 |
| Puna luna nad Balkanom - Telihold a Balkán fölött 50 x 70 cm, akril |
Fénycsóva csapódik a falra,
arany tallérok vibrálnak,
tenyérnyi meleg csúszik
végig a meszelt semmin.
A savós nap levelet ír,
hulló sárga szavak helyett
ferde vonalak suttognak.
Az Ősz ül a matracom szélén,
mezítláb a hideg padlón.
Már nem fázik, nem kérdez,
az idő krizantém-nyelven
mesél neki valamit.
Ébren is álmodik
– fölébreszthetetlen.
Csak úgy dőlt le, ruhástul,
párnát nem kért,
a fal hidegét szereti inkább.
Ha lenne tüze, nézné,
de csak a csap csöpögése
veri a szív-negyedeket.
Az Ősz kutat a zsebekben,
morzsák, foszlányok,
hazug tavaszok
bazári szemei vissza-,
visszatükröződnek.
Madaram elszállt a köddel.
A mélyben száraz levélhullás
motoz, neszel a csöndben.
Krúdy kiesik a kezemből,
szétnyílik, mint egy régi seb.
A lapok fűzött spárgázva,
a sorokra a múlt vet redőt.
Az Ősz almázott, tarka háttal
kilép tőlem a hajnalba.
Az ablakon régi záporok
gyűrött csíkjain folyik,
ballag el velem az idő.
Budapest, 2025.09.23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése