Színház az egész világ?

Azt mondja Mácsai Pál színművész egy vele készült friss interjúban, hogy a színház egy közéleti intézmény, amely nem tudja megkerülni, hogy ne politizáljon. Aztán egy aktuális Hamlet előadás kapcsán stadionozni kezd. Kifejti, mennyire találó volt, hogy ebben az új feldolgozásban a klasszikus darabot egy stadion díszletbe álmodták bele: szerinte így működik a hatalom bírálatának üzenete, milyen pompás, találó.

Mácsainak abban igaza lehet, hogy a színháznak reagálnia kell a közélet dolgaira. Viszont az felettébb visszatetsző, mi több, hitelteleníti ezt a színházi elvet, hogy a magyar színházi szakma élvonalában valamiért mindig a konzervatív kormányok idején horgad fel a közélet fonákságait láttatni óhajtó szándék és a politikát kritizáló hajlam. Hogy, hogy nem, az MSZP-SZDSZ kormányok regnálásakor – emlékeim szerint – sehol sem volt ez a fene nagy, igazmondó akarat. Mi több, akkoriban a köztévé műsoraitól kezdve a színházakon, filmeken át egészen a kabarékig mindenhol a kacagányos, bő gatyás, mucsai magyar ellenzéket pellengérezték ki. A gyűröttebb homlokúak felidézhetik, mit kapott az első Orbán-kormány, amikor 1998-ban ráijesztett a fősodorra és egy cikluson át irányíthatta az országot. Utána – ahogy a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kabinetek váltották egymást – hamar helyreálltak a paradicsomi állapotok, nem volt itt semmi áthallás egyik színműben sem, a kortárs és a klasszikus darabokban sem, hisz virágzott a demokrácia: Mácsai és társai szerint. A színház élt, virult és szemérmesen kussolt a Tocsik-ügyről, a puccsról, a kilőtt szemű tüntetőkről, hogy csak egy-két példát említsek, aminek bírálata nem érte el az akkori színházcsinálók morális ingerküszöbét. Azóta viszont ismét gőzerővel politizál a színház, immáron tizenhárom éve. Merthogy ez a kötelességük, nyilatkozta Mácsai. Higgyünk neki. Ő csak tudja.

Pósa Károly: Igaz mese

Tündérmese is lehetne,
miként zsebemben
dadog a szél.
Hat és fél hónap kellett,
míg megjártam Gyimest.
Tisztán olybá tűnt,
mint egy Voyage en Orient,
széthúzott szájam sarkáig
virított a szenvedély.

Nyelv és szemek nélkül
világra jöttem, tartalom híján,
futottak az Olt habjai
pók lábam alatt,
Júliát vittem karomon
és egy békát,
aki királyfit kuruttyolt,
titokzatos hangnemben
fölül és mögöttem, alant.

Pósa Károly: TÁN

 

Talán elvittem a napot, talán elhoztam,
fényűzőn éltem, ahogy a világ fölém hajolt.
A pogányok könnyeit fél szemmel sírtam,
sosem tudtam, ki volt szerettem, ki nem volt.

Van igét mondó tenger, akad még síkság
és léteznek felemelt, ködbe vesző városok.
Éjjel, esőben ázó utcákon lehet járni-kelni,
ahol sáros kővel kirakott a puha vánkosom.

Váltott bolondként megszoktam az igazat.
A szóra végtelenség jön – majd szenvedély.
Alig van senkim, fel-felnyögök álmomban,
görbe utakra visz, lökdös el a hideg éji fény.

Pósa Károly: MI LESZ?

Mi lesz,
ha a kar elgyengülve a kortól
lehull a tinta áztatta papírról?
A Holdat-Napot
megörökölvén
előbb betű kopik, majd a szó,
aztán meg tort ül a törvény,
s távol, a kishomoki dűlőnél
a magyar, a szerb lét-örvény
egyaránt aléltan forog-forog.
Gördülnek a barlangó bokrok,
a szikest karistoló széllel tova,
keletnek, a kövek mellé, oda,
ahol a jó Bartók elkomolyodva,
fejgörccsel, lázzal alkotott.

Mi lesz,
ha a karsztos, tarajos hegyeken
a tenger igéjét-dalát megértem?
Majd ortodox
kősírokon
néma körösztöt ír a rovás,
leples tánc lesz, ugrándozás,
olyan, akár ha szellem járna
a kanizsai Vigadó csorba teraszának
küszöbén: egyszer láttam,
unottan nézett, az élőket várta.
Közben kint, az elkékült hidegben
a dermedt Ötödik Kerületben
a Kálvária dombot el fogja nyelni
a kiszáradt ős-Pannon tenger árja:
az Úr közönye: legyőzhetetlen.

Mi lesz,
ha a messze révedő szemekben
köddé válik a tegnapi lehelet?
A holnapot
sem fogja megérni 

a szerelmes révedés.
El fog hervadni a szívverés.
Kígyó úton, üres zsebbel kaptat,
mászik föl és csúszik le majd

bennem a Járás kettős léte.
Öblöm partján csönd guggol magában
ahol tántorogtam nagykabátban,

ismeretlen, semmi nők álmában.
Amott rögök, vadakácok terhével
elgyengülő, suta kezem
jelet hagyott egy fejfában.

                                                                        (Budapest, 2023.01.31.)

AZ ÉV EMBERE

 

Az Év Embere

Zuglóban, ebben a kies pesti kerületben egy – a balliberális oldalhoz ezer szállal kötődő – „független” civil szervezet révén idén is megválasztották az Év Emberét. A bohózatba illő versenyeztetésnél csak a szavazás zajlott nagyobb disznósággal. Tisztaság, átláthatóság?  Többször átírt listák, gyanús voksgyarapodás, jelöltek kihagyott nevei: így működik a mai magyar progresszió, mégis, mire föl csodálkozunk? Amilyen a politikájuk, olyan a civil társadalmuk. A mindenkori budapesti revolúció fészkeként nyilvántartott Zuglóban ilyetén Hadházy Ákost kiáltották ki az Év Emberének. Ezzel sincs gondunk, hisz mindenki tudja, igen, ilyen szar évünk volt. Hadházyt egyébként egy olyan szervezet jelölte és szavazta meg a házi bajnokságon, amelynek ő az egyik alapítója és havonta bizonyos összegeket gurít alájuk. Ha így vesszük, az apanázsért cserébe bagatell ez a kitüntető elismerés: még akkor is, ha Hadházy soha a büdös életben nem lakott az említett kerületben. Az azonban már kissé meghökkentő volt, amikor ugyanő, a minap azt találta nyilatkozni, hogy Románia a bérek tekintetében megelőzte Magyarországot. Meg Ákos, megelőzött. Románia mindenképpen Magyarország előtt jár, csak nem abban, amire te, meg a magadfajták gondolnak. Tudod, a román politikában annyi a kurázsi, hogy ott még a baloldali meg szabadelvű pártpolitikusok is tudnak nemzetben gondolkodni, hazai, nemzeti érdekekért kiállni, nemzeti minimum létezik náluk Bukaresttől a Fekete-tengerig. Csak ti, magyarnak nevezett ellenzék vagytok olyan alja népség, hogy a sajátjaitok ellen fordultok, kerüljön az bármibe. Ne szépítsük: hazaárulók vagytok mindahányan. Még a románok is különbek tőletek. Ebben nagyon igazad van.

Jövőkép

A kormány döntése alapján 2024-ig meghosszabbodik a babaváró támogatás igénybevételének lehetősége. Aki netán nem tudná: a babaváró támogatás olyan 10 millió forintos, kamatmentes kölcsön, ami akár teljes egészében támogatássá válhat. Ez úgy néz ki, hogy az első gyermeknél a várandósság 3. hónapja után három évig nem kell törlesztőrészletet fizetni, a második gyermeknél a törlesztőrészlet felfüggesztése mellett elengedik a fennmaradó hitel 30 százalékát (tízmillió forint esetén például hétmillió forintot), a harmadik gyermeknél pedig a fennmaradó hitel teljes összegét.

Egyik oldalon örömünnep. A politikai térfél másik oldalán döbbent tanácstalanság.

Továbbra sem érti a sok liberális, lilás meg vörös agyú, feldúlt polgártárs, hogy mire föl a kétharmados sokadszori diadal, miért nem fordul el a magyar nép Orbántól, mikor 400 forint körüli az "öjró", 25 százalékos az infláció, ugrál a benzin ára, a szomszédban idestova egy éve lődöznek, az összes nyugati médiában pedig egyfolytában a magyar kormányt pocskondiázzák teljes hangerővel, és mégis: az ország választani óhajtó döntő többsége kiáll a jelenlegi kabinet mellett.

Hát ezért, meg az efféle – a magyar családokat, a fiataljainkat támogató – a jövőnket befolyásoló döntésekért van ez így. Látja, akinek szeme van, érti, akinek esze van: Orbánék már régen nem napokban, hetekben, hónapokban – vagy mint jelen esetben –, még csak nem is választási ciklusokban gondolkodnak. Hanem generációkban. Ezt hívják felelős magatartásnak. Erre kaptak tőlünk bizalmat.

Aki meg jajong, az csak tegye tovább. Hajrá! Picsogjon bátran. Zene fülünknek a nyöszörgésük.

Möszjő Micron

Kínos ez a Macron, felettébb kínos a viselkedése. Nem vagyok szakértő, de szerintem pszichológusnak sem kell lenni ahhoz, hogy a testbeszédből, az arckifejezésből látni: ez a politikus belül bizony valami perverz módon langyos, és akkor még finoman fogalmaztam, mire, pontosabban kikre gerjed a franciák első embere. Eleve anyakomplexusa van, és azt megfejeli ezzel a groteszk, folyton a fiatal, izzadt négerekhez odabújó, ölelgetős viselkedésével. Zsákutca. Az ilyennek jobb is ha nincs utódja.

Sereg

A hadsereg, a katonáskodás nem csak azért van, hogy tegyél a közösségért, hanem azért, hogy megtanuld, hogy mi az, hogy közösség. Nem mégy haza, mint az iskolából, vagy a munkahelyedről napi pár óra után. Ezt az életformát csak a régi bentlakásos kollégisták érthetnék, mint anno a Ludovikások, vagy az Egyesült Államokban a Westpointosok. Azért nehéz a mai kor emberének felfognia a történelmi katonaság lényegét, mert ott nem csak jogok voltak – vannak még most is –, hanem kőkemény kötelességek is. Ha egykoron, egyenruhában azokat teljesítetted, akkor lettek jogaid. Ha nem – nem jogokat kaptál, hanem büntetést. Ezért kellett tenni a közösségért, mi által a közösség is tett érted. Erről szól a katonai szolgálat, amiben nem véletlenül van benne a "szolgálat" kifejezés.

                  Pk