2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2024. március 17., vasárnap

BERNÁT KALANDJAI


 
SzEUrbia?

Aleksandar Vučić nem kertelt, a diplomáciában szokatlanul egyértelműen fogalmazva kijelentette:  a nyugati államok azt szeretnék elérni, hogy Szerbiában baloldali bábkormány legyen. A szerb elnök szerint hatalmas külföldi nyomás nehezedik országára.
Ezt a barátságtalan viszonyulást  mi – magyarok – régtől tapasztaljuk, ezzel élünk együtt, mióta az Orbán-kormány létezik, és folyamatosan szálka a nyugati mainstream szemében. Egy csomó "jóindulatú szövetségesünktől" nem szívesen vennénk használt helikoptert...
Egyébként Vučić pontosan látja a helyzetet. Ő sem frissen kezdő a politikában. Dicséretére legyen mondva, a sovinizmustól sem visszariadó térfélről időben visszakozott egy rendes, vállalhatóan nacionalista, a szerb érdekekért küzdő politikai oldalra. Nem véletlenül tekint fel Orbánra és az sem titok, hogy Belgrád számos lépésében Budapest kormányzati döntéseit utánozza. Jól van ez így. Ráadásul Vučić – a hagyományos szerb-orosz kapcsolatok tudatában, ismerve a szerb néplelket – bátran mondhat ettől meredekebb (egyébként igaz) dolgokat is. Odahaza aligha fogják megszólni érte. Annál inkább Brüsszelben, de a jelek szerint a szerbek, mint a törökök, már ezt is pont leszarják. Egyre kevésbé fűlik a foguk az EU-nak nevezett diliházba belépni. Még ímmel-ámmal, a látszat kedvéért erőltetik a csatlakozást. Gondolom, Szerbiában sem akarnak gazdasági megrázkódtatást egy hirtelen NEM-mel.
Ám a magyar szomszéd példáján okulva titkon lóizét lengetnek Brüsszel felé és inkább a semlegesség árnyékában használják az orosz energiahordozókat.

Örmény humor

A múltkor újságírók kérdezték meg az örmény származású orosz külügyminisztert, mit gondol a francia elnök kijelentéséről, mely szerint akár francia csapatok is indulhatnak az ukránok megsegítésére. Lavrov reagálása annak tükrében különösen fontos, hogy azóta tudható, Macron teljesen bevadult, már nukleáris összecsapást vizionál Európa és az oroszok között. 
Mindazonáltal az anyakomplexusos francia vezető rögtön az első kirohanásai után megkapta a Kreml frappáns válaszát.
Szergej Lavrov öreg róka a nemzetközi diplomácia susnyásában. A kisujjában az efféle politikai kocsmakultúrával kapcsolatos összes tudás. Nemhiába, gesztus szinten is porig tudta alázni a felfuvalkodott Macront, akinek a beképzeltségét az sérti leginkább, ha szóra sem méltatva kiröhögik. Mert ez történt. Az orosz diplomácia vezetője a mikrofonok előtt gúnyosan elnevette magát, legyintett, és odébb lépett. Elegáns.
Touché! – mondanák a párizsi páston.
Szóvá tettem már, máshol is: a mi hazaáruló, hitvány "ellenzékünket" sem szabadna olykor ennyire komolyan venni. Ki kell nevetni őket. Más esetben angyali türelemmel, egy elmeorvos nyugalmával kivárni, ha pofáznak, esetleg humorosan visszaszólni valami aranyos, könnyed aranyköpést, amitől menten elájulnak dühükben. Észre kéne vennünk, karót nyelt jobboldali társaim, hogy a humor egyáltalán nem baloldali műfaj. Csak annak lett kikiáltva, azok által, akik mindig is a legjobban tartottak tőle.

Bernát kalandjai

Egy budapesti kávéház elől loptak el egy plüssmackót. A tettes taxiból ugrott ki, aztán a kocsiba gyömöszölte a Bernát nevű behemót kabalamedvét és elviharzott.
Bizonyára egy infantilis, begőzölt elmeszökevény vitte el a derék Bernátot. Az efféle cuki, XXI. századi belvárosára igazított, illetve az azokat fenntartó belső körhöz tartozók nem sokat gatyáznak, ha éjjelente akciózni szottyan kedvük. Az éj leple alatt bátrak, névtelenek, büntetlenek. A balhé meg egyszeri, megismételhetetlen. Holnap már hőstettként lehet hirdetni a zártkörű Facebook-csoportban.
Ha egy inkubátorba tett baba rugdalózik a lokál bejáratánál, aligha nyúlt volna hozzá bármelyik széplélek.
A gyerekkel csak baj van, ugye. Túl sokat fingik, meg van tán valami szülői kötelesség is, közben semmi bulika, és különben is a menhelyi kutya meg a madárpók a menő, nehogymá' családot kelljen nevelni, hisz épp, hogy elmúltak harmincöt évesek, megvan a kulcsra zárható gyerekszobájuk. Anyu mos, főz is estebédet, ami tulajdonképpen nekik a reggeli, és a fodrászt is kifizeti a mama, ha történetesen kékről zöldre kéne a frizurát melírozni. A mellbimbó-pírszinget meg a fater fizette: zsebbe nyúlt a tartásdíj mellé.
Évente többször letördelik a Lánchíd kőkeresztjeit, a sok esetből egy-két hülye külföldi turista akad ugyan, de az elkövetők zöme a mi kutyánk kölyke.
Na ezen kéne gondolkodni.
Happy End: Bernát előkerült, a rendőrségi közleményt alighanem olvasta a tettes is, mert gyorsan megszabadult a "bűnjeltől". A méretes plüss medvét kirakta egy forgalmas utcasarkon, ahol ráleltek, és a rendőrök visszavitték a kávézóhoz. Azóta is ott ül. Várja, hátha vége szakad a nagyvilág elmebajának. 


2024. március 9., szombat

BUDAPEST GŐZÖS

Farkasréti temető (fotóm)

Cech

Múlt havi hír, 520 millióba került a balos pártoknak a tiltott módon külföldről pénzelt kampány. Itt még korántsincs vége a történetnek, mert az ÁSZ mellett a NAV is vizsgálódik. Mindenesetre érdekes, hogy a több mint 4 milliárdos ilyen-olyan támogatás fejében mindössze annak nyolcadát, 520 milliót kell bírság gyanánt leperkálni.  Ez ám az üzlet, a hülyének is megéri.
Most komolyra fordítva:
Nem bírságolni kellett volna őket, hanem betiltani, hazaárulás vétsége miatt. Nem kell ide jogász diploma: egy iskolázatlan tróger is logikusan látja, aki idegen helyről kenőpénzeket nyal fel, az idegen érdekekért akar küzdeni, ergo, az idegenek pénze miatt elárulja a honfitársait, a hazáját. Csűrhetjük-csavarhatjuk, ez bizony hazaárulás, amit százmilliókkal sem lehet ki- vagy megváltani. Ez teljes tévút. Megtisztulás kell a magyar közéletben. A politikánkból ki kell gyomlálni a vállalhatatlan elemeket. Mindez igaz a Fideszre is, kisebb, elenyészőbb mértékben, de igaz. Viszont ami a magyarnak mondott ellenzék sorait, a vezető politikai "elitjüket" illeti, ott egy jelképes tizedelés sem segítene. Csakis a hosszú távú megtisztulás. Hogy legyen egy viszonylag normális politikai ellenzék, nemzetben gondolkodó, a közös alapelveket betartó alternatív politikai család. Olyan, mint amilyen a románoknál, horvátoknál vagy épp a szerbeknél adott és természetes. A mostani balliberálisnak mondott, valójában csak sodródó bagázsunk még tőlük is tanulhatna.

Pest is

Felmérés készült arról, mit végzett a jelenlegi fővárosi irányítás. Az eredmény nem meglepő: folyamatosan züllenek Budapest közterei Karácsonyék vezetése alatt. A hajléktalanok, a kábítószerfüggők élhetetlenné teszik Budapest belvárosát, a szaporodó bűncselekmények miatt pedig a korábbi, viszonylagos közbiztonság is odalett. Egy alkalmatlan banda uralja a Városházát. A hivatalokban semmilyen függelem nem működik, tele vannak egymástól független, zsákmányért versengő "nagy emberrel", a régi szocialista-szdsz kompániából, akiket sem a kerületi vezetők, pláne pedig Karácsonyék nem tudnak féken tartani.
Elárasztották a pozíciókat pártaktivistákkal, akiknek fogalmuk sincs a munkáról, mert eddig a mozgalmi léten és aláírásgyűjtésen kívül semmit sem csináltak. Közben mindent felforgattak, így aztán már az sem működik, ami korábban valamennyire ment. Ha akad kivétel, ahol történik valami (VI., II., XIII. kerületben, például), még ott is alapvetően a napi rutinnal küzdenek.
Erről a csődhelyzetről a személyes tapasztalatom okán igen sokat tudnék mesélni.
Naponta járok a Keleti környékén és napi szintem megfordulok a Bosnyák téren, Zuglóban is. 
Eszméletlen, ami Budapest belvárosában zajlik!
A Keletinél, a Bethlen utcában – ez egy sétálóutca, díszkövezve! – a múlt héten fényes nappal egy alak guggolt és szart a kapubejárat mellé! Ugyanezen utca sarkán nyíltan ott tömörülnek a drogárusok, meg a húgyszagú alkoholisták, molesztálva a normális többséget. Érthetetlen, hogy egy világváros pályaudvaránál miért nincs állandó közterületi, vagy rendőri felügyelet! Az Örs vezér térnél gyakorlatilag napi életveszély a bandák között áthaladni, elég egy félreérthető szemkontaktus, már bicskáznak.
Attól kicsit odébb, a parkban Calcutta, vagy Bombay nyomornegyede épült.
Tákolmányok benejlonozva, tengernyi szeméttel, a mocsok leírhatatlan, miközben a nyomortanya tőszomszédságában egy modern játszótér van. Ezalatt Karógeri valamelyik samesza Facebook posztolgat a főpolgármester helyett, aki kedélyesen heherészik. Csak egy napra fognának lapátot, és szednék a miattuk lévő szemetet! De akkor járnánk legjobban, ha a lapátokkal egymást kezdenék ütni. Mind megérdemli!
Azért még ide kívánkozik, hogy a baloldal mindig a nagyon gazdagok és a lumpenek szimbiózisa volt, a középréteg ellen. Most is ennek a folyamatnak vagyunk a tanúi. A baloldali gondolkodásmód mindig utálta a középosztályt. Ideológiai alapon.
A baloldali „éttermiséggel” együtt a baloldali politikumot irányító milliárdosok folyton a tömegemberek, a „massza”, a lumpenek társadalmát akarták. Ezt szokták humanizmusnak nevezni. Se nemzeti identitás, se egyház, se közép. Csak a vízfejként pulzáló baloldali „elit” és a tömegek. Mert nekik az a demokrácia. Irányítani sose tudták a mozdonyt. De a vonatot kisiklatni mindig sikerül nekik. Most a Budapest gőzösön a sor. 


2024. március 7., csütörtök

FILMES NAPLÓ - 25.


Constellation - 1. évad (2024)

Egy magamfajta megcsontosodott sci-fi rajongó boomernek kifejezetten érdekesen és izgalmasan indul a széria. Két részét láttam: eddig várakozáson felüli az élmény. Ebből még az sem sokat von le, hogy pláne a földi, nyílt színen zajló jeleneteknél bosszantóan észrevehető a bluebox technika, a mesterséges napfénnyel, többnyire rosszul bevilágított színészek, és a mögéjük vetített táj igénytelen képi világa. De ez az egyetlen rossz, amit idáig észrevettem. Naomi Rapace – csakúgy, mit a Prométheusz filmben (de várom a folytatását!) – itt is egy tökös űrhajósnő, aki folyton túlél, és igyekszik megoldani a benne és a körülötte zajló zűrzavart. Tudományosan stimmel a mondandó. Ugyanakkor szeretem, ha a realitások mellé odafűszereznek egy jó adag misztikát: itt is megkapja a kedves sorozat néző. Ami meglepett, hogy bár egy nemzetközi űrállomáson (is) játszódik a cselekmény, az oroszokat is ugyanolyan emberként ábrázolják, mint teszem azt húsz-huszonöt évvel ezelőtt, a normális filmekben. És még férficsók sem csattant. 2024-ben ez nagy szó! (Ide jutottunk, már ennek is örülni lehet.)
Összességében ígéretesen kezdett ez a sci-fi széria. Ha nem tolják el a folytatást, és tartják ezt a szintet, az idei esztendő eddigi legjobb eresztése lehet belőle. A True Detectives alaposan elcseszett 4. évadja után mindenképpen felüdülésszámba megy. Szorítok, hogy beteljesüljön a kívánságom. Eddig 10/9. Hajrá!



Egy élet (2023)

Érzelmes film. Többször megkönnyeztem és pont emiatt fogom lehúzni: nagyon hatásvadász. Ügyesen manipulál az érzelmekkel. A szép kamerabeállítások, a szűrők és a búgó, gordonkázó zenei aláfestés is ezt a papírzsebkendős, ríkató manírt erőlteti. Meglehet, ebből az alapsztoriból mást nem is nagyon lehetett volna előhozni. Az öreg Hopkins (nem a Tuskó, hanem Anthony) játéka itt is lenyűgöző. Öreg színészként még inkább vénemberesre húzza a figurát, de ismerve az eredeti történetet, a korábban már látott archív felvételeket, valószínűleg így tudta hitelesen visszaadni Nicky Winston esetlen, szerény és mégis acélkemény karakterét.
Hála Istennek, a II. világháborús történet menekültjei kapcsán nem lopták be a narratívába az elmúlt időszak migrációs trendjeit, pedig gondolom, egyfajta elvárás lehet filmes (meg bizonyos politikai) körökben az efféle didaktikus példázgatás. Megálltak a jó ízlés határán. Nincs nyoma, vagy én nem fedeztem fel áthallását az efféle propagandának: a rendezés dicséretére legyen mondva... Ugyanakkor a gyermeki szenvedés, a diktatúrák áldozatainak a sorsa az élet összes szemszögéből mindig megindító. Mondom ezt úgy, hogy eddigi pályám első három évtizedét jómagam is ilyen-olyan parancsuralmi rendszerekben, hazugságok és korlátok között töltöttem. Az első húsz évemet a kommunizmus, a rá következő tízet pedig a sovinizmus és a balkáni háborúk határozták meg. Láttam menekülteket, igaziakat és én is menekültem, amikor muszáj volt. De ez egy hosszú mese. A filmet ajánlom megtekintésre, a bevezetőmben foglaltakat fenntartva: 10/8.



Outlaw (2007)

Álmomban se gondoltam volna, hogy mintegy húsz évvel ezelőttről ilyen jó kis krimire találok. Sean Bean és Bob Hoskins neve miatt gyanítottam, hogy nem akármilyen bűnügyi történet lett megfilmesítve, s el kell mondjam, nagyszerűen szórakoztam. Sehol valami gender és egyéb marhaság. Kőkemény krimi-dráma, sok aktualitással, amik máig érvényesek a brit közbiztonság állapotát tekintve. Elég beszédes tény, hogy akkoriban még a cselekményre helyezték a hangsúlyt és elmaradt a mára kötelező érzékenyítgetés, a politikai agitáció. Volt egy szakasz, az első fertályban, amikor megijedtem, hogy a Harcosok klubja szigetországi, "ócsított" verziója fog pörögni a szemem előtt, de hál'Istennek, erről szó sem volt. Mindent egybevetve jó volt a két évtizeddel fiatalabb brit sztárok felvonulását látni, a film is hozott izgalmakat, meglepetéseket és jó szórakozást is. Bátran ajánlom mindenkinek! 10/9



Ont he line (2022)

Mielőtt megnéztem volna, elolvastam a hozzászólásokat. Úgy kezdtem neki, hogy egy átlagostól valamivel jobb filmet fogok látni. Ráadásul Mel Gibsonnal, a régi nagy kedvencemmel. Ehhez képest mintha mások egy másik filmet láttak volna. Még most is álmélkodom.
Minden akadékoskodás, szőrszálhasogatás nélkül: ez egy színtelen, szagtalan levű, semmi történet. Amolyan három betűs híg végtermék, bizony le nem írom, micsoda. Filmnek éppenséggel "ZS" kategória, már ne haragudjunk. Méltatlan Gibson pályájához, még akkor is, ha az utolsó éveinek repertoárja az efféle marhaságok miatt volt nézhetetlen. Ez is egy a sok szemét alkotás közül. A nagyszerű Mel Gibson éppenséggel túljátssza a szerepét. Ismerős a mimikája, a gesztusai, a poénok is rendre a régebbi produkcióiból "járnak vissza", akár a balkézről vett kísértetek... Szánalmas volt, tényleg. Ettől többre számítottam. Szomorú látni, hogy a hajdani színészlegenda mi mellé adja a nevét. Remélem, rendezőként még látunk tőle szép alkotást, mert ez a mostani, meg a múltkoriak mindennek nevezhetők csak szépnek és alkotásnak nem. 10/2

2024. február 13., kedd

FILMES NAPLÓ – 24.

Sound of Freedom (2023)


Igaz történet alapján íródott film. Jim Caviezel sokadszorra bizonyítja, hogy nem lehet a hollywoodi színészek rózsaszín sablonjai közé szorítani. A privát életében is ugyanaz, mint a legtöbb szerepében. Mélyen vallásos katolikus, akinek minden filmjében megjelenik a hit kérdése, az Isten világképe, általában a transzcendencia.
Ez a szép vonalú dráma egy krimi-thriller tulajdonságaival is bír, lévén a pedofília korunk egyik legsötétebb üzelme. Noha minden normális emberi érzés lázad ellene, mégis jelen való, mi több – ahogy a filmben elhangzott – pár év alatt exponenciálisan burjánzó kóros szövevénnyé vált, sokszorosan megnőtt a pedofíliával kapcsolatos bűntények száma. Nyilván oka van ennek. A hanyatló emberi morál ezt termeli ki magából. A rothadás, a káosz, a fertő: ezek mind a talajukat vesztett társadalmak végtermékei.
A legelgondolkodtatóbb, amire az alkotók a végén rámutatnak: napjainkban, a felkent demokratikus jelenben több rabszolga van, köztük milliónyi kizsákmányolt gyermek, mint volt valaha, amikor pedig még a rabszolgaság törvényesnek számított. Ez több mint botrány. Ez látlelet rólunk, a világunkról, arról, miben élünk, mit teremtettünk. Azaz mit nem sikerült megteremtenünk. Nem csoda, ha egyes országokban – kell-e mondanom melyik irányba elhajló politikai erők – igyekeznek agyonhallgatni a filmet. Nálam 10/10 ez az alkotás. Szerintem a tavalyi év legbátrabb és legfontosabb mozija. Gyengébb idegzetűeknek viszont nem ajánlom. A mélyen felkavaró jelentek egy életre beleégnek a lelkünkbe.

A három Krisztus (2017)

Jó kis dráma. Nem egy kapkodós műfaj, aki ahhoz van szokva tíz perc után úgyis elkapcsolja.
Nekem kifejezetten tetszett, már csak Richard Gere miatt is megérte megnézni, de a többi szereplő sem kispályás színész. Az külön tetszett, hogy nem ripacskodták szét a szerepüket, pedig egy bolondokházában játszódó, elmebajost alakító színésznél elég nagy lehet a kísértés, de hála Istennek itt a visszafogott alakítás többletet hozott a történetbe, nagy-nagy tisztelet a rendezőnek. Maga a sztori nem valami eget rengetőn szenzációs, ám a lényeget így is sikerült kidomborítani. A humánum felől közelítve, meg a magánemberi álláspont révén is ügyesen lett felépítve ez a kétórányi mese, még akkor is, ha innét-onnét áthallásokat lehet felfedezni. Nem csoda, hisz egy rakás ilyesmi zsánerű kórházas, pszichiátrián zajló film volt már, nagyjából hasonló mondandóval. Ebben a filmben az a jó, hogy talán a készítői sem akartak túl nagyot markolni, megelégszenek a már százszor ismert igazságok bemutatásával és inkább hagyják, hogy az idősödő Richard Gere a hátán vigye az egekbe az alkotást. 10/7

True Detectives – A törvény nevében – 4. évad (2023)


Tiszta déja vu érzésem van: mintha a Trónok harca egyre hanyatlóbb, mind bugyutább évadjai követnék egymást.
Itt is lejtmenetben a leépülés az előző évadokhoz képest.
Az első hozta a sikert: Woody Harrelson és Matthew McConaughey zseniális kettőse magasra tette a lécet, amit a második évad triója már szépen le is vert. De még az is hagyján a harmadik évad túlontúl misztikába hajló, fajilag bepúderezett meséjéhez viszonyítva, ahol észrevehetően a fehér-fekete ellentét nyűglődése volt a vezérgondolat minden epizódban. Néha csak egy-egy beszólás, máskor meg komplett jelenetek a kisebbrendűség és a felsőbbrendűség problémáját feszegették. Mindez nyakon löttyintve egy spirituális gyilkosságnak induló ügy társadalomkritikájával. Nincs ezzel semmi baj, azaz nem lenne, csak már unalmas. Előbb kellett volna jóeNberkedni. Volt rá idejük az amerikaiaknak. És nem vagyunk naivak, most is csak a mozivásznon azok. A valóság Amerikája nem sokat változott. Egy-egy díszpinty néger a társadalmi hierarchia felsőbb polcain még nem igazít semmit a meglévő – nagyon is élő –, megkülönböztető szokásokon.
Jött a 4. évad. Azt hittem, az új, a jeges vidéken, a sarkköri Alaszkában játszódó friss eresztés felnő legalább a második széria szintjéhez. Keserűen csalódtam. Ez még emezekhez képest is csak híg lé, sajnálom. Már Jodie Foster kisasszony se a régi, hogy a többi szereplőt ne is említsem: harmatgyenge mindegyik. Egyedül ami tetszett, az a film felvezető zenéje. Billie Eilish muzsikája telitalálat. Betegesen idegborzoló, sejtelmes, a rá következő mozis tartalmat is felülmúlja. A történet olyan, amilyen. Nehezen induló, időnként kifejezetten zagyva, mintha az alkotók nem tudták volna eldönteni, hogy Kubrick klasszikus The Thing-jét vagy valamelyik skandináv thriller sorozatot utánozzák, lévén, hogy mind a Fortitude, mind a Katla simán átugorja ezt a mostani produkciót.
Kár érte.10/5

2024. január 26., péntek

VITÉZYM

Nem Cameron, de brit
(rajzom)

Troli

Biztos lesznek, akik azt hiszik, a nagyobb hatás kedvéért csak lódítok, pedig dehogy: a múlt szombaton, délután kettő körül Vitézy Dáviddal utaztam a 78-as trolin a Garay utca végállomásáig. Közben telefonált, a hangját is fölismertem – kihallottam –, épp Bécsbe készült a Keletiből. Nagy volt bennem a drukk, a kajánkodó akarat, hogy odaszólok neki: jóember, ugyan légy oly kedves, csapj már szét a Karógeris városházi pojácák között! Végül mégiscsak hallgattam. Inkább tisztelettudón udvarias maradtam. Mindazonáltal Vitézy szakértelme elvitathatatlan. Én kinézek belőle egy majdani főpolgármesteri karriert. Akár a Fidesz támogatásával is. (Az lenne szép, káoszos zavar a túloldali kompániánál! Pláne, hogy az LMP is jelöli…) Ha a kormány helyében lennék, vicces kedvemben megjátszanám ezt a lapot, pusztán az élvezet kedvéért, hadd lám, mekkora óbégatás gerjed majd a túlfélen, szórakozni sem árt alapon. Persze, a fővárosi politika nem szórakozás kérdése. Még akkor sem, ha a totálisan alkalmatlan Karógeriék éppen mivelünk, a rovásunkra szórakoznak évek óta.

Kreszkessetek!

Minden nap a VII. kerületi Bethlen téren vágok át a zebrán. A frekventáltabb belvárosi útkereszteződésekkel ellentétben itt se piros, se zöld – semmilyen lámpa sincs. Úgy tudom, a KRESZ szerint minden gyalogátkelőhely előtt – elvileg – köteles megállni, de legalábbis alaposan lelassítani a gépjárművezető. Nekem viszont pont az a tapasztalatom, hogy a Bethlen téri zebrán tíz átkelésből minimum hét, de inkább nyolc alkalommal simán elütnek, ha nem lépek vissza, vagy ha nem engedem el az autós forgalmat. A taxisok a legkegyetlenebbek: értem, hogy siet a szaki, de miért az én gyalogos életem kockáztatásával? Elképesztő a magyar közlekedés-kultúra!
Svájcban elég volt csak egy pillanatra megtorpannom a járdaszegélyen, már fékezett a sofőr, én meg kínomban átmentem a túloldalra, szemlesütve megköszöntem a szívélyességét, türelmét, miközben semmi dolgom nem lett volna odaát, amúgy eszemben sem volt átkelni. A másik példa Montenegró. Mondhat bárki bármit a balkáni szokásokról, az ottani – pusztán a gázpedált és a dudát ismerő – autósokról, de én még az öbölben komolyabb balesetet nem láttam. Persze, lehet, véletlen.  Azt viszont bizton kijelenthetem, hogy bár a mi habitusunk szerint vadul vezetnek, ezzel együtt rendkívül előzékenyek. Nem csak a gyalogosokra ügyelnek, hanem a besorolni szándékozó gépkocsit is előre engedik, ráérősek, mosolyognak és integetnek egymásnak ismeretlenül is.
Mi meg sajnos ilyenek vagyunk. Idegbetegek, kapkodók, türelmetlenek, önzők. Mondom ezt kissé keserű szájízzel.

25

A brit külügyminiszter megint megszólalt, igazolandó, hogy az emberi hülyeség nem egy nemzet, vagy egy előkelő pozíció függvénye. Lord Cameron azt nyilatkozta, hogy az Európai Unió egykettőre legyőzi az oroszokat, lévén az Unió gazdasága huszonötször nagyobb Moszkváétól, nehogy már Brüsszel megijedjen Szerjózsáéktól.
Igen, igaza van a derék Caméleonnak. Én sem akarnék egy tőlem huszonötször okosabbal vitába szállni, vagy egy huszonötször gyorsabbal maratonozni. Huszonötször nagyobb gazdasági potenciállal szemben senkinek sincs kedve fenekedni. Azt viszont elfelejti ez a hörcsögpofájú brit politikus, hogy a huszonötszörös erő minimum huszonötszörös érdekek tekintetében nincs ám egybe szálazva, hanem ki-ki a saját fonala mentén akar háborúzni, újjáépíteni, ügyeskedni, fegyvert venni és sutyiban eladni, hogy csak a legfontosabb szempontokat említsem: és akkor még a politikai indítékokról egy szót se írtam. Szóval, Caméleon és az egybesült európai barátai is úgy valahogy járnának, mint a viccbéli versenyautós, aki több száz lóerővel hencegve leelőzte ugyan az egylovas parasztkocsit, de a száguldása végén egy fára csavarodott, s mikor beérte a szekér, a paraszt csak flegmával odaköpte: "Mi van komám, tán szétszaladt a ménes?"
Az oroszok nem az európai értelemmel bíró szláv nép. Márai Sándor nyolcvan évvel ezelőtt szépen, pontosan jellemezte a lelkületüket. Sosem érti meg őket Európa. Ha meg valaki netán birokra kelne velük, borítékolhatóan veszíteni fog. Kérdezzék meg Napóleont, vagy a bécsi piktort.