NAPLÓ - 175.

Figyelem a májust, nézem az embereket. 

Ez nem az én hónapom.

Jó ideje tartok tőle. Babona, kétségtelen. 

Ettől függetlenül - vagy éppenséggel pont ezért, mert bevonzza a félelmem? - májusban általában rossz dolgok történnek velem, ezt észrevettem. Szokták a legszebb hónapnak titulálni, a szerelem, a földi boldogságok időszakának nevezni: egyik állítást sem igazolom vissza. Elsejétől, a „munka ünnepétől” aggodalmasan figyelem a naptárat és megkönnyebbülök, ha végre a június fölirat virít rám a falon.

Akkor megnógatom a reményt.  

Egy dolog miatt némi optimizmussal elegy jókedvvel viseltem az idei májust. Végre igazi tavaszunk volt! Mindig szerettem az esőt, az égi áldás minden időben hasznos, a májusi pláne megbecsült, és mégsem tetszik a város járókelőinek. Hideg van, mondja egy nő a másiknak, május végét írunk és a férje bekapcsolta a fűtést, bezzeg tavaly ilyenkor már harminc fok fölött volt a hőmérséklet és hétágra sütött a nap. Mindez igaz. Volt is nagy szárazság, aszály, attól koldultunk. Ez valahogy nem érdekli a fázós hölgyet. Sóhajtozva jegyzi meg, még egy darabig ilyen ronda, vacak idő marad. Mármint arra gondolhatott, hogy lesz még esős napunk. Én bizony nem bánom, sőt. 

Ha esőben sétálok minden más.  Olyan a természet, mintha templomban lennék. Mint a megfürdött nők teste, frissek az illatok, a fák pillérekként tartják az alacsonyan bóklászó fellegeket, új értelmet nyer a hétköznapom, az árnyékos, fölázott tereket betölti a kopogó esőszemek szonátája, a fényesebb részeken csillogó levegő pedig valami földöntúli tisztaságot gerjeszt, öröm belélegezni.  Ilyenkor a valóság csupasszá lesz, egyértelművé válnak az üzenetek, az eső ütemre mossa a madárfészkek peremét, jótékonyan tisztogatja a háztetők alját díszítő poros orrú kőszobrokat. 

Sosem zavart, ha bőrig áztam. Ha jól számolom, idestova negyven éve nincs hajszárítóm, még télen is csak törölközőt használok, és ez már így is marad. Szombaton egy baráti szerb családdal múlattam az időt a kedvenc fürdőmben, kérdezte a belgrádi vendég, van-e az öltözőknél hajszárító, amire csak bólintottam, inkább nem szóltam semmit, nehogy megbántsam őket. Ha már itt tartok, hamarjában leírom, a hajszárítón kívül mi mindenem nem lesz soha többet: például kávéfőző gépre sincs szükségem és erőszakkal sem lehet már sapkát húzni a fejemre, bojtosat végképp, azért ütök. (A kalap az más. A kalapokat szeretem és gyűjtöm is.) Továbbá nem hinném, hogy a tanyámon lesz valaha mikrohullámú sütő, ki nem állom a turmixgéppel együtt. Általában nincs igényem az elektronikus kütyükre. Miért kell minden munkafolyamathoz külön gép, amikor majdnem mindent kézzel is meg lehet csinálni? 

Azért örülök, hogy 27-e van már. Még négy nap, aztán beköszönt egy szebb világ, tudom a négy nap hosszú idő, bármi történhet, de majd vigyázok magamra.