Kis magyar kanizsai anzix
A Tisza nálunk.
fotó: Puskás Károly
Múlt hétfőn a belgrádi televízió szerkesztőjének a kezébe nyomtam a májusi hónapra vonatkozó szerb nyelvű kanizsai programfüzetet. Most is magam előtt látom a riporternő hökkent ábrázatát.
A gazdag kínálat láttán alig akarta elhinni, hogy ezt a kulturális palettát egy alig tízezres kisváros produkálja. Ámulatát csak fokozta, amikor megjegyeztem neki, hogy a polgártársak jó része még így is kevesli a rendezvényeket, gyakran éri a vád a szervezőket, hogy egysíkúak, népszerűtlenek, tartalmatlanok az előadások, a közízléstől eltérő zenei, színházi események, koncertek, pedig rendre a látogatottság rovására zajlanak.
Döbbent csönd után az állami tévében évtizedek óta művelődési műsorokat szerkesztő hölgy csak annyit mondott: Tko želi nešto naučiti, nači će način, tko ne želi, naći će izgovor. Ami magyarul talán így hangzik leghitelesebben:
Jó kifogás sose rossz.
Mindazonáltal a múlt vasárnap az imént említett kritikus hangok is szépen elcsöndösödtek – volna, ha a bírálók közül tetszettek volna (ismét) megjelenni – a Múzeumok Éjszakája elnevezésű országos megmozdulás magyarkanizsai rendezvénysorozatán.
Még a legháklisabb néző, a kákán is csomót kereső sem tudott semmi epés megjegyzést tenni az egész estét, éjszakát betöltő programcsomag tartalmára.
A látogatottság tekintetében – ezúttal - egyébként elégedettek lehetünk, dacára a zegernyésre forduló időjárásnak.
Néhány óra leforgása alatt három különböző tárlatot tekinthettek meg az érdeklődők, más-más helyszínen, és mégis egymás mellett, úgy szellemiségében, mint helyszínileg közel, szervesen egybetartozóan. Kossuth-díjas festő, keramikus, textilművész a képtárban, olyan pazar elrendezésben, amit ritkán lát a honi közönség. A Cnesa OMI előcsarnokában egy, a megszokottól lényegesen másabb világot láttató fotókiállítás, karöltve a NJRKK próbatermében kiállító neves magyarországi festőművész munkáival. Körítésképpen kirakodóvásárral, hazai tájjellegű borokkal, lacikonyhával, nyilvános rajzolással: hadd ne soroljam. A Samuel Beckett drámáját feldolgozó színházi előadás előtt és utána is különféle koncertek zajlottak: ismételten a sokszínűség jegyében.
Aki a népzene rajongója, Bakos Árpád kobozost hallhatta. A jazzkedvelőknek a Mezei trió improvizált, a bejáratnál fölállított standoknál, pedig hol pikula-, hol tilinkó-, hol pedig dudaszó hasított az éjszakába. Az est felejthetetlen részét képezte a Lévai-Mišković duó föllépése. A fuvolán és hárfán (!) játszó újvidéki és belgrádi művésznők éjfél előtt folytatódó koncertje olyan zenei csemegének bizonyult, amely kirívó eseményt sokáig fogják emlegetni mindazok, akik vasárnap este – legalább egy-két óra erejéig – megtisztelték jelenlétükkel ezt a pompásra sikeredett, a jövőben mindenképpen folytatásra méltó rendezvénysorozatot.
Az otthon-maradottak pedig csak remélhetik, hogy valamelyik koncertnek, vagy rendezvénynek elcsípik a helyi csatorna televíziós fölvételét.
A fotelből aztán lehet tovább kritizálni, amiért ilyen eseménytelenek a kanizsai hétvégék.
Elvégre képernyőről is meg lehet ítélni egy adott program színvonalát, hangulatát.
Csak úgy, mintha üvegen keresztül nyalnánk a mézet.
Pósa Károly
fotó: Puskás Károly
Múlt hétfőn a belgrádi televízió szerkesztőjének a kezébe nyomtam a májusi hónapra vonatkozó szerb nyelvű kanizsai programfüzetet. Most is magam előtt látom a riporternő hökkent ábrázatát.
A gazdag kínálat láttán alig akarta elhinni, hogy ezt a kulturális palettát egy alig tízezres kisváros produkálja. Ámulatát csak fokozta, amikor megjegyeztem neki, hogy a polgártársak jó része még így is kevesli a rendezvényeket, gyakran éri a vád a szervezőket, hogy egysíkúak, népszerűtlenek, tartalmatlanok az előadások, a közízléstől eltérő zenei, színházi események, koncertek, pedig rendre a látogatottság rovására zajlanak.
Döbbent csönd után az állami tévében évtizedek óta művelődési műsorokat szerkesztő hölgy csak annyit mondott: Tko želi nešto naučiti, nači će način, tko ne želi, naći će izgovor. Ami magyarul talán így hangzik leghitelesebben:
Jó kifogás sose rossz.
Mindazonáltal a múlt vasárnap az imént említett kritikus hangok is szépen elcsöndösödtek – volna, ha a bírálók közül tetszettek volna (ismét) megjelenni – a Múzeumok Éjszakája elnevezésű országos megmozdulás magyarkanizsai rendezvénysorozatán.
Még a legháklisabb néző, a kákán is csomót kereső sem tudott semmi epés megjegyzést tenni az egész estét, éjszakát betöltő programcsomag tartalmára.
A látogatottság tekintetében – ezúttal - egyébként elégedettek lehetünk, dacára a zegernyésre forduló időjárásnak.
Néhány óra leforgása alatt három különböző tárlatot tekinthettek meg az érdeklődők, más-más helyszínen, és mégis egymás mellett, úgy szellemiségében, mint helyszínileg közel, szervesen egybetartozóan. Kossuth-díjas festő, keramikus, textilművész a képtárban, olyan pazar elrendezésben, amit ritkán lát a honi közönség. A Cnesa OMI előcsarnokában egy, a megszokottól lényegesen másabb világot láttató fotókiállítás, karöltve a NJRKK próbatermében kiállító neves magyarországi festőművész munkáival. Körítésképpen kirakodóvásárral, hazai tájjellegű borokkal, lacikonyhával, nyilvános rajzolással: hadd ne soroljam. A Samuel Beckett drámáját feldolgozó színházi előadás előtt és utána is különféle koncertek zajlottak: ismételten a sokszínűség jegyében.
Aki a népzene rajongója, Bakos Árpád kobozost hallhatta. A jazzkedvelőknek a Mezei trió improvizált, a bejáratnál fölállított standoknál, pedig hol pikula-, hol tilinkó-, hol pedig dudaszó hasított az éjszakába. Az est felejthetetlen részét képezte a Lévai-Mišković duó föllépése. A fuvolán és hárfán (!) játszó újvidéki és belgrádi művésznők éjfél előtt folytatódó koncertje olyan zenei csemegének bizonyult, amely kirívó eseményt sokáig fogják emlegetni mindazok, akik vasárnap este – legalább egy-két óra erejéig – megtisztelték jelenlétükkel ezt a pompásra sikeredett, a jövőben mindenképpen folytatásra méltó rendezvénysorozatot.
Az otthon-maradottak pedig csak remélhetik, hogy valamelyik koncertnek, vagy rendezvénynek elcsípik a helyi csatorna televíziós fölvételét.
A fotelből aztán lehet tovább kritizálni, amiért ilyen eseménytelenek a kanizsai hétvégék.
Elvégre képernyőről is meg lehet ítélni egy adott program színvonalát, hangulatát.
Csak úgy, mintha üvegen keresztül nyalnánk a mézet.
Pósa Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése