Egyes napokon,
Míg a napkorong méze lecsorgott,
Zsenge fácskák alatt dideregve,
Vörös hóhérpást lógott egygombos,
Az igét szűrve mérő,
Hallja-kend, gyilkos,
Tegnap felsőfokon
Elcsapott, kirúgott,
Csip-csup
Pogány papokon.
Néha megérte
Játszi rókát lesni, kopott gyöngyként
- felhők árnyát, ahogy gyűjtötte –
Szájában csuka, mert lopott bérét
Más vanját, bújt kincsét
Orgazda kérte.
Így saját nyomorát,
Mi benne se fért meg,
Mind-mind:
Szitába mérte.
Nézd már! Hát látok?!
Reggelre megint port vert föl talpam,
Amott tudják, szelt-e ki belőlem
Lelket, vagy egyebet földnek sarja,
Abszurd gondom hatalma.
Most kacagok rajta:
Nem állok rajtra!
Tán nem lesz ez átok?
Te, s ti -
Fütyülök rátok.
Bent a rajzolt körön
Tűző nap sugára sem fikció
Ni! Hogy bambul két leples bálvány! – ez is
Csak jelképként értendő akció.
Vér, vájt kín, kár, kéj, s öröm:
Mára csak nevetek,
Ha karcolná köröm -
Meg nem köszönöm
Mi volt:
Le- és kitörölöm.
Magyarkanizsa, 2012. július 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése