Pósa Károly: Krúdyval inni

                                                         K. Z. emlékének

Egy ideje tudom,

Van bizonyosságom.

Hártyabőrű,

Korán vénülő,

Ingatag léptű

Erdei állat az ősz.

Ha október elején látok madarat,

Messzire szállót,

Ívelt nyakú darvakat,

Ahogy ék alakban viszik Bácska titkát,

- Hagyva minket, szerelmet -,

Szenvedély-kalickát,

Többnyire veszik az is, ami itt maradt.

Mint a homály, ahogy párolog:

S Te Krúdyval fogod a poharat.

Ilyenkor:

Hegedűszót sír az őszi szél.

Ég az égi kávéház,

Gesztenyék illata száll,

Cseh Tamás gitárja kísér.

Minden mindegy már:

A jövendőnk ítélt.

Íródnak fönn a koszorús szonettek.

Arad magyarjai mind hősök lettek.

Ti is megdicsőültetek.

Bohém gavallérok…

Vagytok őskövületek.

Vasból lovagok.

Mert passzióból is élettel fizettetek.

Adtatok? Adtatok.

Te és Krúdy.

Tán nyertétek egymást,

Sorsot húzó fogadós tiketten.

Míg angyalok kara viselt fehér viganót.

Majd flaska dőlt, csordult félédes bor

Ott, ott, ahol omlik a Vigadó.

Még ma is:

Éjjel, a széllel – ti ketten –,

Avarszoknyát kergettek.

Nézd!

A két vénülő bohém rouét:

Lányok lelkén pengetik.

 - Elnézi az Úr -,

Elnézi nektek a borúért.

Elnézi a derűért. És engedi.

Most torkom rekedt, kapar

Látlak. Suttogva mondom ki neved és Krúdyét.

Emleget még a hely is,

A folyó meg a park,

Hol lomha ívben hull százados fákról a levél.

Néha elmerengek.

Októberben.

Bár nem tartom számon,

Meg-megkomolyodik a kedvem.

Mert a sors latol ugyan,

De sűrűn kér.

Sűrűn kér. 
Súlyos, véres vámot.

Mostanában,

Már nem keresem Istennek szándékát.

Csoroghat gabonám.

Tartom csöndben, a nekem szánt vékát.

Ősz jön.

Hallom, hogy
Kettőtök az angyali sereg tapsa előtt meghajol.

A felhőkből zsinóros eső hullik,

És tűnődve dől hátra a hold.

Magyarkanizsa, 2012. 10. 03.