Ott, hol
A huzatmart
Vérpióca alakú
Óvárosi, falusi
utcák
Elszűkülnek,
A malom árnyékban,
Csapott kémények,
Kesernyés szagú
Füstjébe kendőzve,
Hanyatt fekszik
A folyó mellett:
A legelső kerület.
A töltés
Derekába fúródón
Sovány kis közök.
Párhuzamos
voltukban
A végtelenben
Sem súrlódón
Egymást vádlón,
Nézik ahogy
A rozsdalyukas
Ereszek alja
csöpög.
Dideregnek
A kicsiny
parasztházak.
Homályos,
összehúzódó
Ablakszemek.
Vedlett tűzfalak,
A gyári lármára
Közönyös, süketen
Verik vissza a zajokat
Ahogy a
Sikoltó
láncfűrész
Alatt a
Nedves
fűzfarönkök
Glédában,
alakzatban
Várják
beteljesülő
Megírt sorsukat,
Mint elítélt
bűnösök.
Az első kerület
Finom homokra
épült
Öreg negyed,
Hol többnyire,
A tetők hátán
Hétfőnként,
telente
Hókásás szél
nyargalász,
Míg a járdákon
Meztelen
jégtócsák
Terpeszkednek.
Rajtuk guggol Tél
királyfi,
Kucsmás-koronás.
Kezében fagypenge,
Éppen
Léket s lelket
fúr-farag
Nesztelen,
És odafönt
A ködöt markoló
fákon
Elkorhadt,
szúette léceken
Január fölaggatott
holmija
Lóg a roskatag
Kiálló verébdeszkákon.
Bántóan szerény,
Jéghártyás, fehér
Ez a hűtött, kék
ecsettel,
Festett téli
idill.
Sárral,
Fagyott rögökkel
Zúzmarával lekent
Elmázolt,
Tiszai zsánerkép.
Erre futja.
A látvány
puritán:
A folyónál
téblábol
Egy rongyos
bekecses
Keszeg vállú halász.
Ismerjük rég.
Itt él Kanizsán.
Szomorú,
Már látni a szemén,
Tudja,
Most épp rajta
áll,
Veszít vagy nyer
Bizonyságot:
A világmindenség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése