2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2015. július 14., kedd

NEKTEK MOHÁCS KELL???




Megkapjátok.
Majdnem ötszáz év csúszással ugyan, de megkapjátok.
Mi magyarok tudjuk, hogy az Istennek sosem volt sürgős. Megtanultuk tőle a leckét, hajjaj, a himnuszunkban is emlegetjük.
Ő nem pislog. Csak néz bennünket.    
Ráér. A malmai lassan, de biztosan őrölnek. Mivel a bizalmával sokadszorra éltünk vissza, most már napnál világosabban látszik, hogy a nyugatinak mondott civilizációt darálja le a történelem kereke. Azok a bazaltnyi kerek kőkoloncok tegnaptól szorgalmasan, hörögve morzsolják a létezéseteket. Egy másik világfelfogás, vallás, kultúra garatszája nyeli el Márai Sándor, Hrabal és Thomas Mann Európáját. Bach égi zenéjének és az ABBA dizőzeinek akkordjait. A kölni dómot, és Monet hótisztára kikevert egét. A fehér ember alkotta mindenséget. Jó két évezred egymásra hordott köveit, a keresztény műveltség kegyeletteljes habarcsával egyberagasztott és fölépített múltat. Szomorú a fölismerés: az enyémet is.
Amiért egykoron élhetően lehetett élni, járni-kelni az ókontinens nagyvárosainak utcáin, Lipcse piacterén pont úgy, miként Velence árkádjai alatt, csókolózni a párizsi szagos éjszakában vagy sört inni egy bristoli pubban.
Lett volna pedig időtök gondolkodni. Pár emberöltőnyi idő volt rá, hogy számot vessetek: ezt akarjátok? A XX. század egésze alatt mégsem sikerült észhez térnetek. Ti inkább Mephistora hallgattatok, az elárulóitok talpát nyaltátok, majd szavaztatok lila értéktelenségre, ahelyett, hogy a gyereketek ágya mellett népmesét olvastok neki, és megfogadtok tíz rövid mondatot, amit az elődeitek még hittel vallottak.
Két vériszamos háború sem ébresztett föl benneteket: hát hogy várjam el, hogy ettől az - egyelőre - vértelen háborútól majd megjön az eszetek?
Mert ne legyen kétsége senkinek afelől: ez már háború.
Elkezdődött. És ne a bombáktól féljetek, hanem a rátok zúdulók erejétől. A férfijaik köldök alatt hordott férfiasságától, és a nőjeik köldök alatt viselt öntudatától – hamarosan kiszülnek benneteket. Minden egyes bevándorló családban ott ketyeg az időzített bomba. Évente ahány milliónyi utód fölsír, annyival kevesebb idő adatik majd nektek.
Nem hiszitek? Akkor kérdezzétek meg a szerbeket!
Kérdezzétek meg tőlük, hogy sikerült pár évtized alatt elveszíteniük a nekik szent Koszovót?
A szerbek, ha mondanának is valamit, érteni úgysem akarnátok. De a szemükből kiolvasható lesz a válasz: az önsors-rontásotok hozadéka.
Ingathatjátok a fejeteket.
Persze, könnyebb egy kufárkodó, kereskedlemi tévé híradójában síró afgán kisgyerek pár másodperces vágóképének hinnetek. A féligazságnak, az egyoldalúságnak, a rettegés napi sulykolásának, amivel – önmaguk fontosságát igazolva - a jogvédőitek annyiszor visszaélnek. Csak az nem érdekli őket, hogy mekkora felelősségük van mindazoknak, akik útnak indulnak hetedhét országon át, karon ülő gyerekekkel. (Ha egyáltalán az övék…) Mert sokan közületek még most is jobban bíznak a papírjaikat eldobáló, úti-okmánytalan népvándorlókban, mint pár éve, december 5-én például bennem, aki három gyerekét Szerbiában is magyar iskolába járatja, magyar bizonyítványért.
A bácskai magyar paraszt ekkor-akkor találkozott sáskarajjal. Ősszel megesik, hogy seregélyek százezrei teszik tönkre a gyümölcsfákat, fél óra leforgása alatt. Ösztönösen védekezünk a bennünket lerabolni érkezőkkel szemben. Már a mi kertjeinket törik föl, a mórahalmi gazdák földjeit teszik tönkre a nektek oly kedvesek. „Európa reményei”- ezt mondta a minap egy magyarul beszélő gazember a televízióban.
Így gondolták a bácskai ismerőseim is. Jó szándékkal, egy terepjárónyi élelemmel, kenyérrel, ivóvízzel mentek a szabadkai téglagyár gazos telkéig, ahol köztudottan népes migráns kolónia táborozik. Aztán furcsa fordulatot vett az ételosztás, és a humánumtól buzgó ismerőseim kedélye is nagyot változott. Többet egyikük sem akar már segíteni.
Történt ugyanis, hogy az ételkészletet megrohamozták. „Európa reménységei” a saját fajtájuk asszonyait és gyerekeit lökdösve, taszigálva félre, elsőként akartak ajándékot kapni. Az adakozó fiatalemberek pedig ezt látva becsukták a csomagteret, és inkább farkasszemet néztek a 18-20 éves fiatal arab férfiak tömegével. A lincshangulat ellenére angolul megmagyarázták a csőcseléknek, hogy mifelénk a kiváltságok előbb a leggyengébbeket illetik, és addig nem lesz csomag, míg a gyerekek, és nők nem kaptak. Sort parancsoltak, a végén a sok férfiúval. S míg osztották a magukkal hozott elemózsiát, vizet, a hátul állók megjegyzései közepette, láthatták, hogy a szegény menekültek rá-rágyújtanak a Davidoff és Marlboro cigarettáikra…     
Első kézből tudom mi történt akkor a szabadkai téglagyár agyonszemetelt udvarán. Hiszek a segíteni akaró ismerősömnek. Ő is hinni szeretett volna. Már nem hisz.
Neki, ennyi kellett, hogy meggyőződjék. Pedig egy gimnáziumban tanultuk a hódoltság korát, miként zajlik, amikor megszállnak bennünket idegenek.

De ti nem tudjátok, mi az: Mohács.
Majd megtanuljátok.
Tartok tőle: akkor már édes mindegy lesz. 

Pósa Károly


7 megjegyzés:

ÉvaZsuzsanna írta...

Egyetértek a férjemmel, mert amint felolvastam ezt az írást, azt mondta, hogy ezt kéne közzétenni az összes tévében, minden újságban!

grainos írta...

Még az érem másik oldala hiányzik. Az Afrikát kirabló,államait háborúban pusztító nyugati nagyhatalmak felelőssége a kialakult helyzetben. A leírtakkal -mohácsiként is- egyetértek.

grainos írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
grainos írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Névtelen írta...

Vak vagy brátom...

Névtelen írta...

Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

Rozsa Nagy rozsano írta...

ugy latszik sokan meg most sem ebredtek fel.....nagyon draga es keserves ebredes lessz (de mikor)?