2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2017. április 18., kedd

Valkay Zoltán: Gyönyörök sötét kútja – A meztelen női test igézete




Elhangzott megnyitószöveg és egy XX. századi blason-vers Pósa Károly képzőművész önálló akt-kép kiállításán, melyet az Ars Naturae civilszervezet szervezésében 2017. április 7-én, a kispiaci Szegedi út 22 alatti Nagy László Galériában tartottak meg kisszámú, de annál lelkesebb közönség előtt  

„Boldog Tükör – százszor boldog Tükör – !
Szépem orcája benned tündököl:
Várhatom-e vajon, hogy a világon
Az én gyarló szavam szárnyalva szálljon,
Tégedet dicsérve hordja szép neved,
S elősorolja minden érdemed…?”
(Francois Bérenger de la Tour d’Albenas: Tükör, XVI. század eleje)


Akárcsak, mint valami blason-nok, mint valami dicsérő és magasztaló megfestett, megrajzolt versek tűnnek fel előttünk a női testről készített Pósa aktok, melyek megpróbálnak tükröt tartani elénk is, miközben idilli baedekker-ként feltérképezik a szebbik nem bájos és bensőséges tájait, lágy domborulatait, rejtett zugait… helyenként hirtelen ügyességgel leplet rántva a nem várt titokról, akárcsak egy kései fontemblau-i festő…

A Nő, mint a szimbólumok szimbóluma a férfi lényének legmagasabb pszicho-realitása. Éva, Lilith-Sophia, Athéné, Hekaté egyszerre. Ha valami bennünket a pucér nőben megfog, akkor ez a valami mindenképpen a paradicsomi nő-re emlékeztet. Pőre nyitott-zártságával ezt az elfeledett emléket feszegeti. Pőresége ugyanakkor varázslatos, csaknem démoni bűbáj is. Bűbáj mely végzete is. Mert múlékony: a most-ban él, a most-ban dicsőül és veszik is el… mert ez a nő transzcendenciája: a múlandóság és a szépség. Míg a Szépség a nő ereje, a férfié a bölcsesség.

Adj ó Uram borsószemnyi bölcsességet, hogy a végtelen szépséget észrevegyük! 

A láthatatlan isteni szépség Évában tükröződött tovább. A szeretetteljes asszony Isteni tükörkép! Ezért (is) ébred bennünk viszont-vágy feléje, mert általa valósággá tudjuk alakítani vágyainkat. Az emberfia előtt oly kedves akt-képekről tudni kell, hogy aki a szépet megkívánja, annak bensőjében ugyanazzal bírnia kell, mert csak így ismerszi azt meg. Az aktoknál szinte a gyönyör határáig levékonyodik a membrán, mely az anyagot a szellem/lélektől elválasztja… Egy felöltözött nőtől, egy meztelen-nő mesés Ígéretében különbözik.

A meztelen nő nem ugyanaz, mint a nő, a „meztelen-nő” külön fogalom. Miért? Mert a női test egy csodás/bűvös ígéret, mely valahol, valamiért mégis elveszik… Talán ezen igézet és szükségszerű eltűnéssel elegy csoda-lélek-aura az, ami a meztelen-nőt lepke-módra csábosan körüllengi. Valami, ami elérhetetlenül szép, de ami minden pillanatban múlik… és ez a fájó benne… és ez a különös fájdalom érint meg… ettől érzed, hogy az Élet kútmélységű titok – titok, amit a Nő őriz, és amit ő hoz idő-mágiaként az életbe.

A művészet szomorú és meddő küzdelem, melyet az ember, így a képzőművész Pósa is a mulandóság gondolata ellen folytat – az asszonyi, a női szépség pedig maga a mulandóság. Kendőzetlen asszonyt, meztelen lányt rajzolni a mulandóság esztétikájának villám-szerű tetten érését jelenti… Meghiszem, festő-rajzolónk impulzív vonalaival, szín-impresszióival éppen ezt a röpke pillanat-boldogságot próbálja meg elkapni. Az akt készítés problémája lényegébe véve hasonló, mint a művészeté. A pőre nőn átlátszóvá tenni, átvilágítani a látvány mögött megnyíló mélységet – legyen az a túlnan gyönyörűséges rettenete, vagy mondhatom így is: rettenetes gyönyörűsége… Mert megmagyarázhatatlan irracionalitás árad a Nőből. Az is lehet, hogy az asztrális „vizes” alap mellett erotikus-esztétikája ebből táplálkozik…

A Nőt meglehet, mindenen túl azért hozta létre a Jóisten, hogy belőlünk, férfiakból a jobbat, a szebbet előhozza. Remélem, hogy Pósa Károlynak a női akt-rajzolás ugyanazt jelenti, akárcsak a magyar népmesehősnek a Királylány keresése, azaz az Animusban élő, elveszett Anima meglelését… mert kár tagadni is, hogy ezért az elvesztett, hiányolt jobbik énért/énünkért epekedünk, sóvárgunk mindahányan…

A nő, a kendőzetlen nőiség pedig, mint az élet sója minduntalan erre igyekszik emlékeztetni bennünket… 


Mondják és gondolják…

Mondják és gondolják:
útikalauzt írhatnék testedről:
- kezem szeráfjáról
- tekintetem rabjáról
- vágyam gondjáról
Mikor köd bomlasztja hajzatát
s mosolya fakad

Mondják, megírhatnám e művemet
hirtelen s részletező aprósággal:
- kihagyva tégedet gondosan
- hold arcod világát
- szabadságod lepketáncát
mikor nézel könnyeden rajtam át
s tekintetem idegen tájakra akad

Mondják, és jól mondják
E célom röpke és hiú ábránd:
- lesni, várni, vizsgálni egednek éghajlatát
- sóhajod várát duzzadó melleden
- hol vánkosra lelhet minden idegem
Ó, amikor tévelyegtem könnyelműen ízlelve mocsarát
vadóc könnyeid zápora alatt

Mondják, és jól tudom, hogy mindez csalárd
És emberfelettin nemtelen a zárkád:
-         pislákoló szemvillanásnyi idő ébrenlétemben
-         a helyzetem magaslatán
-          (a lélek sír)
Ahol akkor temetne lelket kedves, szerető s barát
mértéktelenül keresve, újabbnál újabb tájakat

És nem mondják, nem
-         hogy mindez nem te vagy
-         kéz, láb töredék
-         mert te máshol élsz, és mint vendég
-         néha-néha visszatérsz
ha magasra hág égen a hold
és rája madár szállva felébreszt hidegen

(Valkay Zoltán: Mondják és gondolják, 1994)


Nincsenek megjegyzések: