2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2018. március 2., péntek

NAPLÓ - 78.



Azért, mert részvét. Mert van bennünk érzés. Érzelem nélkül meghal nem csak az ember, hanem minden. Az élet misztériuma meg csak folyik, mint a Tisza. Kínoznak álmok? Persze. Nem bánt semmi? Dehogynem. Olvasd el a leveleimet, a sorok között. Nagy ám a szív. A szeretetet nem lehet elvinni tőle. Még ha magunkra maradunk, akkor sem.
Fölnéztem csütörtökön az esti égre. Meghatott. Figyeltem, amint este lesz. Ilyen olvatag dallamossággal kelt föl tegnap a hold. A képe kerek volt, puha. A csillagok igénytelen műhelyében pilácsként világított. Szerelmeim, ne féljetek. Hinni kell, bár nagyon nehéz. Élni, őrizni. Jóban-rosszban. Kérhetem a kezeket, amik segítenek? Nem, sajnos nem. Akkor is.
Ideges hallucinációk vannak. Túlfinomult a belsőm. Föl- fölmered bennem annak a lehetősége, hogy az emlékek közeléből olyan képek tolulnak elém, amiket csak súlyos taglejtésekkel, körbe-körbe forogva fogok magamból kirobbantani.
Vigyázom a házakat. Kanizsát. Öntudatlan ez a testvériség. A kor és közöttem zajtalan küzdelem zajlik, meghatottságnak helye nincs, mégis. A homlokomat hóval hűsítem. Tettem a kávéba, mutattam Patriknak, nem három az egyben, hanem immáron négy, mert a hógolyó hűsít és a bukéja is menten más.  Erre a minutumnyi mezsgyére születtünk. Nem tehetünk semmit. Nem buggyan igaz szó a szájakról, csak az ereszet csöpög, vízköpő csurog bádog nyálat. A téli árnyak kinyújtózkodnak.
Itt ülök, a majdnem bicegős konyhaszéken, mint egy lehullott esőcsöpp. Üres az udvar, tompák a hangok, fölfog mindent a hó. Csak a betegek veszik észre, ha valami mozdul. Vékony szálakból szőtték a pénteket, nincs mit tenni ellene. A patikám talpa alatt a sajgó idegszálak félik a betonjárdák hidegét. Adós a magyarázattal a Nefelejcs utca. Nem rá tartozik, ami engem illet, noha sosincs lehetetlen.
Józsi leült a lámpa alá. Mustrálom a hajléktalant, mínusz akárhány van. Józsi ül. Bálvány. Én olyan babonás vallásban nevelkedtem, hogy frottír zokni nélkül sehova, még majálisra sem. De ez a mostani ember vérzik, szivárog a vénája, haldoklik.
Az a jó, hogy van hó. Beborít mindent. Tényleg mindent. 
Gólyafészket. Járást. Kanizsát. Mindent.

                                       Pk

Nincsenek megjegyzések: