 |
| Djenovici, 2018. február 11. (Fotó: Pósa Ilka) |
Mielőtt kicsit hosszabb
hallgatás után megtörném a jeget – amit a szilveszterről megmaradt palacknyi
pezsgőhöz szánok, hogy a Fidesz idén tavasszal megismétlődni látszó kétharmados
választási győzelméhez Törleyvel koccintsak, ne pedig bubi mentes Knjáz Milossal
–, szóval mielőtt nekifogtam volna szokott alpári stílusomban írni, előtte,
mint a rossz kan kutyának, muszáj volt körbepislantanom: ugyan ki ellen lehetne
uszulni?
Megnéztem hát először a
magyarországi ellenérdekeltek kicsiny, de hajdanában annál hangosabb
kompániáját. Timúr és chipete. Tyehutyi tyemmi. Tevékenységük: null koma null.
Das alles ist für'n Arsch.
A jámborabbja még nem vette
fel az új fonalat. Szólhatna nekik valaki aggódó családtagjuk, hogy 2018 lett
elvtársak! Mert így: keresni kell nekik a piros spulnit, miheztartás végett.
Pedig Budapesten hamarosan megint urnák elé járul a plebs – értik ugye? –,
urnás temetés lesz, a demokrácia vége, hajjaj. Annyi a sajtszabadságnak, a
többszólamú gyíkkórusnak, meg a balfékek és ellensúlyok bugyborékolásának.
S amilyen nácifasiszta,
antidemokratikus, inliberális és unortodoxan máriaországos a magyar nemzet
névre körösztölt kifogástalanul bugris szavazóbázis, még képesek lesznek újfent
kétharmadra buktatni Purger T. többszörösen visszaesett legkisebb közösségi
sokszoros hagymázas álmának központi figuráját.
Orbán Viktátort, aki – mint a
passzátszelet fújó szabadelvű rókamanguszták vezérhímeitől tudni – a tavalyi
évben hetente volt zsebre vágott kezű, köhécselő, száját nyaldosó, pocakos,
patás ördög, valamint napi huszonöt órában konzisztensen gyalázott diktátor.
Úgy is, mint Belorussziába vagy Kirgizisztánba kimenekített megbuktatott keleti
istenkirály, úgy is, mint Európát hátulról oszt’ mejjbe gyalázó vidéki suttyó.
Mert a szotyolát köpödő szittya Maradona nem pont olyan, mint a buckalakó
mongúzok szeretnék. Akik a földhányásuk tetejéről ücsörögve rakják – vagyis
fordítva – földrakásuk tetejéről ücsörögve hányják rá a szakmailag kifogástalan
kritikáikat. És kussba tűnnek, mihelyt közeledik Orbán, hogy megrázza a
pofonfát.
Ráadásul immáron az sem titok,
hogy Orbán nevében ott van az R, az I, és a T betű is, és ezek a nagyon
különleges betűk Adolf Hitlerében is föllelhetőek. Vitéz Nagybányai Horthy
Miklóséban meg pláne! Több mint kísérteties! Reinkarnálódik a Belzebub fattya!
Eddig nagyjából ennyi az
anyaországi oppozíció politikai érvrendszere.
(A Vajdaságból alájuk
tercelőkről most azért nem írok, mert gusztusom ellen való döglött lóba
rugdalni. Majd a végén, kapnak tőlem pár mondatban circumdederuntot. Köszönjék
meg.) Nem valami égrengető a magyar ellenszél programja, tegyük a kezünket a
szívünkre.
Pedig már a zseniális
Talleyrand megmondotta volt régen, hogy a politikában az egyetlen mérce a
sikeresség, a többi csak csajozós duma. És akárhogy ágál az édes anyaországi
ellenzék, akárhogy rázzák is az öklüket, „szart se ér a harag, hatalom nélkül”
– megint nem én trágárkodtam, szó szerint citáltam a már egyszer emlegetett
möszjő Talleyrand-t, aki amúgy Autun püspöke, Périgord, majd Benevento, meg
utána Dino hercege is volt. Nagy huncut hírében állott, aki ha újraéledne,
ezeket a mai politikusokat – akiknek egyik-másikjához képest egy vödör korom is
atomvillanásnak tűnik –, úgy söpörné félre, mint a Szemölcs Sógor a hagyma
héját szokta volt, a pacal dinsztelése közben.
Ha a szocik összekanalazzák
magukat, lehet, tíz százalék fölé is képesek elrugaszkodni. Csak hát ez a
fránya gravitáció… Annak nem lehet parancsolni. Hiába a legdemokratikusabb
haladárok vinnyogása. A még demokratikusabb liberális TASZkalapokat meg már meg
sem lehet mázsálni, nem hiába voltak anno hatalmon: mindent megfújtak, a
hungarus polgár meg nem aranyhal memóriájú. Alaposan eszébe véste őket. Hát: most
fújhatják. Vagyis inkább megszívják majd.
Nem zokogom miattuk. Zoli
atya, a gyóntatópapom szerint „a kárörömöt nem kell fiam szégyellni, mert az
mentes az önzés bűnétől…”
Maradna a Jobbik, mint kihívó,
de Szemöldök Pártelnök Úr bravúrosan lesimicskázta magát meg a szervezetét az
infernóba. Mostanra lángot okádva replikázhat Vona Gabesz. Utoljára Süsü a
sárkány volt ennyire félelmetes, tüzeskedő. Csak neki több esze volt, mint
Vonának. Meg hitelesebb is volt, mint a gárdamellényét dugdosó Zázrivecz Gábor,
Vona-Szabó Krisztina férje.
Elment a Vona(t) öcsi. A
végére hagytam a kedvencemet, gyökkettő bolondos Gyurcsányt, a bádogembert, a
madárijesztőt, amolyan agyatlan, szívtelen, fogatlan oroszlán gyanánt. Róla
legyen elég annyi: Vágópistástul, Vadai Ágicástul is olyan a kínálata, mintha a
lószar akarná franciakrémesként eladni magát.
Kérem, ez a paletta. 2018
legeleje. Három hónap vagy négy: lesz itt megint haddelhadd!
Lelki szemeimmel látom, amint
Budapesten hullani fog a barna eső, Újvidéken a komplett Magyar Tanszék lesz
bevagonírozva, Szabadkán pedig a Tütü society bár prominensei fognak
végtelenített kazettáról siratódalokat hallgatni.
Ne bennünk, választókban, vagy
Orbán Viktorban keressétek a hibát.
Amit eddig értünk produkáltatok,
a nemzetért tettetek az – meglehet – a semminél talán több. De a valaminél sokkal
kevesebb.
Pk
Forrás: Jó Reggelt Vajdaság
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése