AMERIKA VISSZAINTEGET - 1. rész*

Réges-régen, egy nem is olyan távoli Föld nevű planétán még sűrűbben voltak államférfiak, meg közönséges, rendes férfiak, vagyis azokban a boldog időkben, amikor a kuruckodó katolikus papok sem voltak restek pödrött bajuszt hordani, tudni való volt meddig terjed az erkölcs, és honnét kezdődik az erkölcstelenség.

Láthatóan ezzel ma már nem nagyon törődik senki.

Az ingerküszöbünk alant leledzik, eltemettetett, koporsó mélyen van. A szerényre kárhoztatott értékfelismerésünkkel halt el az a morális cezúra, amit hajdan szem előtt tartva tartást, értelmet, világos mondandót és igazolható tetteket rótt az európai férfitársadalom javára. (Azért csak a javára, mert akkor is voltak szar emberek, félreértés ne essék. De a férfiak zömének jelleme vállalható volt. Írtam róla a minap, miként történhet meg immáron, hogy köldöksérvig demokratikusan, szabadelvű kulimászba ragadtan, mocskolni enged a magyar tömegember egy fényes nappal, Budapesten szolgálatban lévő magyar rendőrnőt.)

Nem tudni hol csúsztunk el a moralitás jegén. Talán ott, hogy nincsenek etalonok. Nem csak az apa, a férfi, mint olyan szűnt meg az lenni, ami. Már „emberi arcunk” sincs. Minden félresiklott. A jelenlegi körülmények sem a helyzet javulását vetítik előre.

A sokáig önmagáról rózsaszínű példaképet festő Amerikai Egyesült Államokban meg pláne nem. Talán nem ördögtől való, ha vita nélkül letisztázzuk: az új világrend politikailag korrekt kiskátéja is a Nagy Sós Vízen túl lett kanonizálva. Ez gyűrűzött át a XX. századi Európába.

A pót-, és álcselekvés mindig kényelmesebb volt, mint a valósággal és a problémákkal való szembenézés. Azaz: a világ helyes látása. Hogy mindez hová vezetett az USÁ-ban?

Más egyéb hajmeresztő dolgok mellett gyakorlatilag heti rendszerességgel van egy tömeggyilkos lövöldözős akció náluk. A lelkileg toprongyok bemennek az iskolákba, és halomra lövik a diákokat. Miért a bevásárlóközpontokba meg a tanintézményekbe mennek be?

Mert ott van sokaság, és mert az ilyen elmebeteg akciókra odafigyelnek mások is, ezektől megriad a közvélemény. Éppen ebből a megfontolásból nem lenne hatékonyabb mondjuk a Harlemben, vagy valamelyik latin negyedben népirtani, mert a közép-nyugati protestáns fehér farmerek, az angolszász gyökerű középosztály világában az ilyesmi maximum hümmögő bólogatást váltana ki, sajtóvisszhangot aligha. Tehát nem történik semmi. Senki sem piszkálja meg, ugyan miért vannak ezek a rémtettek, miért bukkan fel hetente egy agyáról lelépett pszichopata. Á, még mit nem! Ezt vizsgálgatni: túl bonyolult lenne.

A valódi okok helyett reflexszerűen jön a pótlólagos vízgereblyézés. Felfegyverzik a tanárokat. Is. Meg a pedellust, meg a levélkézbesítőt, a metróvezetőt, a postást meg a mikiegereket, de még a majdnem kiirtott északi sájen indián törzseket is.

Ezen logika alapján gondolom majd az a sok, utcai posztos rendőr fog csöngetéskor a naplóba beírni, aztán órát tartani, lévén a revolverrel fölfegyverzett, remegő kezű cvikkeres matektanárokra innét kezdve kaland lesz vadászniuk, a szintúgy dum-dum sörétes puskával hadonászó megzakkant fiataloknak. Meg a nem fiataloknak is.

Elvégre attól nem lesz vietnámi veterán egyik professzor úrból sem, mert pisztolytáskát csatolnak az övére, és kinevezik Rambónak. Látszatmegoldás. Ötletnek meglehet jó lenne, ha az lenne, de nem az. Pedig nem ártana kitalálni végre valamit, a kollapszus előtt. Értelmes célokat, világos dolgokat kéne közvetíteni egy komplett társadalomnak, abbahagyva a szájtépést, félrelökni Hollywoodot, és a huszonnegyedik órában végre ember módra farkasszemet kellene nézni a lehetséges jövővel.

Aki akar, éljen tovább Genderisztánban. Váltogassa a nemét, mint a csigák. De a többség álljon be kőkeményen ebbe a civilizációs harcba, ami most zajlik. A jövőkép kontextusából jelenleg kisíbolt fogalmaknak kell újból érvényt szerezni. A nemzetnek, a hazának, a hitnek, a családnak, a férfi-nő tradicionális kapcsolatának, a nemzeti hagyományoknak, és még sorolhatnám.  

Mindazonáltal a fényességes jövőt illetően vannak aggodalmaim. Cseh Tamás már a kilencvenes évek elején a „varázstalanított” világról énekelt, és e „varázstalanodás” – ha lehet egyáltalán fájdalmasabbra nagyobbítani – csak fokozódott. Fotelpolgárság van, olvasó, közönség, értelmes vitapartner – nincs. Félműveltek oktatnak féligazságokat. Vakok között király a sok féleszű. Az oktatási intézményekben – úgy Amerikában, mint a szervilis Nyugat-Európában, ezzel együtt a még szervilisebb magyar felsőoktatási intézményekben – a szabadelvű hájjal megkent előadók révén életidegen, az egészséges életösztönökre nemet mondó, liberális ideológiai agymosás zajlik. Akik onnét kikerülnek (tisztelet a mindig lévő kivételeknek), ebben az őrületben fogant világrend(etlenség)nek a lelkes hívei lesznek. Jó esetben csak addig, amíg családot nem alapítanak. Amíg nem érzik a létfenntartásuk felelősségének a súlyát.

Aztán a zömük szépen feledi, és talán kicsit szégyelli majd a goás, hippis, kvázi balos-underground múltját, és belátják, hogy mégiscsak jobb, ha nem a Mad Max típusú filmek egyik epizodistájaként élik le az életüket, hanem vasárnapi piknik-kosarak között, térdükön lovagoltatott utódokkal.

Utódokkal, akikkel elvileg be kéne népesíteni a holnapot. Csakhogy ahhoz két dolog kell. Egy nő, és egy férfi. Utóbbiak pedig egyre furcsábban kezdenek viselkedni.

Magukat értelmesnek, felnőttnek, férfinak gondolók nem tudják mi a különbség a szakaszvezető és a szakaszparancsnok között, harckocsit kevernek harcjárművel, ahogy azt sem tudják meddig tiszthelyettes valaki és mitől lesz tiszt, mi a repeszálló és miért golyóálló a másik fajta mellény. Keverik a tüzérségi lövedéket a gránáttal, a csatahajót a hadihajóval, a vadászrepülőt a harci repülővel, bajonettet a rohamkéssel, a géppisztolyt a gépkarabéllyal és a géppuskával, mintha mindegy lenne, hogy gizike vagy gőzeke, a tengeri csata csúcspontja, vagy a csengeri tata púpcsontja. És ezek fenyegetnek negyvenöt kilós rendőrnőket. Nem mondom, hogy sikerült rácáfolniuk a nagykönyvben definiált „bunkó” sztereotípiájára.

(folyt. köv.)

*Ez az írás a Jó Reggelt Vajdaság véleményportálon jelent meg, 2018. május 5-én.