 |
| Fotó: bz |
Álmodó szívvel, hasad a hajnal
kárhozat nélkül, körkörös ívvel.
Szökik a fény, a Járás felé,
hol a folyó annyira szőke,
sáros, szemfényvesztőn.
Ott lakóknak testvéries,
idegennek elképesztő.
Árad a Budzsákra
a napnak fénye,
sárga virágpihével hintett
az árok, a part,
a málló vakolatnál kötött kéve
dől bele a puha szélbe,
s a szujos kerítés lécen
párna szappanillatú cihája szárad.
A söprűgyáron nagy kalapként
gólyafészek a kürtőn.
A fellegeket bőszen bolyholja,
tűnődő oksággal fölülről
nagy akarattal.
Így a város, a Tisza,
a puszta, az egész zord ország
és a világ egy nagy februári
tavaszváró körforgás.
Mert repül már valahol
délkelet felől
egy kékmellényes kismadár.
Cinege dalol.
Szeme bogara
élettel teli érzület.
Otthon, Kanizsán érzem,
megint tavasz lesz,
lesz még kikelet,
valószínűleg.
2018.02.25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése