Egy magamfajta megcsontosodott sci-fi rajongó boomernek kifejezetten érdekesen és izgalmasan indul a széria. Két részét láttam: eddig várakozáson felüli az élmény. Ebből még az sem sokat von le, hogy pláne a földi, nyílt színen zajló jeleneteknél bosszantóan észrevehető a bluebox technika, a mesterséges napfénnyel, többnyire rosszul bevilágított színészek, és a mögéjük vetített táj igénytelen képi világa. De ez az egyetlen rossz, amit idáig észrevettem. Naomi Rapace – csakúgy, mit a Prométheusz filmben (de várom a folytatását!) – itt is egy tökös űrhajósnő, aki folyton túlél, és igyekszik megoldani a benne és a körülötte zajló zűrzavart. Tudományosan stimmel a mondandó. Ugyanakkor szeretem, ha a realitások mellé odafűszereznek egy jó adag misztikát: itt is megkapja a kedves sorozat néző. Ami meglepett, hogy bár egy nemzetközi űrállomáson (is) játszódik a cselekmény, az oroszokat is ugyanolyan emberként ábrázolják, mint teszem azt húsz-huszonöt évvel ezelőtt, a normális filmekben. És még férficsók sem csattant. 2024-ben ez nagy szó! (Ide jutottunk, már ennek is örülni lehet.)
Összességében ígéretesen kezdett ez a sci-fi széria. Ha nem tolják el a folytatást, és tartják ezt a szintet, az idei esztendő eddigi legjobb eresztése lehet belőle. A True Detectives alaposan elcseszett 4. évadja után mindenképpen felüdülésszámba megy. Szorítok, hogy beteljesüljön a kívánságom. Eddig 10/9. Hajrá!
Érzelmes film. Többször megkönnyeztem és pont emiatt fogom lehúzni: nagyon hatásvadász. Ügyesen manipulál az érzelmekkel. A szép kamerabeállítások, a szűrők és a búgó, gordonkázó zenei aláfestés is ezt a papírzsebkendős, ríkató manírt erőlteti. Meglehet, ebből az alapsztoriból mást nem is nagyon lehetett volna előhozni. Az öreg Hopkins (nem a Tuskó, hanem Anthony) játéka itt is lenyűgöző. Öreg színészként még inkább vénemberesre húzza a figurát, de ismerve az eredeti történetet, a korábban már látott archív felvételeket, valószínűleg így tudta hitelesen visszaadni Nicky Winston esetlen, szerény és mégis acélkemény karakterét.
Hála Istennek, a II. világháborús történet menekültjei kapcsán nem lopták be a narratívába az elmúlt időszak migrációs trendjeit, pedig gondolom, egyfajta elvárás lehet filmes (meg bizonyos politikai) körökben az efféle didaktikus példázgatás. Megálltak a jó ízlés határán. Nincs nyoma, vagy én nem fedeztem fel áthallását az efféle propagandának: a rendezés dicséretére legyen mondva... Ugyanakkor a gyermeki szenvedés, a diktatúrák áldozatainak a sorsa az élet összes szemszögéből mindig megindító. Mondom ezt úgy, hogy eddigi pályám első három évtizedét jómagam is ilyen-olyan parancsuralmi rendszerekben, hazugságok és korlátok között töltöttem. Az első húsz évemet a kommunizmus, a rá következő tízet pedig a sovinizmus és a balkáni háborúk határozták meg. Láttam menekülteket, igaziakat és én is menekültem, amikor muszáj volt. De ez egy hosszú mese. A filmet ajánlom megtekintésre, a bevezetőmben foglaltakat fenntartva: 10/8.
Álmomban se gondoltam volna, hogy mintegy húsz évvel ezelőttről ilyen jó kis krimire találok. Sean Bean és Bob Hoskins neve miatt gyanítottam, hogy nem akármilyen bűnügyi történet lett megfilmesítve, s el kell mondjam, nagyszerűen szórakoztam. Sehol valami gender és egyéb marhaság. Kőkemény krimi-dráma, sok aktualitással, amik máig érvényesek a brit közbiztonság állapotát tekintve. Elég beszédes tény, hogy akkoriban még a cselekményre helyezték a hangsúlyt és elmaradt a mára kötelező érzékenyítgetés, a politikai agitáció. Volt egy szakasz, az első fertályban, amikor megijedtem, hogy a Harcosok klubja szigetországi, "ócsított" verziója fog pörögni a szemem előtt, de hál'Istennek, erről szó sem volt. Mindent egybevetve jó volt a két évtizeddel fiatalabb brit sztárok felvonulását látni, a film is hozott izgalmakat, meglepetéseket és jó szórakozást is. Bátran ajánlom mindenkinek! 10/9
Ont he line (2022)
Mielőtt megnéztem volna, elolvastam a hozzászólásokat. Úgy kezdtem neki, hogy egy átlagostól valamivel jobb filmet fogok látni. Ráadásul Mel Gibsonnal, a régi nagy kedvencemmel. Ehhez képest mintha mások egy másik filmet láttak volna. Még most is álmélkodom.
Minden akadékoskodás, szőrszálhasogatás nélkül: ez egy színtelen, szagtalan levű, semmi történet. Amolyan három betűs híg végtermék, bizony le nem írom, micsoda. Filmnek éppenséggel "ZS" kategória, már ne haragudjunk. Méltatlan Gibson pályájához, még akkor is, ha az utolsó éveinek repertoárja az efféle marhaságok miatt volt nézhetetlen. Ez is egy a sok szemét alkotás közül. A nagyszerű Mel Gibson éppenséggel túljátssza a szerepét. Ismerős a mimikája, a gesztusai, a poénok is rendre a régebbi produkcióiból "járnak vissza", akár a balkézről vett kísértetek... Szánalmas volt, tényleg. Ettől többre számítottam. Szomorú látni, hogy a hajdani színészlegenda mi mellé adja a nevét. Remélem, rendezőként még látunk tőle szép alkotást, mert ez a mostani, meg a múltkoriak mindennek nevezhetők csak szépnek és alkotásnak nem. 10/2
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése