2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2009. november 15., vasárnap

Kis magyar paródia





Újraírattatott a Pál-utcai fiúk története!



Alcím: Ami a Molnár-féle vátozatból kimaradt, 12o év múlva:



Jó egy évszázada annak, hogy lezajlott a magyar töténelem legádázabb, de
vértelen csatája: A Pál-utcai grundért folytatott küzdelem.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán és minden megváltozott.

Vegyük górcső alá a 2009. esztendő ide vonatkozó történéseit.

A gittegylet felbomlott, a régi tagság átállt a vörösingesekhez.
Anyja, a megözvegyült Ibolya kegyelmesasszony sugallatára először Geréb, a jellemhibás csatlakozott a füvészkerti galerihez, ezért őt Áts Feri alvezéri ranggal jutalmazta. Példáján fölbátorodva a magát mindig ügyesen pozícionáló – egyébként galamblelkű, a szabadságra (!) sokat adó -- Weisz is az erősebb fiúk csapatába igazolt. Ő lett a vörösingesek beszerzője. Pályáztatás nélkül csak rajta keresztül lehet beszállítani nekik, amolyan botcsinálta kereskedelmi-miniszterr-féleséggé avanzsált... Hamarosan a grund védőinek zöme a korábban rivális bandába kérte fölvételét. Új barátaik között jól érzik magukat, árulásukért mindnyájan fontos posztot kaptak.

A gigerli, mindig elegáns Csele, aki az iskolába is csak lapokat hordott, mostanára sajtóbirodalmát igazgatja, a cickányvigyorú Áts Ferivel készült ölelgetős fényképe az irodája falát díszíti, és a kormány munkájáról meleg hangú cikkeket írat, a napi- és hetilapjainál dolgozó prostituálódott újságírókkal.
Kolnaynak teljesült az álma!
Sótalanság címmel grandiózus költségvetésű filmet forgathatott. A fanyalgó kritika szerint meglehetősen szerény színvonalúra sikeredettet...
Richter szép sikerrel tőzsdézik!
A részvényei értéke folyamatosan növekszik. Ezek osztalékából egy bizonyos sápot lead az idősebbik Pásztor fiúnak, aki egy nagy magánbank igazgatóbizottságának az elnöki székében terpeszkedik. A másik Pásztor pedig az APEH élére került, bizonyos számlák ürügyén sűrűn nyaggatják szegény Nemecsek szabót és általában a Rákos utca kisjövedelmű iparosait. Ismét dívik az einstand, csak most adóellenőrzés a neve.
A befolyt összegből az alamuszi Leszik is részesedik. Neki priusza van, mert a grund farakásainak kiárusításakor és a gőzfűrész-telep magánosításakor Áts Feri helyett elvitte a balhét. Tartotta a száját, semmit el nem köpött, ezért mindvégig háziőrizetben tartották. Itt töltötte le másfél éves előzetes letartóztatását, míg a vörösingesek (fehérgalléros cimboráik közreműködésével) szabadlábra nem helyezték.
Most, úgy hírlik - megint brókerirodát nyit...
A nagyhangú és hirtelenharagú Barabás – beszédhibájának dacára - az egyik kereskedelmi televízió agyonsztárolt riportere lett, amolyan igazi megmondóember, aki előszeretettel kritizálja a régi Pál-utcai fiúk elveit, a hazaszeretetüket, hecceli a magyarságukat, fölvállalókat, az egyházat, a papokat gyalázza és a grundot elfoglaló füvészkerti vörös banda tettét következetesen fölszabadulásnak, nevezi...

Mert a grundot mostanában a vörösingesek bitorolják, vezérük továbbra is Áts Feri.
Janó, a tót csak neki engedelmeskedik. Nyelvtörvénye is van rá…
Rendszeresen üldözi a régi Pál-utcaiakat, verést, újabban meg bombát is ígér nekik, ha a körülhatárolt terület tájékán meglátja őket. Egyébként a grundot körülölelő palánkot két éve, december első hetében, valamikor ötödikére virradóan szögesdróttal is megerősítették, abbéli megfontolásból, hogy a sóvárgó kintrekedtek nehogy megpróbáljanak beosonni.
Ezt a bársonyos orgánumú, de hülye Szebenics javasolta, aki a vörösingesek nemzetpolitikai szakértőjeként sűrűn-sűrűn utazgat egzotikus távol-keleti utakra...
A nyomoronclábú Wendauerre semmifajta felelős posztot nem mertek rábízni, a legkisebb rosszat választva végül is kinevezték a szegedi színház igazgatójának.


És Boka?
Mi van Boka Jánossal?

Néha találkozik a falusi birtokán gazdálkodó utolsó hű baráttal, a sivító füttyéről híres Csónakossal.
Sokan suttogják, hogy már régóta konspirálnak, hogy a vidéki kisvárosok sihedereiből, busafejű falusi suttyókból, elcsapott diákokból, lenézett markos ifjakból, kisemmizett szegénylegényekből és más, nyakas-inas parasztfiúkból újraszervezik a Pál-utcai fiúk csapatát.
Hogy egyszer - talán nem is oly’ sokára - visszahódítják majd a grundot, és akkor, azon a grundon, az Istenáldotta drága grundon, ismét piros-zöld lobogókat fog lengetni a szél!
Fura lett ez a világ, hadarva mondják imáikat a bölcseknek hittek is, vasvödörrel sem lehet visszamerni múltunkat a mába.

Ám a Pál-utcai fiúk legendája tovább él.

Mert hallani innen-onnan, most már egyre többen tudják, hogy néhanapján, alkonyattájt Boka és Csónakos kilátogatnak a temetőbe, Nemecsek Ernő sírhantjához.
Ilyenkor már várja őket Rácz tanár úr és egy kiálló bordájú vén kutya, a közlegény Hektor. Állnak ott egy darabig, kivárják a napenyészet végét, emlékeznek a régi szép időkre. Aztán Boka és Csónakos egy halk alá’szolgájával elköszönnek egykori tanítójuktól, és hazafelé veszik az irányt.

Rácz tanár úr ezen alkalmakkor soha nem mond semmit, a köszönést is csak egy biccentéssel viszonozza.

És ha a fiúk alakját elnyelte az est homálya, a tanár úr lopva körülnéz, utána a szájába nyúl, és kiveszi onnét a gondosan megrágott gittet.
Őzbőr-kesztyűs kezével gombóccá gyúrja azt, és egy sóhajjal a kabátja zsebébe süllyeszti.

Aztán pedig botjára támaszkodva, Hektor, a vedlett bordájú közlegény-kutya kíséretében elindul lassan, valamerre.

18+ !!!!


-->
Aki prűd az ne olvassa.
Szerintem fontos és az életnek nélkülözhetetlen kelléke a pajzánság.
A költő művésznéven írt. Egyébként a budapesti Nemzeti Múzeumban áll a szobra.
Annak volt a legsikeresebb igazgatója.
Utána lehet nézni.
Löwwy Árpád
Magyar ethnographia
( 1909)

Házat épít és rombol
S krumplit eszik a tót,
Habár fekve baszik,
Ember soha se’ vót.
Kockást hord az angol
Bagózik, s nem pipál,
Még mikor baszik is
Baedeckerből citál.
A jókedvű francia
Fecseg nappal, éjjel,
S a farka szikráit
Szórja szerteszéjjel.
Tenger ellen épít
A hollandi falat,
Röptiben bassza meg
A besózott halat.
Tudós faj a német,
Gambrinusnak hála:
Még az is, ha baszik
Theória nála.
Svéd gyufa a maga
Skatulyáján lobban,
Ámde a svéd fasz is
Másutt baszik jobban.
Svájcnak bliktri a
Sok hosszú alagút,
Lányba szereti a
Jó széles valagút.
Alattomos talján
Elrejtett tőrrel jár,
Közel ne kerülj, mert
Könnyen megbuzerál.
A kevély hidalgó
Díszruhának örül,
Ékes spanyolgallért
Hord a fasza körül.
A ravasz új-görög
Nem tisztel ethikát,
Ha tyúksegget baszik
Az neki delikát.
Magyar zsíron él a
Drágalátos horvát,
S minden kutyaszarba
Beüti az orrát.
Persák ura a sah,
Szent könyvük a Korán,
A leányt – rend szerint
Kifurják már korán.
Tetoválja magát
S tolldíszt hord a sziú,
De leginkább mégis
A faszára hiú.
Három világrészben
John Bull a legnagyobb úr,
Hanem azért mégis
Picsán rúgta – a búr.
Zsidó rőfje kurta,
Ha portékát szállít,
Még a faszával is
Megcsalja a Szálit.
Datolyával él és
Tevén jár az arab,
Az ő faszából is
Hiányzik egy darab.
Hogy lucskos valagát
A hidegtől óvja,
Nadrágjába szarik
Grönlandnak lakója.
Gatyát ünnepnap sem
Hord néger és kafir,
Ha kiszarja magát
Nem kell annak papír.
Hallgatagon ül az
Elmerengő hindu,
De a picsaszagra
Már ő is megindú’.
Rizst eszik a copfos
Polgártárs Kínába,
Ha bambusszal verik
Tust szarik kínjába.
Turbánt hord a török,
Csak a kávét issza:
Százhúsz feleségét
Bassza össze-vissza.
Magyarral rokon nép
Finn, cseremisz, osztják,
A snapper pinákat
Ott sem ingyen osztják.
Bort iszik a magyar, nem pediglen vizet,
Lányoknak, menyecskéknek jó szívvel megfizet.
Ha megharagszik, nem kell pina ennek,
Bassza Krisztusát az Atyaúristennek.

Mérges kesernyés írás


-->
Tavaly előtt íródott.
Most is aktuális.
Sajnos.
Hét év Tibetben, vagyis a Délvidéken
Korán kelő vagyok, fél hat előtt végzek a hátsó udvarban. Etetni kell a jószágokat, rá- köszönni a lovakra, kecskére, kutyára-macskára. Hat előtt kész a reggeli törökös kávé, egy szerb barátom ajándéka az egyszemélyes sárgaréz kávéfőző, a nyeles dzsezva, amiben az oszmánhódítás óta ugyanúgy fő a „fekete ténta”, ahogy boldogult Gyurica bácsi mondotta volt.
A feketét szürcsölöm, az istálló mellett halkan szól a Kossuth-rádió, jóleső a korai csönd, csak a bemondó hangja duruzsol, amit az abrakoló kancák mormolása kísér. Ilyenkor tervezhető a nap, helye van a gondolatok rendezésének, már-már idilli a hangulat. Pedig a délvidéki magyar közösség helyzete egyáltalán nem mondható rózsásnak. Idestova húsz éve folyamatos szorításban vagyunk. Kezdődött Jugoszlávia szétesésével, a háborúk láncolatával, behívókkal, itthonról elmenekülő véreinkkel, nyakunkba települő menekültekkel, embargóval, hiperinflációval, vérbe fojtott demonstrációkkal, politikai gyilkosságokkal, hogy a bombázások legyenek a hab a keserű tortán.
Egy év múlva valami történt az itteni emberekkel.
Betelt a pohár.
Esténként kivonultunk az utcára, sípokkal, kereprőkkel a szocialista-nacionalista rezsim azonnali távozását követeltük. A Tisza-mente magyarlakta kisvárosaiban heteken körösztül több ezer ember tüntetett. Pedig előfordult, hogy rezsimhű pártkatona gépkocsijával a tömegbe hajtott, naponta voltunk lefasisztázva az állami televízió jóvoltából, Belgrádból vezérelt gyárigazgatók munkahelyi felmondásokkal terrorizálták a dolgozókat, hogy a hatalom szolgalelkű rendőrségének fenyegető viselkedéséről ne is szóljak. Géppisztolyos verőlegények grasszáltak az utcákon, és a diktátor utolsó tévébeszédében a márványkandalló előtt - szélütötten dülöngélve - burkoltan ellenünk, a vajdasági magyarság ellen uszította a többségi nemzetet. Aki látta a többször ismételt elnöki szózatot és érti a szerb nyelvet az a demagógia, a félelem és a sarokba szorított patkány vak dühének furcsa, hátborzongató egyvelegét tapasztalhatta. Az egyébként jámbor délvidéki magyarság nem hagyta megfélemlíteni magát. Minden nap sötétedéskor családok, párok indultak a városközpontokba, sípjaikkal, rozsdás fazékfödőkkel. És senki nem rettegett, az arcokon boldogság, büszkeség honolt. Ma már tudom, hogy ezt a különös állapotot a közösség ereje gerjesztette. Ilyen érzés lehetett megélni ’56-ot, a prágai ’68-at, vagy a ’80-as években részt venni egy vasárnapi misén, valamelyik lengyelországi templomban. Ebben a könnyáztatta térségben ritkán érint meg bennünket a történelem szele. Akkor angyalszárnyak suhogtak fölöttünk.
Milosević 2000. október 5-én megbukott.
Hét év telt el az óta. A lelkesedésünk lelohadt. A reánk köszönő évek elapasztották a szép új jövőbe vetett reményeinket. Manapság a bácskai-bánáti magyar ember a napi betevő falatért harcol. Próbál emberhez méltó életet élni, gyermekeit taníttatni. Ha netán munkahelye van, ahol éhbérért dolgoztatják vadkapitalista gazdái, mellette maszekot vállal és a legkeményebb munkától sem riad vissza. Majdhogynem minden ugyanúgy van, mint annak előtte az „átkosban” volt. Majdnem minden.
Hét év számvetéséhez és a keserűségünk fokozásához az is hozzájárul, hogy Magyarország végképp kihátrálni látszik mögülünk. A nemzetpolitika fájó hiányát szó szerint a bőrünkön tapasztaljuk. Aki azt hiszi, hogy a „magyarverés”, mint jelenség megszűnt egy dilettáns külpolitikus-asszony, ejnye-bejnézése után, annak azt tanácsolom, hogy egy hétvégi kiruccanás erejéig ugorjon le bulizni baráti társaságával, mondjuk Bácsfeketehegyre, Szilágyira vagy éppen a jó nevű bánáti Magyarcsernyére, könnyen megeshet, hogy némi eufémizmussal éljek - ambivalens élményekkel - fog hazamenni. Mazochista az a külpolitika, amelyik tűri, hogy egy mondvacsinált szomszédos bolhaállam tüdejének minden mérgét Magyarországra köhögheti. Sokat tudnának mesélni felvidéki véreink, ahogy a keleti végeken túlra szakadt székelyek, partiumi magyarok is.
Míg a budapesti külpolitika zilált frizurás nagyasszonya arról óbégat, hogy amerikai beutazáskor – horribile dictu - vízumköteles a ceglédi Józsi bácsi, addig mi – vajdasági magyarok – a rezervátumi indiánok közönyével nyugtázzuk, hogy a vérnacionalista szerb Kostunica úri gesztussal fölajánlja nekünk a kettős állampolgárság lehetőségét, miközben „anyaországunk” politikuma hátunkon vágja a pecsenyéje sütögetéséhez való aprófát.ú
Európai törvényekre hivatkoznak, pedig megvesztegethetőbbek egy Costa-ricai vámosnál.
Mellébeszélnek.
A bizalmunkat már eljátszották, most a gyerekeink jövőjét teszik tönkre. Január első napján leeresztik a vasfüggönyt. Kérdezzék meg a vajdasági, kárpátaljai magyarokat, milyen lesz a pukkanó pezsgők íze? Nem vihetem a családot Mórahalomra az élményfürdőbe, marad helyette az iszapos Tisza-part.
Nem mehetek a szegedi szabadtéri előadásokra, megnézhetem tévén, ha gusztusom támad hozzá, akár a Fásy-mulatót is.
A könyvesboltok friss, papírszagú kötetei között nem válogathatok, majd turkálok a vásári ócskások penészes-avítt könyvkupacaiban.
Cseh Tamást, vagy Kátai Zolit sem muszáj koncerten hallgatnom-látnom, van néhány lemezem, kazettám, már hozzáedződtem a nincshez, üvegen körösztül nyalva is élvezem a mézet.
Kihagyom Pécs belvárosának látványát, a kora-keresztény sírok helyett a lányaimnak majd megmutogatom ükanyjuk-apjuk fejfájait. Messzire sem kell utaznunk, papucsban átsétálunk a sarkon túli ó-temetőbe. Ezt csinálja utánam valaki Pesten! A badacsonyi borok helyett fanyar homokit, a jóféle soproni sörök helyett meg apatinit fogok inni. Ha már nekünk nem nyílik ki a gödöllői kastély kovácsoltvas-kapuja, elzarándokolunk a romjaiban is fenséges aracsi pusztatemplomhoz, amelynek gótikus boltívei nyolc évszázada mindenkit befogadnak. Ha a kaposvári, veszprémi, debreceni barátok társasága nagyon hiányzik, megengedhetjük magunknak, hogy kéthavonta néhány perc erejéig telefonon elviccelődjünk.
Ma reggel, a Kossuthon, valamivel fél hét előtt, a brüsszeli munkatárs jelenti a tisztelt rádiózóknak, hogy a schengeni határátlépés problematikája immáron megoldódott.
Hurrá!
Még a horvátok is utazgathatnak, igaz nekik kitaláltak egy üres kartont, ahova elvileg pecsételni lehetne. De – mint Keleti Miklós fogalmazott – ez csak amolyan formaság, a kutya sem törődik vele. Vegyes érzelmekkel kavargatom a kávét. Már nem esik olyan jól az íze. A következő tudósítás a chikagoi magyar konzulátus megnyitásáról ad hírt.
Halleluja! Az amerikai magyarok és leszármazottaik (!) a közép-nyugat államaiból a jövőben itt igényelhetik a magyar állampolgárságot. Az amerikás magyarságnak az ilyesmit tálcán kínálják. Az emigrációnak az ilyesmi dukál.
Ám akik fölött határokat huzigáltak, magyar iskolába jártak, ekkor-akkor kicsit kivégeztek, vágóhídra tereltek, megaláztak, ellehetetlenítettek, de akik ennek ellenére még mindig magyarként nevelik gyermekeiket, unokáikat több mint 80 éve, nos - nekik ilyesmi nem jár.
Ekkor borult föl az alsókonyhában az asztal. Löttyent a kávé, nagy ívben röpült a zacc és a dzsezva, hogy az egész keserű mindenség csészéstől-tálcástól a trágyadomb mellett csörömpölve-toccsanva landoljon.
A hirtelen zajra a Fecske-csikó kidugta kíváncsi lófejét az istállóajtón. Nézett rám fénylő nagy szemekkel. Nem értette, pedig tudhatná, hogy korán reggel két ordenáré pofon állatnak-embernek egyaránt keserves napot jósol.
Pósa Károly, Magyarkanizsa

2009. október 29., csütörtök

A civil összefogás 5 éve




A magyarkanizsai
Az 1989-ben Budapesten megalapított, idén 20 éves Rákóczi Szövetség kiemelkedően közhasznú szervezetként két cél megvalósításán munkálkodik.
Egyfelől névadójának, II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek szellemi örökségét kívánja ápolni és népszerűsíteni, másrészt sokoldalú tevékenységével a magyarországi és a határon túli magyar közösségek kapcsolatépítésén munkálkodik, segíti a szomszédos országokban élő magyar közösségek identitásának megőrzését.
A Szövetségnek jelenleg több mint 10 ezer tagja van, helyi szervezeteinek száma 233.
A szervezetek túlnyomó többsége Magyarországon működik, de a Szövetségnek szervezetei vannak a szomszédos országokban is. Szervezeti életének fontos tényezője a Rákóczi Klub, amely havonkénti programjaival kívánja szolgálni a Szövetség céljainak megvalósítását. A Szövetség még 1989-ben létrehozta Alapítványát, amelynek jelenlegi fő feladata a felvidéki, délvidéki, erélyi-partiumi és kárpátaljai magyarság kultúrájának és oktatásügyének sokoldalú támogatása.

2004. szeptember 17-én érett meg a helyzet arra, hogy néhány lelkes, a vajdasági magyar közösségért aggódó, és annak jobbító szándékát fölvállaló ember, a budaörsi Rákóczi Szövetség aktív közreműködésével és támogatásával megalakította a magyarkanizsai helyi szervezetet.
Az alapító tagok zöme általános- és középiskolai pedagógus volt.
Az elnökség hét tagból áll: elnök, alelnök, titkár-pénztáros, a kispiaci és a horgosi tagozat vezetői, félévente egy képviselő a tagság soraiból titkos szavazással megválasztva, valamint a magyarkanizsai helyi szervezet tiszteletbeli elnöke. Utóbbi szavazati joggal ugyan nem rendelkezik, de vétójoga van.

Szem előtt tartva a civil szervezetek megalakítására vonatkozó szerbiai törvényeket a Rákóczi Szövetség Magyarkanizsai Helyi Szervezete az alakuló közgyűlés jegyzőkönyvének, és az alapszervezet jogszabályainak szerb nyelvű leiratát elküldte Belgrádba, ahol hivatalos bejegyzést kért és kapott a szerb belügyminisztériumtól, mint nonprofit civil szervezet, önálló jogi személy.
Tehát: nyilvántartási- és iktatószámmal, pecséttel, banki dinár- és devizaalapú számlával, számozott tagsági könyvekkel rendelkezik. (Savez Rakoczi – Kanjiža) Székházunk nincs, de irodahelységet sajtótájékoztatókra, fogadóórákra fönntartunk.

Értelemszerűen a budapesti központ, a Rákóczi Szövetség magyarországi vezetése szintúgy regisztrálta az új vajdasági alapszervezetet és jóváhagyta annak megalakulását. Ez a körülmény – jelenlegi tudásunk szerint – mindez idáig példa nélküli itt a Kárpát-medencében, mivel a többi határon túl működő helyi szervezet kizárólag Magyarország felé van bejelentve.

Öt esztendő alatt a 12 alapító tag mellé igen sokan fölsorakoztak. A helyi szervezet tagsága 2009 őszére meghaladja a 60 főt, és nem kis büszkeséggel tölt el bennünket a tudat, hogy ez a 60 ember aktív, a bármikor mozgósítható tagságunkat képviseli. Szólnunk kell viszont arról a nem kevés számú szimpatizánsunkról is, akik - bár hivatalosan nem képezik civil szervezetünk alanyi állományát - de akik ugyan olyan lelkesedéssel segítik munkánkat, és – ha a helyzet megkívánja – reájuk is ugyan olyan mértékben számíthatunk, mint Szövetségünk bármely tagjára. A Rákóczi Szövetség statútumának szellemében a magyar nemzet érdekérvényesítését vagyunk hivatottak képviselni.

Jelzés értékű, hogy programunk, céljaink oly annyira európai léptékkel bírnak, hogy tagságunkban jelen van más, őshonos vajdasági kisebbséghez tartozó polgártársunk is: szerb, bunyevác, és horvát. Sorainkban megtalálhatóak a településeinken élő lokálpatrióta emberek, a legkülönfélébb foglalkozást űzők:
Értelmiségiek, vállalkozók, munkások, földművesek, egyetemi hallgatók, közéleti emberek.
Külön örömmel tölt el bennünket, hogy az éppen nagykorúvá vált, középiskolát, gimnáziumot fejezett fiataloktól a nyugdíjas korosztályig minden generáció erősíti civil szervezetünket.

A fölvételi kérelmeket az elnökség bírálja el, és az új tag személyéről szavazással döntenek. A Szövetséghez csatlakozni szándékozónak két tagunk ajánlása szükséges, nem lehet pártállami múltja, és erkölcsileg vállalhatatlan szerepe a ’90-es évek szerbiai diktatúrájában. Kizáró ok továbbá az is, ha hitét nem valamely történelmi egyház híveként gyakorolja, ápolja.

Támogatottságunk mértékét jelzi még, hogy az önkormányzatban két képviselőnk is jelen van – a Magyar Koalíció listáján, és mégis függetlenként – akik a koalíciós megállapodás értelmében a frakciót erősítik, de önálló szavazati joggal bírnak, mert a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének reprezentánsai, akik első sorban az elnökség irányába tartoznak felelősséggel.

A kezdetektől fogva egyfajta féltő szeretet és népszerűség tisztel meg bennünket Magyarkanizsa Község lakosságának részéről, amit talán annak köszönhetünk, hogy bevallottan, a politikai babérok megszerzése helyett a helyi magyarság, és ezen túlmenően a szűkebb pátriánkban, a községünkben élő lakosság sorsának, életének javításáért, lokális közügyeink érdekében, a közjó szolgálatában igyekszünk megalkuvás nélkül tevékenykedni. A közösség bizalmának köszönhetően Magyarkanizsa Helyi Közösségének 12 fős Tanácsába civil szervezetünk képviselőjét a harmadik legtöbb szavazattal választotta be városunk lakossága.
Mivel a határon túli magyarság megmaradásának legfontosabb feltétele a magyar identitástudat kialakítása és elmélyítése a felnövekvő nemzedékeknél, a Szövetség tevékenységében kiemelkedően fontos szerepet szán az ifjúságszervezésnek és a magyar nyelvű oktatás ügyének. Ezt igyekszik összekötni a Kárpát-medencei magyar-magyar kapcsolatok támogatásával, mivel a magyarországi fiatalok a személyes kapcsolatok révén érzékennyé válhatnak a határon túl élő magyarság ügye iránt. Ezt a célt a különböző korosztályok részére szervezett rendszeres programok segítségével kívánja a Szövetség megvalósítani.

Programjaink:
A Rákóczi Szövetség 2005 óta minden évben a magyarországi civil társadalom adományaira alapozva beiratkozási ösztöndíjban részesíti azokat a gyermekeket, akiket szüleik magyar tannyelvű iskolába íratnak be. Évenként közel 2000 gyermek családja kapja meg – ösztöndíj átadási ünnepség keretében – ezt a támogatást.
Rendkívül népszerű a középiskolás korosztályok között az 1994 év óta minden évben megrendezésre kerülő március 15-i diákutaztatási program, amelynek keretében a Szövetség támogatásával magyarországi középiskolák diákjai buszokkal határon túli magyar középiskolákhoz utaznak, és ott közösen ünnepelnek. Minden évben mintegy 50 középiskola diákjai vesznek részt ebben a programban, ami nagy hatással van nemcsak történelmi ismereteik gyarapítására, hanem nemzeti identitásukra is.

Korábban a budaörsi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium pedagógusait és diákjait láttuk vendégül, 2009-ben a tardos-gyúróiak hoznak nekünk alkalmi műsort és október 6-án, együtt koszorúzunk és emlékezünk az aradi mártírokra.
Magyarkanizsa Önkormányzata a Szövetség helyi szervezetét 2008-tól kezdve kizárólagos joggal rendelkező civil kezdeményezésként tartja számon, amely révén nemzeti ünnepeink méltó megünneplése, a kegyeleti megemlékezések (október 6-a, október 23-a, március 15-e) a Rákóczi Szövetség szervezése és lebonyolítása által zajlanak le, és ezeket a rendezvényeket a város vezetése anyagi eszközökkel is támogatja. Az önkormányzat Történelmi-kegyeleti Bizottságának elnökét is a Szövetség delegálta.

Évente látunk vendégül két-három napos kirándulásra Vajdaságba érkező magyarországi pedagógusokat, akiket megismertetünk szűkebb pátriánk múltjával, nevezetességeivel. A tavalyi évben a békéscsabai vendégeinket egy kisebb nagyváradi delegáció is elkísérte, ami által az anyaországi tanárok mellett a Partium pedagógus-közössége is képviseltette magát. Hasonló képen a magyarkanizsai szervezet pedagógusai évi rendszerességgel, minden július végén részt vesznek a Kárpát-medencei Történelem Tanárok Nyári Táborában, ahol a módszertantól kezdve, a történelem tantárgyának tartalmi megújulásáig a legjelesebb szakemberek ismertetik a szakma legújabb eredményeit.
A magyarkanizsai helyi szervezetünk nagyon jó kapcsolatokat ápolt és ápol a Zürichi Magyar Történelmi Egyesülettel, amely révén 2006. szeptemberétől 2009. decemberéig havi rendszerességgel megtarthattuk Elhallgatott múlt című kurzusunkat, és amely tanfolyamon a MTA rendes tagjai, kutatók, professzorok, hadtörténészek, politológusok, művészet- és irodalomtörténészek tartottak négyszemeszteres képzést a kanizsai hallgatóknak. A magyar őstörténettől a rendszerváltozásig újra földolgozták a nemzeti történelmünk alapkérdéseit. A szemináriumon részt vevő pedagógusok létszáma minden hasonló (magyarországi, szlovákiai, romániai) korábbi tanfolyam sikerességét fölülmúlta: egyrészt tömeges látogatottsága okán, másrészt a szervezés hatékonysága révén, és ezen elégedettségüknek a ZMTE vezetői hangot is adtak. Az Elhallgatott múlt két éve alatt mintegy 60 magyarországi, és nyugat-európai professzor volt alapszervezetünk vendége, és a tanfolyam záróvizsgája után 57 résztvevő magyarkanizsai és környékbeli pedagógus érdemelt latin és magyar nyelvű elismerő oklevelet, amit a továbbképzés igazoló dokumentumaként az Európai Unióban is elismernek.
A Szövetségnek idén, 2009. tavaszán alakult meg a helytörténész tagozata, akik az iskolai naptár első hónapjától kezdve a község településeit járják és minden hónap utolsó péntek estéjén, más-más helyszíneken tartanak előadást. A község falvainak múltját, demográfiai, urbanisztikai, szociográfiai, etnográfiai adatai gyűjtik, dolgozzák fel és mutatják be a helyi embereknek.
Minden évben két alkalommal a Rákóczi Szövetség Helyi Szervezetének kezdeményezésére megtisztítjuk a kanizsai és környékbeli köztéri szobrokat, kegyhelyeket, műemlékeket. (Kivéve a kommunista partizán-emlékművet.)
Évről-évre társszervezői vagyunk Mindenszentek napján a ’44-es áldozatok emlékét ápoló koszorúzásnak és megemlékezésnek.
Az elmúlt öt év alatt különböző helyszíneken stúdióbeszélgetéseket, vitaesteket, kiállítással egybekötött kerekasztal-megbeszéléseket szerveztünk olyan – a délvidéki magyar közösség számára fontos – kérdésekről, amelyeket ez idáig jószerivel senki sem mert fölvállalni, amely témákat még a vajdasági magyar politikum is igyekezett megkerülni. Meghívott vendégeinkkel kiegészülve a község közéleti szereplőivel nyíltan beszéltünk pl. a bennünket, Kanizsa környéki embereket érintő és máig ható Trianon-traumáról, Horthy II. világháborús szerepéről, Magyarkanizsa hosszú távú fejlődési stratégiájáról, a puha diktatúra asszimilációs törekvéseiről, a „jugónosztalgiáról”, a szerb-magyar viszony legégetőbb kérdéseiről, és természetesen az 1944-es bácskai vérengzésekről.

A kanizsai Szövetség támogatásával ez utóbbi témában született meg Forró Lajos történész-kutató máig példa nélküli dokumentum-nagyjátékfilmje Jelöletlen tömegsírok címmel. A filmet a szakma is méltányolta, Magyarországon a mozik műsorukra tűzték, illetve idén ősszel több országos televíziós csatorna is vetíteni fogja.
A film DVD-változatának premiere legközelebb szeptember 27-én, Szabadkán lesz, a kanizsai Szövetség szervezésében, a Volksbund Német Kulturális Egyesület támogatásával, majd az év végéig több vajdasági nagyvárosban is bemutatjuk.

A Szövetség magyarkanizsai helyi szervezete jó kapcsolatokat ápol két Szegeden működő – zömében fiatalokat tömörítő – alapítvánnyal, akikkel közösen pályázva az utóbbi két évben öt könyvet sikerült kiadni. A kiadványok Martonos helytörténetéről, a Tisza-menti megtorlásokról, a kanizsai gyógyfürdő és az iskola egy évszázadáról, valamint a 19. és 20. századi magyarkanizsai civil szervezetek fejlődéséről szólnak. Minden kiadványunk megjelenésekor író-olvasótalálkozókat szerveztünk Magyarkanizsán és Szegeden.
Újabb két kiadványunk, egy szociográfia és egy elbeszélés-kötet nyomdakész állapotban várja, hogy a közönség megismerhesse.

Több, a Rákóczi Szövetségtől független vajdasági és magyarországi szerző könyvbemutatóját megszerveztük, a legkülönfélébb témában, a szépirodalomtól a dokumentum-kötetekig.
Cseh Tamás utolsó vajdasági koncertjének bevételét 2005-ben a kanizsai Szövetség javára ajánlotta.
Helyi szervezetünk a civil kurázsit szem előtt tartva igyekszik kapcsolatot tartani az anyaország nemzeti elkötelezettségű, a határon túli magyarságot segítő politikusokkal, médiaszemélyekkel, meghatározó közéleti szereplőkkel. Ennek szellemében – a teljesség igénye nélkül - az utóbbi három évben a magyarkanizsai Rákóczi Szövetség meghívására körünkben tisztelhettük például Dr. Boross Péter miniszterelnök urat, aki így először járt Vajdaságban. Dr. Kövér Lászlót a Fidesz MPSZ választmányi elnökét. Dr. Németh Zsoltot a Külügyi Bizottság elnökét, Hódmezővásárhely, Tótkomlós polgármestereit, Bayer Zsolt publicistát stb. A Szövetség minden vendégével ismertette céljait, programját, majd a továbbiakban lakossági fórumokat tartottunk, ahol a szimpatizánsaink és a közönség kérdéseire a meghívottak válaszoltak.
A már említett szegedi alapítványokkal közösen a 2009-es évben a Nemzeti Civil Alapprogram pályázatán anyagi támogatástt nyertünk a két köztéri szobor felállítására. A magyarkanizsai középiskola előtti kisparkot és sétányt fölújítva, a tavasszal fölavattuk a négy és fél méter magas, téglából készült haranglábat, a Hunyadiak emléke előtt tisztelegve. A monumentális talapzat csúcsán a család nevezetes címerállata, a gyűrűs holló látható. A szobor egy méter magas, Ózsvár Péter magyarkanizsai keramikus első köztéri műalkotása.
A másik szobrunkat tölgyfából faragta Oszacsek József, kanizsáról elszármazott egri művész.
Az alkotás a Föltámadó Nagyságos Fejedelem, II. Rákóczi Ferenc lovasszobra. Érdemes megjegyezni, hogy két dologban is páratlan ez a martonosi plébánia kertjében szeptember 13-án fölavatott műalkotás. Vajdaságban – eddig - Rákóczi emlékét szobor nem őrizte. Ugyan akkor a mű mérete is egyedi, lévén ekkora fából faragott köztéri alkotás sehol sincs a környékünkön. A két és fél tonnás vöröstölgyet a Keleti-Kárpátok erdeiből, Bereck székelyei ajándékozták nekünk, kanizsai magyaroknak.
Több ízben könyvcsomagot adtunk a kanizsai könyvtárnak ill. iskolakönyvtárnak, és alkalom nyílott-nyílik arra is, hogy időnként – a tagsági díjakból befolyó összegből - szociálisan rászoruló diákokat egyszeri anyagi segítségben részesítsük.
A Szövetség helyi szervezete, immáron hagyományosan minden év novemberének elején évi közgyűlést tart, ahol a tagság mellett a meghívott vendégek, a pártok, önkormányzat, helyi közösségek is meghallgatják az évi beszámónkat, és az elnökség vitára bocsájtja a következő évre vonatkozó programját. Minden tag elmondhatja véleményét, észrevételeit, a jövőre vonatkozó javaslatait, de döntési jogkörrel csak az elnökség rendelkezik.
A Rákóczi Szövetség Magyarkanizsai Helyi Szervezetének középtávú programjában továbbra is hangsúlyosan szerepel az oktató-nevelői munka megszervezése. Kiemelt figyelmet szentelünk az általános és - középiskolák diákjainak képzéseire, a magyar szellemiséget sugalló és erősítő rendezvények szervezésére. Folytatjuk a rendhagyó történelem-órákat, az iskolán kívüli oktatás által nemzeti öntudat megtartását és erősítését, a nemzeti ünnepeink alkalmából általunk kiírt fiataloknak szóló irodalmi és képzőművészeti pályázatokat, hagyományaink áplását, a vajdasági magyar közösséget érintő kérdések napirenden tartását. Jobbító szándékkal igyekszünk programokat vinni a kisebb településekre, bevonni a falvak népét az összmagyarság társadalmi életébe. Ennek érdekében a már meglévő - és igen jól működő - kispiaci és horgosi mellé, szeretnénk egy oromhegyesi és egy martonosi tagozatot is létrehozni.
2009. márciusától egy tisza-parti üdülőtelepet bérelünk az önkormányzattól. Idén a nyaraló szanitáris központját és a vizesgócokat hoztuk rendbe, ahol a nagycsaládosok helyi szervezete jóliusban ingyen táborozhatott. Jövőre ugyan ott – reményeink szerint – lehetővé válik egy kárpát-medencei ifjúsági és egy lovas tábor megszervezése is, a helyi Szövetség égisze alatt. 2010-re tervezzük Rózsa Sándor kispiaci szobrának megvalósítását, valamint Kanizsai Figyelő címmel a helyi alapszervezet folyóiratának beindítását.
A működő kapcsolatokat szeretnénk kiszélesíteni. A berecki (Románia), a királyhelmeci(Szlovákia), tótkomlósi (Magyarország) önkormányzatok mellett az ottani civil szervezetekkel, pl. természetjárókkal, népművelő egyesületekkel, intézményekkel: iskolákkal, művelődési házakkal is szándékunkban áll jó kapcsolatot ápolni. Ezért Magyarkanizsán is bevontuk terveinkbe, és 2009. elején együttműködési nyilatkozatot írtunk alá a Magyarkanizsai Pedagógus Egyesülettel, a Tisza Néptánc Egyesülettel és a Lésó Természetjáró Egyesülettel. Év végéig a Szövetség helyi szervezetének képviselői a meghívásoknak eleget téve el fognak látogatni a fentebb említett településekre, ahol az előzetes egyeztetések alapján alá fogjuk írni az együttműködést koordináló nyilatkozatokat. A stratégiánk főbb vonalakban: Csereprogramok (táborok, képzések, kirándulások stb.) fiataloknak és pedagógusoknak, bemutatkozó rendezvények (művelődési műsorok, kiállítások, bemutatók stb.), közös ünnepeink együtt történő megünneplése, Európa Uniós vagy anyaországi pályázatokon közös részvétel egymás kultúráját, önazonosságának megőrzését segítő közösen kidolgozott projektekkel stb.
A Rákóczi Szövetség Magyarkanizsai Helyi Szervezete a községben mára az egyik legtömegesebb, legtöbb megmozdulást szervező, a közéletben erősen jelen lévő és azt alakító civil tömörülésként él a köztudatban, amit a közvélemény és a város vezetése is elismer. A magyarországi központban Dr. Halzl József elnök úr szerint is a magyarkanizsai alapszervezet kirívóan aktív az összes többi helyi szervezet mellett.
A helyi Szövetségnek jelen állás szerint működik helytörténész-kutató-, délszláv- és női-szekciója is. Az idei évi közgyűlésre jelentjük be a Rákóczi Lovasklub megalakulását.

2009. október 9., péntek

Drazsé and co.














Hova tovább jövőre negyven leszek, három magzattal és nejjel, de a mai napig lenyűgöz anyanyelvem szertelenül játékos, ugyan akkor a lényeget láttató jellege.


„kérdés” blogger ma megnevettetett, köszönet illeti részemről. A multifunkcionális Draskovity Tiborról olvasok, amikor kincsre lelék.
A „Draskula” poggyásznév találó erre a varjúhájjal megkent emberverető nyikhajra. Csak a jó Vlad Tepes ne kérje ki magának a csiklandó névazonosságot. Az utótag meg már a South Parkban is föltűnt Kula bácsiként, csak ő orrfacsarón is szerethetőbb volt emettől a könnygázos apparatcsiktól.

A másik, a retusálós Botka még sokáig fájnunk fog, ugyanis el-el eszi a fene Szabadkára, aminek testvérvárosa Szeged. Hogy ne vádolhassanak vérbő jobbos elhajlással ide jegyzem, mert még időnként agyamat sikerül riasztani: Nem (csak) a balfékek privilégiuma a képről kivakarás. Annak idején Barsiné Pataky Etus is visszalapátoltatta a zúzdába (ha jól emléxem az Expot népszerűsítő) színes-képes kiadvány néhány tízezres köteteit, mert előnytelen szögből lett a profilja fotózva, inasra sikeredett a nyaka, elkenyődött a sminkje, folt esett a kosztümjén, vagy a rosseb tudja miért?

Ennek ellenére, vagy tán pont ezért nem akarom elvenni Lendvai Ildancstól és a kompániájától azt a kétes dicsőséget, hogy a nagy történelemhamisítók bitangok örökös toplistáján váltott helyük marad az utókor emlékezetében.