2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2013. május 11., szombat

Pósa Károly: Palics színei

HOMMAGE Á MAGYAR JÁNOS


Magyar János: Palics




Az alkotó
- az tudja:
A fönt való ábrákon
 - a minta.
Felhőkbe dagasztott
A tegnap, a holnap.
Mintha,
Ritmustalanul mozogna
Egy hinta.
Aki rest, el is unja…
Mit neki pittoreszk vadság!
Hamleti bolondság!
Kaján a mosoly
A Teremtő arcán.
Épp kusza csíkot
Húz a rézkarcán.

Figyeld!
Az idő sík táblákon
Álldogál.
Hiába. Csak
Éteri a boldogság.
Katicabogár száll-száll…
Nádbugák, sásgubán.
A Vér-tónál
Fodrozódó szelek
Fütyörésznek.
Az égbolt tinta szövétnek
S a Bagolyvár körüli
Szarkafészkek
Aggatott gombócai
Századunknak,
Amit ördögök az angyalokkal
Elhazudtak.

Sívó táj szüli a látványt.

A rónán a múlt
Pókháló szövő,
Homokhát alatt
Az elgurult jövő.
Egy Magyar bálvány,
Fűcsomó kiáltvány,
Gondolat-jel:
Árván.
János, meg a festőállvány.
Mint ember, az éggel vitázik
Minek, hol a hiánya,
Ki mennyire bánja:
Károg-e a fekete kánya?
A leégett női fürdőért,
Ott,
Hol nedves a küzdőtér,
Most,
Költő költőnek sarkába lép.
Mert
A szó is a földdel fázik.
Ahogy
A Palicsi-tó fövenye ázik.

A festő elrúgta az éveket.
Vásznán ragad a festék.
Ó, ti szagos palicsi esték!
- Hát most tessék,
Csak fessék!
A vurstlis ordít és kéreget:
- Lányok, hölgyek,
Mind-mind csak lessék,
Ez a színek ünneplése!
Szárnyát suhintja
Egy arkangyal.
A létnek a forma
Ront fakarddal.
Tűzzel, vassal
Égetett vonallal,
Nyílik már az űrnek egy rése,
Bácska, a lösz, a múltunk van présben!
Meszelt parasztházban,
Romos panzióban,
Megkopott lelkünk tündöklése.
Hideg verítékes lázban
Nyárfával rámázva,
Szomorú tóval,
Kétrét görnyedten,
Egy más dimenzióban.

Alkotni, alkotva!
Megátalkodottan.
Ez a parancs.
Ahol a horizont
Az eget nyalja
Menni muszáj
Menni utána!
Mikor a mozdulat
Íve lassul, megakad,
S csepegő
Ecsetből idea fakad,
Vagy szemed álom marja
Keresd meg magad,
S szelíden
Feküdj az árokpartra.
Hisz a világ félrebillent
Így a kép még izgatóbb:
Világmegmozgató.
Vásznakon megmaradó
Édes-bús szecesszió.
A róna. A tó. A folyó.
Általad: Magyar János.
A bácskai táj.
És tán létünk is,
Meg a város.
A végtelennel
Lesz határos.




Nincsenek megjegyzések: