Pósa Károly: 43. születésnapomra

Nem papnak születtem.

Szentek, Krisztusom,

Kyrie eleison!

Kyrie eleison!

De régen,

Egy másik életemben
Nem gyanítom:

Bizton tudom –

Az lehettem.

Fölszentelten.

Hitem kétellyel szőtt láza

Kenetes szavak máza.

Ezért nem csak látszat -

Magyarázat,

Miért nincs bennem alázat.

Nem tisztnek születtem.

Jobbra át! Balra át!

Szalutálj!
Szalutálj!

De egyszer,

Egy bűnös csatatéren

Megtalált,

S eltalált,

Akit szerettem.

Felcser nem varrta sebem.

Nem volt gyógyír,

Nem volt szánalom.

A szerelmen túl,

A szívembe szúrt

Tőröket számolom.

Nem tanárnak születtem

Katedra-rabszolga…

Mit mondjak?

Mit szóljak?

De volt úgy,

Hogy krétás kenyeret ettem.

Erénnyel

És engedéllyel
Sem voltam halk,

Se erélyes.

Azt hittem tudomány

Ami rám talált,

Pedig csak a szememmel

Koldultam kegyelmet.

Nem festőnek születtem.

Ahogy a rőt,

A cinóber láng,

Balomban akarat ráng.

A Tisza, a Járás folyton előttem.

Vonalak kurvuló bolondja.

Mélyen érintő tortúra.

Forma, ösztön, mázolás.

Adagnyi siker íz,

Meg kétannyi csalódás.

Rejtve, titokban azért fáj,

Hogy ami belülről váj

Pusztán néhány

Föltett kérdésből áll.

Nem zsiványnak születtem.

Álorcás, hamis.
Szelíd és vad is.

Embert azért még nem öltem.

Törvénytől el-elosontan

Betört koponyacsonttal.

Pedig le kéne vetni lelkiismeretem.

Élni, boldogan Istentelen.

Fütyülve szembe a széllel,

Korhelynek lenni víg kedéllyel.

Próbáltam ezt is:
Nem jött be.

Tán hogy szabad legyek

- Meg se érdemlem.

Nem költőnek születtem.

Piéta kelléke…
Poéta lennél-e?

Ám egyszer, még megérem

Nem tervezetten,

Ez lesz a vesztem.

Kérded minek lettem?

Kerekded egész ember.

Gondtalanságból

Elkövetett élet.

Néha bátor.

Néha ijedt.

Hiába a dallam, a rímek.

Sokaknak keveset érek.

Életművem hát nincs.

Ember vagyok.

Negyvenhárom.

Amit csinálok:

Életvitel-szerű.

Nem édes,
Nem sós,

És nem keserű.

S mi eddig volt

Mint egy nagy folt

Elfér a hátamon,

A bőrömön.