Pósa Károly: Arató dal

Nyárelőkor

Különös

Ez a nap.

A június

Egy pölyhös állú,

Épp lesántult,

Buta kamasz.

Még nem nyár.
De már nem is tavasz.

A Rétnek csíkolt ránca van.

Bácska mezítláb.

Pőre múzsák táncolnak.

Pörög hozzánk,

Szikra-búzánk.

Bűntelenek a csókok.

Itt hét ágon

A négy őselem

Is jó sok.

Hol a magát-magot elvető

Síkon elterülő

Édes-szomorú gyötrelem

Bugyog elő vértelen.

Nem kárhozat-tevőn.

Hanem, mint intelem.

Barázdás múlt-erő.

Pusztai szélfútta értelem.

Délibábos lételem.

Tarló óarany-rőt lánca.

Zsizsegő, zsizsegő…

Lapuló csönd-álca.

Szent Iván napja.

Megpörkölt ládafia.

A kalászt más bánja.

A paraszt túr, vet és veszt,

Mennyi fönt a sok kánya!

Az Ég meg bírja rémítgetéssel.

Ezüstös éjjeleken

Portól matt fényjelekkel

Csordul a Tejút ármánya.

Fekszünk a tarlón

Napnak a Hold lesz hátránya.

Hörgő viharfelhők

Rettentnek.

Bűnök, tettek.

-Mondd testvér:

Ezek itt mit vétettek?

Ordítunk mi,

Barabások:

Mire vártok? Mire vártok?

Kévéink szanaszét

Vettetnek.

A ház-haza csukódik ránk.

Sötétzöld a zsaluja.

Bicsaklik kémény fövege,

Elénk vetül a szándék,

És jövőnknek

Fekete gyanúja

Lesz-e aki lerúgja,

Van-e aki fölvegye?

A Kistemetőben pipacsok

Napkeltére várva.

Nyíló rubin csöppek,

Szent kísérlet által.

Ahol a fohász és a gyász terem.

Mondhatni:

Lángoló, égő küzdelem.

Páráll a vérpiócás pocsolya.

A szik repedéseiben

Elvesz tételesen

A vén apáink mosolya.

Te Szent. Te Iván!

Kéne a hited.

A tűzugró virtus.

Itt a forró is rideg.

Ez róna,

És nem labirintus.

Ez nem a módi

Ez nem népszerű.

A táj itt csak szimplán

Egyszikű.

Egyszerű.

Péter-Pált támaszt

a Szentháromság.

Nap süt. Nyárelő.

Aratnak: Tanúbizonyság.