3000

Nem. 

A cím nem a háromszáz elírása. Jóllehet áttételesen velük kapcsolatos az alábbi szöveg.
A mára klasszikussá érett hőseposzt sokan ismerjük. A filmet is láttuk. Erős animációval, képregényszerű vizualitással azt meséli el, hogy a thermopülai csatában 300 spártai miként tartóztatta föl a sokszoros túlerőben lévő perzsa sereget. A görögöket támadó Xerxész kétségkívül kora leghatalmasabb uralkodója volt (a filmben igazi dúvadként van ábrázolva), de az talán árnyalja a róla kialakult sátánira festett képet, hogy a birodalmát megalapozó apja – Dareiosz, aki szintén nagy hódító hírében állott – időnként a bölcs humorát is megvillantotta. Akárhogy keresem, az interneten nem sikerült megtalálni a tőle származó aranyköpést, amit így most saját kútfőből vagyok kénytelen – nem szó szerint – idézni. Dareiosz valami ilyesmit mondott: A görögök megmosolyogtató népség. Kimennek az agorára, szájon csókolják egymást, és mindjárt utána elkezdenek hazudozni a demokráciáról.

A perzsák hadura – bár fogalma sem lehetett róla, pedig ha tudja, biztos jólesik neki – időszámításunk kezdete előtt már félezer évvel beletrafált a mai helyzetbe.
Én még ismertem a régi rendőri közhelyes mondást, amihez egykoron nem csak Jugoszláviában, Magyarországon, hanem Európa nyugatibbnak mondott fertályán is tartották magukat a rendvédelmi szervek. „Aki rendőrre emeli a kezét, annak el kell törni a kezét.” Azt hittük, olyan örök érvényű igazság ez, mint a testvériség-egység, a szocializmus vívmánya, az európai szolidaritás, vagy a nemzetek önállósága. Melléfogtunk.
Keservesen tévedtünk.

Egyik alapnak tekintett törvény sincs már érvényben. Illetve, ha papíron, vagy a fejekben létezne is – azóta biztos másképpen értelmezik.

Ebben a szép új rendetlen világban kezdjük szokni, hogy minden másnak minősül.

Már az egyenruhának sincs parancsolóan visszatartó ereje.

Most megint bántják a macedónokat. Kik mások a hangadók, mint a görögök, akik az alig két évtizede létező délszláv kisállamot mindig görbe szemmel nézték. Ott tartottak be Macedóniának, ahol tudtak. Viszont az a tegnapi ellenséges hangnem, amellyel a görög elnök „elképzelhetetlennek és megengedhetetlennek” nevezte a macedón határrendészeti szervek föllépését, még az amúgy mocskos játékot űző athéni politika ismeretében is szokatlanul aljas cselekedetnek bizonyul. 

Történt ugyanis, hogy háromezer Idomeninél táborozgató ilyen-olyan illegális bevándorló, elunván a meddő várakozást, megrohamozta a macedón hatóságok által fölhúzott kerítést. Értik ugye? Szabályos attakot indítottak egy európai állam területe ellen. Hírlik, nem a saját eszük után lett ilyen harcias a kedvük: a határ mindkét oldalán tevékenykedő emberjogi aktivisták, valamint külföldi „önkéntesek” tüzelték a tömeget. Ugyanezek a jótét lelkek pár óra elteltével már napra kész információkkal, fotókkal, rettenetes képsorokkal óbégatták tele a világsajtót arról, hogy hány száz sérültje van az erélyes macedón föllépésnek, ki mennyit tüsszentett a könnygázgránátoktól, és milyen szomorúan sokan kezdtek émelyegni a közéjük spriccelt paprikasprétől… Ismerős a trükk? Mintha tavaly nyáron Röszkénél ugyanezen forgatókönyvből vonyított volna a sakálkórus. Ráadásul Idomeninél arab nyelvű röplapokat is találtak, amiken arra buzdították az ott lévőket, hogy rohamozzák meg a határkerítést. Mint a legutóbbi esetnél – amikor a félelmetes folyónak titulált, egyébként térdig érő patakon akartak átkelni –, most sem volt gazdája az akciónak. Felelősök nincsenek.
Erre tett rá egy lapáttal a görög kormányfő, akiről azt a gyomorforgató tudósítást közölték a híradások, hogy portugál kollégája oldalán „szégyenletesnek és Európához méltatlannak minősítette Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök hétfőn a macedón hatóságok fellépését, azt a módot, ahogy a két ország határán lévő Idomeni görög falunál visszaszorították a határkerítést erővel áttörni próbáló migránsok százait.”

Na mármost: ha valami szégyenletes, és Európához méltatlan – az pont a Cipraszi politika, lett légyen szó gazdasági- vagy külügyekről. Ki ne tudná, ez a regnáló vérbaloldalinak mondott kormányfő hazudott a szemébe az őt megválasztó görög népnek, ígérve fűt-fát, gazdasági csodát, föllendülést és pénzügyi önállóságot, majd miután beült a bársonyszékbe, ugyanaznap egy bársonyheverőt is kipróbált, ahol már letolt gatyával vártak rá az IMF mohón kiéhezett küldöttei, meg a brüsszeli mogulok, és Ciprasz minden ígéretét visszaszívva benyelte az összes diktátumot, amit a torkán lenyomtak. Ez legyen az ő baja, meg azoké, akik szavaztak rá. De az ilyen vezető ne tartson erkölcsösségből, európai normákból kioktató stúdiumot, mert csak annyira hiteles, mintha a hozzá hasonszőrű Gyurcsány Ferencet reggelente az alagsori kiszáradt medencéje legalján egy zománcos lavórban látnánk mosakodni.

Hogy a hipokrita görög dühödten vádaskodik, egy másik információ tükrében már teljességgel érthető. A hírportálok ugyanis azt sem rejtik véka alá: erős alappal gyaníthatóan pont a görög titkosszolgálat robbantotta ki a macedón szervek ellen indított tömeges támadást. Ha sikerült volna a fölheccelt migráns áradatnak áttörnie a macedón rendőrök, katonák által védett határzárat, az amúgy „európai” görög kormány menten megszabadul a jövevények több ezres táborától. Akik – teszem hozzá – éppen az athéni hatalmi garnitúra impotenciája miatt immáron milliós tételben lepik el a kontinenst.

Úgyhogy: el a kezekkel a macedón határőröktől!

Pósa Károly