2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2016. június 30., csütörtök

Napló - 40.



  A kanizsai Nagytemplom padlásán készült... Illusztráció. Most még.
Fotó: Búzás Hedvig

Június 24. péntek

Ha egyszer abbamarad a foci EB, vajon miről szól majd a közélet? A Brexitről, az angolok angolos távozásáról? Nem szeretem a gondolatát sem annak, hogy a jövőmet, vagyis a gyerekeim jövőjét egy-két hibás döntését belátni képtelen – korlátolt vagy szánt szándékkal aljas – politikus fogja meghatározni. Pontosabban azok szava, akiket a legjobb esetben sem birok befolyásolni. Tanácsot nem adhatok nekik, de az már tényleg disznóság, hogy a választóik véleményével is szembe mennek. Így járt a germán haza mutterja, aki – mint a kisebbik Csiga barátom mondaná – bugyi nélkül besétált a faszerdőbe. Korábban sem hittem, hogy Merkel asszony akkora tehetség lett volna, mint amit neki tulajdonított a fősodrú média, bár kétség kívül nem kis dolog egy nagy rakás németnek dirigálni, még ha jó részük agymosott is szegény, vagy hatvan esztendeje. Ezzel együtt a vezetőjük most alaposan bevásárolt nekik milliónyi új honfitársat, feketét, barnát, drapp színűt, akiknek egyetlen céljuk, hogy lelakják Németországot. Hallani a híradóban, amint fejhangon skandálják: Germany, Germany! Közülük némelyik meginterjúvolt riporteralany még helyesen kiejteni sem tudja a szót, húsz fragmentumból álló angol tudásának minden öntudatával tisztán kivehetően Germoney-t emleget. Még ha Freudi is lenne a szótorzulás, gurgulázó röhögést vált ki belőlem. Zseniális. Tarzáni angol logikával német hon és a pénz ötvözete. Hiába: ezeket nem az Elba, a klasszikus német filozófia, Bach oratóriuma, a lipcsei főtér késő gótikus építészete érdekli. Még csak nem is a munka, a tanulás, a hangyaszorgalmú sváb mentalitás legalább részbeni elsajátítása. Csak a pénz. Az meg “Germoney” országban köztudottan nyári zápor gyanánt hullik az égből. Istenem, a Nagy Szulejmán mennyit erőlködött, hogy megmoshassa a lábát az Atlanti-óceánban! Hajdani birodalmának utódai most pusztán a diónyi barna szemüket meregetve, szomorú tekintetet mímelve, ingyen, bérmentve, puskalövés nélkül hódítják meg a Lajtán túli Európát. Szálem alejkum!

Június 25. szombat

Még mindig Hága, még mindig a raccsoló vajda. Úgy tűnik nem szakad vége a cirkusznak. Van hozzá egy közéleti ripacs, mártírszerepbe kényszerítve. A show tovább bonyolódik. A média folyamatosan melegen tartja a kérdést: visszamegy-e a zárkájába? Mintha Szerbiában éppen most és éppen ez lenne a legfontosabb ügy, ami halaszthatatlan elintézést igényel. Nem tisztem Šešelj Vojislavot védeni. Azt viszont el kell ismerni, hogy bár a többi háborús uszítóval szemben tizenévig nyösztették Hágában – még úgy sem sikerült bűnösnek ítél(tet)ni, hogy közben a taláros testület bírái sorra nyújtották be a lemondásukat, mert nem akartak megfelelni a politikai nyomás kényszerének. Mindeközben fegyveres (tömeg)gyilkosok vannak még mindig szabadlábon, se szeri se száma azoknak, akik "csak" harácsoltak, erőszakoskodtak, kifosztották a harci zónák lakosságát, gyújtogatták az ingóságokat. Hozzájuk képest az önjelölt vajda mindössze egy hordószónok volt, aki – ismétlem, kétség sem fér hozzá – igen dicstelen szerepet töltött be a véres balkáni konfliktusban, de hát ezen az alapon sok közvetítő, tétlenül szemlélő, vagy éppen uszító nagyhatalom akkori politikai eminenseit is számon lehetne kérni, vagy hadbíróság elé állítani a mára nyugdíjas tábornokaikat. No de hol vannak már a Srebrenicánál sljivovicázó holland kéksisakosok! Hol van már az iskola mellé bombát szóró amerikai pilóta! Mára csak a vakegér nem látja, hogy az ex-jugoszláv térség egy évtizedig tartó kegyetlen agóniájában érdekeltek voltak más hatalmak is. Nélkülük, vagy legalább a cinkos hallgatásuk nélkül, elképzelhetetlen lett volna mindaz a borzalom, ami Szlovéniától kezdődően a horvátokkal, bosnyákokkal, majd Koszovóval is megtörtént. Elég nyilvánvaló, valószínűsíthető, hogy a Balkánon akkoriban és most is kavaró hatalmak politikai és gazdasági érdekeik mentén intézték el a polgárháborús évek ügyeit. Úgy valahogy lettek az UCK koszovói gerillái átminősítve "szabadságharcossá", ahogy annak idején vica versa az afgán mudzsaheddinek váltak máról holnapra Al-Kaidás terroristává. Aztán látjuk mi folyik a koszovói parlamentben. Lőnek egymásra a demokraták. A jelenlegi pristinai politikai-gazdasági garnitúra füle mögött épp elég vaj van. Vagyis heroin, fegyver- és másmilyen illegális kereskedelem, amibe a nyugaton futtatott prostitúciós láncaik még a legbagatellebb tételnek számítanak. Persze, akiknek ilyen tengerentúli "jó barátaik" vannak, azok büntetlenül vihetik a drogot – akármit – Párizsba, Brüsszelbe, a németekhez, meg Bécsbe vagy akár a Skandináv országokba. Csak a megfellebbezhetetlen erkölcsi igazolványukat ne lebegtessék! És főleg ne akarjanak számon kérni!

Június 26. vasárnap

A nép véleménye. Negyed évszázada még a kommunisták tartottak a tömegek ítéletétől. Az errefelé dívó korai demokráciában a nagy öregek csóválták a fejüket, ha a sokaság a radikálisabb, a gyorsabb változásokat követelte. Most Európa masztodonjai hümmögnek, ha az igazság eléjük van tárva. A kerti Anglia idősebb generációi pedig fegyelmezetten leszavazták a nagyvárosok lakóit, ahol az olvasztótégelyben a buli Angliája és a gyarmatok népe maradni akart volna az Európai Unióban. Károgás hallik minden irányból. Végre egyszer nem Orbán Viktorral van baj, még csak nem is velünk, magyarokkal, hanem ezzel a szétkorhadt rendszerrel, vagyis rendnek látszani akaró katyvasszal, amiről el akarják nekünk hitetni, hogy a fönnálló kérdésekre adott válaszoknak a legjobbika. Közben a falusi Pista bácsi, meg a jó Juli néne tisztábban, jobban látja a megoldásokat és közérthetőbben meg is tudja őket magyarázni. De Brüsszel az Brüsszel marad: az uborka görbe ívével, mígnem egyszer magára hagyja mindenki  a fejre szétosztogatott, szétmért bevándorló siserehad kvóta-ötletével együtt. Én itt élek Bácskában. Nekem nem fáj a szögesdrót. Eddig is törvényesen mentem át Röszkénél, ezután is úgy akarok. Aki meg nem, annak fájjon. Most még csak elvétve hallani a magyar kormány, vagyis – áttételesen - a magyarok igazát. De nem kell sok idő, jósolni sem muszáj már, amikor egyre többen fogják ugyanezeket a gondolatokat kimondani, ugyanezeket a szavakat visszhangozni. Az igazság ugyanis nem valami politikafüggő, pecsétekkel szerkesztett és aláírt, betartatott illemkódex, PC, mandzsettás úriemberek szabályzata, vagy a tiszti kaszinó falára kifüggesztett emlékeztető, hanem ettől jóval több. Igazságból csak egyféle van. Nem én voltam a magyartanárnőnk kedvence, filológus, nyelvész sem vagyok, de azt mélyen hiszem, hogy az emlegetett demokrácia szó elé annak minőségi romlása nélkül soha nem tehető jelzős szerkezet, vagy határozószó. Demokrácia egy van: tudjuk – az olyan-amilyen. Viszont ahogy kicsit meghalni nem lehet, úgy a nép-képviselet demokratikus intézménye sem kvalifikálható. A közbeszéd nem elválasztható az igazságosságtól. Vagy van – vagy nincs. Egyre többen érzik nyugaton is: nekünk magyaroknak, tágabb értelemben pedig Közép-Európának, a litvánoktól a lengyeleken keresztül a horvátokig jutott az a szerep, hogy erre emlékeztessük Európa egészét. Este Belgium-Magyarország meccs. Némi iróniával pontosítok: a Belga-Kongóval erősített csapat játszik ellenünk. A papírforma győz, a válogatottunk tisztes helytállása sem elég a továbbjutáshoz. Csüggedés helyett mégis örülünk. Ennyi év után megint van egy szerethető csapatunk, aminek jó szívvel szurkolhatunk. Mégis: miért van olyan érzésem, hogy a meccs nem maradt abba? Folytatódik, de a pálya már Európa terepasztala. Az ellenünk játszók immáron folyamatosan lesen vannak. Az egyetlen bíró, aki ítélhetne – hallgat. Összevont szemöldökkel figyel, mert csak a lefújás után szokott elkárhoztatni vagy megdicsőíteni. Úgyhogy rajtunk áll, hagyjuk-e tovább lerohanni magunkat, a saját térfelünkre engedjük-e az ellenfelet, rúgunk-e öngólokat, vagy összeszedetten játszva megtanulunk támadni.
Pk


Nincsenek megjegyzések: