2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2017. szeptember 15., péntek

A LÁTHATATLAN LETAGADOTT



2017. szeptember 14. 
Vezércikk*
I. Tisza-Járás (2016): Csontos, György, Andócsi, Gazda, Bayer
(fotó: Vermes Tibor)
Az olvasó nem mindennapi újságot, nem egy szokványos lapszámot tart a kezében. Tematikus különkiadása jelent meg a községi lapunknak, amire tudtommal idáig vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán volt példa.
Eleve kuriózum ez a sokat megért, nagy idők tanújaként megszeretett regionális, szerény kiadványunk, lévén ekkora múltú kortárs szerbiai magyar sajtóorgánumot – ilyen rendszerességgel – más, tőlünk talán szerencsésebb körülményekkel bíró közösségünk sem tud fölmutatni.
Magyarkanizsa bezzeg: igen. Ha figyelembe vesszük, hogy a községünk összlakossága alig haladja meg egy közepes anyaországi kisvárosét, szerteszét szórt településeinkkel, falvainkkal, tanya-csoportosulásainkkal összefogva kell létezésünk nagy kérdéseit megválaszolnunk, úgy kész csoda a betűéhségnek, a ragaszkodásnak e megmagyarázhatatlan ereje. Úgy látszik, valamilyen formában állhatatosak vagyunk. Megkockáztatom: van még hitünk. És ez jó.
Hetente egy alkalommal, immáron hosszú évtizedek óta jelenik meg az Új Kanizsai Újság. Magazinformában! Színes oldalakkal, aktualitásokkal, némi örömöt, folytonosságot lopva azok életébe, akik még a nyomtatott sajtó papírszagát szeretik érezni. Akiknek a kezükbe vett újság minden csütörtökön egy kisebb fajta ünnep. A piaci nappal együtt járó helyi hírek ünnepe.
Az aktualitásokon túl most mégis egy kicsit különb a csütörtöki nap standjain a megszokott községi lapunk. A tartalom belbecsét ugyanis nem (csak) a már régtől olvasott, hagyományosan bedolgozó honi újságírók szolgáltatják, hanem a Kárpát-medence minden szögletéből szombaton és vasárnap nálunk vendégeskedő, jó nevű publicisták is föl lettek kérve egy kis vendég-szerzősködésre.
Nem szeretném név szerint kiemelni egyiküket sem. Lapozgatva ki-ki találkozhat majd a kedvencével, az ismeretlen ismerősével. Hisz a zömük nem csak az írott sajtóban, hanem az elektronikus médiában is meg-megjelenik a hét bármely napján. Tévé- és rádióstúdiók ismert arcai-hangjai. Olyan vitaképes – mondhatni jobboldali – zsurnaliszták, akiknek a véleménye nem csak Magyarországon, hanem szerte a térségben számít.
Hogy nagyjából egy tematika köré szőjük a mondandónkat, a helyi szerkesztőség a magyar peremlétünk kapcsán kért írást tőlük. Volt, aki a Kárpátaljáról értekezett, volt, aki Erdélyről, és akadt olyan is, aki látleletét adta Horvátország jelenlegi szomszédságpolitikájának. Nem egy helyről jöttek, ezért kinek-kinek más a rálátása arra a térségre, ahol hajdanában élt, vagy jelenleg is él.
Egy valami egészen biztos. A Rákóczi Szövetség által a hétvégén Magyarkanizsára hívott előadók, esszéírók, publicisták mindegyike nemzetben gondolkodik. És ez nagyon fontos szempont! Aláhúzandó! Erős alappal állíthatom: manapság kezd mindennél fontosabbá válni. Ha azt akarjuk, hogy ennek a népnek ne csak tegnapja, hanem holnapja is legyen, úgy időnként szükséges egy asztalhoz ülni azoknak a közíróknak, tollforgatóknak, akikben a hazaszeretet, a közösség érdekeinek mindenek előtt valósága fölülírja az egyéni érdekeket. A bágyatag szereplési vágyat, az öntetszelgés dicsőségét, ami hosszú ideje nem vezet sehová. Elég volt az „értelmiség” nyafogásából! A magasan mívelt irodalmi stíl üres dumájából meg az elefántcsont-tornyaikban vizet gereblyézőkből, akik mást sem tudnak, csak a majdani (remélt) szobruk posztamensét tákolgatják. Most nem a bájolgó poézisre van a legnagyobb szükség, hanem a cselekvésre. Azonnal. És ha dolgunkat megtettük, és tényleg minden tőlünk telhetőt megtettünk: utána kezdhetünk szenvelegve költeni, ha lesz rá költség. De addig? Addig nem a húrok közé kell csapni, hanem bele a lecsóba. Hogy fröccsenjen. Háború van, kérem szépen. Harc. Aki nem vak: látja. 
Ezért a tavalyi esztendő tavaszán valami beindult, elstartolt Magyarkanizsán.
Az I. Tisza-Járás sikere akkora szelet vetett, hogy rögvest utána néhány hónapra Erdély legtávolabbi csücskébe lett megszervezve a Tisza-parti meg járási rendezvény folytatása, amit követett a tusványosi, harmadik találkozó.
Ennek egyenes következménye az idei ősz II. Tisza-Járása. Mert valami szépségesnek és jónak lehetünk a tanúi. Valami szárba szökkent. És ha hozzávesszük, hogy még az idei őszön Kolozsvár lesz a házigazda, utána pedig a tavasz melegénél a Balaton partjára vagyunk invitálva: ez egyúttal azt is jelenti, hogy megint egy új hagyománnyal lettünk gazdagabbak. Az összetartozás hagyományával. Amitől olyannyira tartanak mások, a még egyenlőbbek. Amiről alig lehetett beszélni, mert sokan, az eddigi hatalmasok azt hihették: amiről nem esik szó, az nem létezhet. Hogy ami letagadható, az meg is semmisül rögtön.
Ám a sok balga, ellenérdekelt fenekedő nem tudhatja – honnét is tudhatná, hisz álságosságban, hamisan fogant minden gondolatuk, az egész lényük –, hogy a hazugság egy idő után akárhogy szajkózzák, föllebbenti a fátylat az igazságról. A kánoni hazugság nem győzhet, akárhogy tagadják is az igazságot. A felhők közül mindig szét fog ütni a nap. És lesz világosság. Meglátják.
Erre bizonyság a Tisza-Járás Irodalmi és Közéleti Kalandtúra tiszta beszédmódja, tabudöntögető akarata, és kendőzetlen valósága.

Aki hallani-látni akarja, szombaton, szeptember 16-án délután meggyőződhet róla a József Attila Könyvtár és a Művelődési Ház udvarán megtartandó közönségtalálkozón. 
A fórum kezdete 16,00 óra. 
A szervezők és a vendégek megkülönböztetett tisztelettel, akár köteteiket dedikálva várják a jó szándékú érdeklődőket!

*Az Új Kanizsai Újság vezércikkének szerkesztett változata.

Pk

1 megjegyzés:

Tóth Béla írta...

Nagyon-nagyon kíváncsi voltam a sok, aláhúzandóan nemzetben gondolkodó bölcs ember mit tud mondani nekünk bácskai magyaroknak a magyarságunkról. Szomorú, de a magasan mívelt irodalmi stíl üres dumák eddig eltakarták előlem az igazságot! Egy Esterházy Péter nevű írócska írta "Nemzeti oldal, olvasom a nemzeti oldal lapjában. Ó, ó. Mintha a másik oldal nem volna az. Bizony, ez egy nagyon is nemzeti kormány. Hát hiszen az ún. nemzeti oldalnak éppen evvel kéne szembenézni, hogy a nemzet ilyen, és nem egészen olyan, mint ő vagy ahogy ő elképzeli." és ez engem láthatóan megzavart!
Sajnos nem tudtam elmenni, mert ó, én gyarló ember, kedvenc csapatom meccsét néztem streamen. De már nemzeti szemmel! Nehéz meccs volt, mert a szenegáli gólerős migránsunkat legutóbb kiállították. A félig kameruni-félig német középhátvédünket a 20. perc tájékán megzavarta a keresztény kultúrkörből érkező észt párja, így kaptunk egy buta gólt. De Istennek hála, 5 perc múlva az arab migránsunk egyenlített! Volt egy óra még hátra, lőhettünk volna még hat gólt, a középpályán a harmadik generációs török, de német állampolgárságú játékosunk mindent megtett, de elöl a két brazil migránsnak semmi sem jött össze, nem is beszélve a 3/4-nyire fekete angol középcsatárunkról és az őt váltó másik angolról, aki csak 1/4-nyire fekete, de csak az számít, hogy 5 méterről a felső lécre bombázott.
Lehettem volna tanúja valami szépségesnek és jónak, de az élvezetet választottam. De remélem látod, fejlődöm.