2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2017. szeptember 30., szombat

NAPLÓ - 68.




„Hajnali kutya szalad az utcán. Labrador keverék. Fekete. A tata jut eszembe, aki sintér volt, így – mikor pirkadatkor, vagy nagyon kora reggelente – a kisközökben, a mellékutcákban járok, ösztönösen meg-megállok, és töprengő szeretettel nézek minden elébem guruló kóbor kutyát.
Elbitangolt ebek. A kelő nap derengése van a szőrükön. Kockás a fülük, tarkán vigyori mind, fölcsapottak. Tetőtől talpig emlékeztetnek valakire, aki szakadatlanul alighanem én vagyok. Az igazságuk viszonylagosságában mászkálnak ezek a jószágok is. Szemükben ott csillog az értelem, az okosság. De bizalmatlanok. Gyalulatlan lelkük nem érzékelheti ugyan az irgalmasság hiányát, ám érett megbocsátással nézik a világot. Södörögnek. Kuszán, körösztben hetvenkedik végig a tereket, a közöket. Párviadalba ereszkednek a másikkal, ha muszáj; és mégis nihil és mosolygó, már-már megindító jóakarat vezérli minden léptüket. Kóbor dögök. Aránnyal és bájjal lehetne csak lerajzolni őket. Próbáltam. Nem ment. Valamiért nem ment, mert nem sikerülhetett. Méláztam egy sort rajta, vajon mi a hiba? Aztán rájöttem. Lucskosságuk, a bordázatuk, a csapzott, csimbókos szőrrel bevont irhájuk még istenes. Az látszik. Megeleveníthető. De az eredetiségüket nem tudom utánozni. Azt, ahogy lomposan futnak, oldalaznak az utcasarkokon. Ahogy a levegőbe túrják az orrukat, és kifigyelik, merre van a szabadság, merre lehet a kegyelem.
A tatának voltak kutyái. Német juhászok. Hatvan, hetven évvel ezelőtti fotóról studírozható. Ott pózol a népes család, állnak a fényképész előtt. Kimerevedetten néznek a kocsiba befogott lovak is. A rudas kissé hányavetibben, a másik fegyelmezett. Szoros rajtuk a hám, feszítő zabla, szemellenzőjük nincs, mert az öreg Tandari kemény figura volt. A lovait dresszírozta. Ott dobogott a szívükben Bácska. Mögöttük a néném, Mari, a Tibi bátyám még kisgyerek, anyám, a nagyszüleim meg mindenki, aki a Seriff-tanya környékéről ráfért. A sintértelep népe. Járási bodzabokrok vannak mögöttük. Meg az elmúlt század.
Öregapám a nyakörvénél tartja mindkét kutyáját. Széles a szügyük, látszik rajtuk a fajjelleg. A dögkútból éltek, volt mit enniük. Úgy is néztek ki. Bivalyerős, partizánszaggató német juhászkutyák. Ezek a maiak a nyomukban sincsenek. Túltenyésztett, kényes lett a kompánia. Bezzeg a sintértelepiek! Még ennyi idő után is áthatón világít a tekintetük. Átsütik a képet. Hallani az ugatásukat. Szűztelen, izmos teremtmények. Ölnek, ha kell. Van tartásuk. Kilátni belőlük a valót.   
A mostani, kutyátlan ősznek belső szemléletéből fakadóan ugyan még maradt stílusa, de az hullámosan, sok árnyalattal viaskodik.”  

Pk

Nincsenek megjegyzések: