PAULUS TÁBORNOK KÖNTÖSE

Tuti tipp

Úriember biztosra nem fogad alapon én sem szeretnék most nagy tételben fogadást ajánlani arra, hogy a Fidesz-KDNP szövetség győz áprilisban, pedig ez a meggyőződésem, ezen túl pedig - és ez a fontosabb! - az összes körülmény ezt valószínűsíti. 

Pontokba szedtem az érveimet:

1. Magyarországon biztosan, de tán a világon sem nyert soha olyan párt, amelyik előre beismerte, nem mondanak igazat, "választást kell nyerni, aztán mindent lehet" alapon átverni készülnek a lakosságot.

2. Olyan politikai erő nem nyerhet, ahol csak a teljhatalommal bíró vezető szólalhat meg, az összes többi képviselő-jelölt hallgat, mert meg se nyikkanhatnak a kampányban. 

3. A bizonytalanságot gerjesztő, amatőr, kiszámíthatatlan politika helyett a már bizonyított, kiszámítható kormányzat az ingatag, nem elkötelezett voksolók körében, ha minden kötél szakad, akkor is csak a "kisebbik rossz" választása lesz. Magyarán, a Fidesznek jelenleg nincs alternatívája, ami egyébként nem jó. Ugyanakkor az emberek zsebre szavaznak, nem üres ígéretekre. 

4. A magyar megtanulta, idegenektől semmi jóra ne számítsunk. Manfred Weberék minden Tiszát támogató szava, Zelenszkij elnök összes Orbán Viktort gyalázó nyilatkozata plusz százalék a Fidesznek. 

5. A magyar nem hülye. Azt meg pláne nem fogjuk hagyni, hogy egy hülye kapjon hatalmat.

Paulus tábornok köntöse

Nagy Frigyessel indítok, mert bonmot-ja a későbbi mondandómat szépen alátámasztja. 

"Az orosz katonát kétszer kell lelőni, utána leszúrni, majd meg kell lökni, hogy eldőljön. De ez nem jelenti azt, hogy nem fog felállni!"

Fogadjuk el a Poroszországot naggyá tévő II. Frigyesnek ezt a mondását, aki hadvezérként meg fuvolaművészként is nagyot alkotott. Értett az orosz néplélekhez, meg úgy általában a hadviseléshez. Jó sok csatát megvívott, látott mindenféle harcosokat, „sokféleképpen”. (A történelmi pletyka szerint bár az apja kivégeztette Katte hadnagyot, a trónörökös Frigyes férfi szeretőjét, ám a „Krumplikirály” később sem vetette meg a fess tiszteket, udvaroncokat. Mindenesetre a germán konyhák alfáját és ómegáját, a krumplit neki köszönhetik a németek. Ő szorgalmazta a terjesztését és termesztését. Zárójel bezárva.)

A hajdani, dicsőséges porosz katonai drill mára a múlté. Ennek dacára a berlini politikusokban megint feléledt valami viszketeg harcolhatnék. Valószínűleg évszázados becsípődés náluk, hogy Moszkva ellen akarnak masírozni, pedig a 20. század két ízben is bebizonyította, ez eléggé rossz ötlet volt, olyannyira, hogy Paulus tábornok hálóköntöse máig ott virít a sztálingrádi hómezőkön. 

De hát a múltat végképp eltörlőknek semmi se számít. Hisz a csalánt most is másokéval vernék. A nyugati elit aranyifjai aligha lennének besorozva. Látták a minap Ursula von der Leyent, amikor a fiai sorkötelezettségét firtató riporteri kérdésre csupán arcátlan vihogás volt a válasza?!

Baj van tehát az európai politikusok fejében, ahogy baj van a Bundeswehr soraiban is. Pár napja jött hír, a német fegyveres állományban szignifikánsan megugrott a bevándorlók létszáma, ezért a védelmi minisztérium imámokat biztosít a muszlim katonáknak, mert roppant fontos a „befogadó és sokszínű környezet”. 

Így most tömegével érkeznek a német egységekbe a „január elsején született szír menekültek”. Meg is értem. 

Mivel erre vannak kondicionálva és a katonai-rendészeti pálya, a fegyveres testületeknél végzett szolgálat egyezik a karakterükkel, nem is kell sokáig várni rá, hogy a pudingon nevelt teuton fiatalemberek helyett török, afgán, meg a drapp bőrszín minden nációja akarjon majd gépkarabélyt ragadni. 

Onnét meg csak egy lépés, mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy 20-25 %-nyi muszlim vallású, ideológiailag vezérelt zsoldos mit tud majd művelni a "német" hadseregen belül. 

Tudom mit beszélek. 

A szintén soknemzetiségű Jugoszlávia néphadseregébe patikamérlegen szétosztva soroztak csak be albánokat, akik közül minden harmadik - már akkor - potenciális terroristának volt tekinthető. Erős kontroll mellett darabszámra szétosztva, kevésbé fontos egységekbe kerültek: konyhára, logisztikára. Még az akkori elvakult jugó-komcsi hadvezetés is volt olyan bölcsen óvatos, hogy a szövetségi államot ellenző, renitens albánok kezébe ne adjon fegyver. 

Bezzeg a Bundeswehr! Rommel, Kesselring, Von Rundstedt visszakaparják magukat a felszínre...

DR. MEKK ELEK

 

Rajzom

Das neue Zuhause – Ungarn

Egy jó nevű hamburgi hírcsatorna összeállítást készített arról, miért ilyen népszerű Magyarország a német kivándorlók körében. A műsorban bemutattak egy svájci üzletembert, aki egy áttelepülőknek szóló tanácsadó csatornát működtet. A megkérdezett svájci ágens szerint az új hazát kereső németeknek legfőként a szólásszabadság és a demokrácia minősége vonzó Magyarországon.

Teringettét!

Mivel a cikkben elhangzott vélemény a jelenlegi távvezérelt berlini média-doktrína által sulykoltakkal szöges ellentétbe került, az ügybuzgó tollnokok gyorsan megtalálták a HVG főszerkesztőjét, aki szépen odanyilatkozta nekik, hogy szó sincs itt demokráciáról, lárifári… A Gergely Márton névre hallgató HVG-s szerint Magyarország azért célországa az útilaput kötő germánoknak, mert – szíveskedjenek megkapaszkodni! – itt „az antiszemitizmussal szemben alacsonyabb a gátlási küszöb”.

Két bajom is van a fent elhangzott állítással. A HVG vezetője egyfelől pregnáns zsidógyűlölettel vádolta meg a kerek egész magyar társadalmat. Ez szakmai és emberi szempontból is tűrhetetlen. Utána pedig lenácizta azokat a németeket, akik – mit ad Isten! – Magyarországra költöznének, vagy már a Balaton mellett, Hévíz tövében, esetleg egy dunántúli falucskában élnek békésen hosszú évek óta, és a magyar lakossággal együtt eszükbe sem jut „antiszemitulni”. Ez minden alapot nélkülöző aljas vádaskodás.

Elméláztam. A közelmúltból felrémlett egy interjú a német belügyminiszterrel, aki kénytelen volt azt tanácsolni a németországi zsidóságnak, hogy közterületen ne viseljenek kipát, mert az ilyesmi biztonsági kockázattal jár. Magyarán a saját állampolgáraik testi épségét sem tudják szavatolni, például egy forgalmas utcán. Aligha véletlen: géppisztolyos német rendőrök vigyázzák a zsidó felekezet iskoláit, zsinagógáit.

Mindeközben Budapesten teljesen megszokott, hétköznapi jelenség a kaftános haszidok látványa. Szombatonként sűrűbben össze lehet velük futni, ahogy a gartel nevű zsinóros övvel a derekukon mennek a dolgukra Isten hírével. Hogy mást ne mondjak, kétsaroknyira tőlem a Baumhort Lipót által tervezett zsinagóga mellett egy alapítványi zsidó főiskola, a McDaniel College Budapest zavartalanul működik. Sose láttam egyenruhást a környékén.

Szóval, a németek egy része hajlik arra, hogy hazát váltson.

Biztos lesz, aki azzal érvel, bezzeg Magyarországról is van egy Németországba átvándorló gyülekezet, ami igaz.

Innét is mennek magyarok Berlinbe, meg más német régiókba, ahol a helyzetet kellően ismerő elemek, a hitelesség netovábbjai szerint annyira szabad például a művészet, hogy itt Mucsán azt elképzelni sem tudjuk. Közben az a valóság, hogy a német fővárosban a harmincas évek tébolyán is túltesz a dekadencia. Természetesen a demokrácia és a liberális kiskáté narratívája szerinti demokráciáról beszélünk, ami a saját ideológiai vezérfonalán túl tűzzel-vassal pusztítja a más véleményt képviselőket. De hát tudjuk, Berlinben MINDIG jobb volt: Grünberg bácsi zongorázhatná a különbséget, ha anno nem deportálják családostul, és a kifosztott lakásából a szemközti szomszéd a zongoráját nem rekvirálja el.

Személy szerint örülök, hogy van egy egészséges lakosságcsere köztünk és a krautok között. Jöjjenek ide az ottani normálisan gondolkodók, egészséges szellemiségűek. Cserébe szívesen átengedjük nekik a mi hülyéinket. Csak aztán nehogy retúrjegyért könyörögjenek.

Dr. Mekk Elek

Bár délvidéki kötődésünk révén földik vagyunk, Dr. Csernus Imrét sose kedveltem. Egyébként is erős fenntartással viseltetek a pszichológia iránt. Nem tartom tudománynak. Elfogadom, hogy van, de aligha fogom valaha is a pszichológia útmutatásait kérni. Ahhoz túlságosan viszolygok Freud tanaitól és túlságosan sokat olvastam Jungot, akit viszont becsülök. Vele együtt az egyik kezemen meg tudom számolni, hány pszichiátert tartok mérvadó szakembernek. Értelemszerűen Csernus nem tartozik közéjük.

A minap készült vele egy majdnem egyórás interjú, amelyben a nevezett lélekbúvár a magyarságról azt találta mondani, hogy „egy búval baszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk”.

Valamelyik nap a felét megnéztem a videónak. Tanulságos. Mindig elbámulok rajta, mikor éteri magasságokból kinyilatkoztatást hallok valaki megmondótól, legyen az politikus, közéleti személy, akárki. Milyen magabiztossággal beszélt például a szerelemről ez a derék Csernus, akit az első férfi-nő párkapcsolatról megírt könyvének promóciójával egy időben hagyott faképnél a nője. Már ekkor javallott lett volna önvizsgálatot tartania.

Most Rónai Egon műsorvezető a mocsárba húzta, elemezze a magyar közéletet. Csernus meg szépen belegyalogolt a néplélekbe. Általánosítgat. Vélhetően régtől saját maga hatása alatt van ez a doktor, ezt tette vele az évtizedes bulvár jelenlét. Neki se ártana egy díványon heverve feltárulkozni valami képzettebb kollégájának.

Dr. Csernus logikáját követve tehát leszögezhetjük, hogy a zsidók kapzsik, a cigányok bűnözők, a tótok buták, a skandinávok alkoholisták, a görögök lusták, a románok szőröstalpúak, a németek frigidek és minden angol nő kapafogú, lópofájú bányarém.

Tartok tőle, Csernust is csak annyira kell komolyan venni, mint a képernyőn távgyógyító Gyurcsok Józsit, vagy mi a bánat volt a neve.

Hogy sportpszichológusnak Dr. Csernus Imre milyen, azt nem tudhatom. De az, ahogy szakmányban gyalázta a nemzetet arra vall, az ő emberi kvalitásán is lenne mit csiszolgatni.

VINDOBONA

Bécs római kori neve. Ebből torzult a Wien változat. 

A jó sógorok. Lényegében ők németek. 

Ha a történelem kifürkészhetetlen akarata révén nincsen Habsburg Birodalom, akkor ott lenne a német határ, ahol és ahogy 1938 meg 1945 között meghúzták. Anno az I. világháború után logikus lett volna, ha Ausztriát tutto completto a nagyobbik tejtestvér Németországhoz csatolják. Lehet találgatni, ugyan kiknek nem tetszett ez a verzió? Persze, hogy a győztes hatalmaknak. Hitler sem vallotta magát osztráknak, holott ott született, aztán meg jó darabig Bécsben élt. A nővérét is onnan hozatta el, Berlinbe. És – noná! – mindig németként definiálta önmagát. 

Mindenesetre osztrákok a Lajtán túl azért elég régóta léteznek. A már említett históriai sors fintora, hogy a XIII. század végén az osztrák hercegséget megszerző Habsburg Rudolfot, pont a mi Kun László királyunk segítette a győzelemhez. Ő is csak azért adta támogatásul fegyveres erejét, mert akkoriban a csehek többet bosszantották, mint a Habsburgok. Ausztria sose volt a Német Császárság része. A Szent Római Birodalomnak esetleg, de az, ugye, eléggé másra hangszerelt történet. Tehát az osztrák nemzettudat körülbelül annyi, mint mikor egy újvidéki Telepen fölnőtt magyar „dzserek” jugoszlávnak mondja magát. 

Éppen így svájci nemzet sincsen. Svájc a nemzeteszme előtt vált állammá, a magyar kártya számszeríjas Tell Vilmosa idejében, és ki is maradt a nagy XIX. századi romantikus-nacionalista fölbuzdulásból. Megfelelt a habitusuknak. Nekik úgy volt jó. Günther gazda az alpesi legelőn rálegyintett a Gretchen tehén farára, kurjantott egyet, és szerelmesen gondolt a babájára. Emezek meg közben kokárdáztak, Nemzeti Dalt szavaltak, térdig gázoltak a vérben. 

A mai osztrák állam legalább félezer éve van külön pályán a német területektől. Nem mesterségesen. Természetesen. Emiatt, meg a bűntudatuk miatt furcsák. Egy kicsit komplexusosak, mert lefitymálják őket a németek? Azok, igen. Ám hiába, hogy doktor Freud is közülük kezdte kísérleti pácienseit összeválogatni, nem árt jóban lenni velük. Ahogy a déli németek egy részével is szépen elképzelhető a magyar közeljövő. 

Vigyázat! Nem mindegyikkel. Sajnos akadnak közöttük is menthetetlen részek. Leginkább úgy van, az a helyzet, hogy van a déli német, meg a többi. A dél-német nekem egy gyűjtőfogalom. Az a svájci, az osztrák, a bajor, meg a sváb. Persze a nagyvárosiak már ott is gyógyíthatatlanok, fertőzött területeknek számítanak, telis-tele konzumidiótával és Európából kirívó elemekkel. De a vidéki némettel még szót ért a magyar. Azokkal egy srófra jár a józan eszünk. Az ilyenekkel még van értelme együttműködni. A többi meg úgyis csak a liberális demokráciának hazudott – valójában pénzdiktatúra – kiszolgálója. Alapanyag. Járulékos veszteség. Sajnos.

(Új Kanizsai Újság, július eleje)

                                                             Pk

A GONOSZ FOCIDRUKKER JEGYZETE - 3.

A teuton varázs?

Löw mester Thor kalapácsával

Ha majd egyszer valamelyik - a németeket istenítő fociszurkolónak – fölteszik a kérdést, mit szeretne jobban: egy olyan satuba dugják a hüvelykujját, aminek egy pszichopata szadista kezeli a fogantyúját, vagy inkább újranézi az Algéria-Németország VB meccset - minden bizonnyal az első megoldás mellett fog dönteni, mert az mégiscsak kevesebb kínnal járna...
A minap nem volt jó annak, akinek a szíve régtől fogva a germán labdarúgás felé húz. Infarktus, agyérgörcs tüneteivel, tömény szentségelés mellett bámulhatta a képernyőt, miközben azon zakatolt az agya, hogy legalább egy darab kicsit híresebb algériai fociklub nevét fölidézze. Hasztalan.
Tevék, sivatag, Rejtő Jenő légiós történeteiből tél-túl ismerősnek tűnő oázisnevek, no meg Karthágó romjai (Hoppá, a mindenségit – hisz az Tunézia...). Szóval: se kép, se hang. Az ész mégis megáll, ahogy bénáznak velük wunderschönék. Ezek akarnak világbajnokságot nyerni?
Így?

Hát hol van az a nagyon helyre mondás, miszerint „a foci az a sport, amikor huszonkét játékos kerget egy labdát a pályán, és a végén mindig a németek győznek”. A régi kedves bölcsességet egy kissé mintha meghaladta volna az idő. Biztos magamra haragítom többtucatnyi földimet, mert mifelénk – Magyarkanizsán – jobbára a legendás fehér-fekete dresszben játszó válogatottat szokás buzdítani, de ha az igazság fájdalmas is (mert szóljak igazat - betörik a fejemet...), muszáj kimondani: nagy csalódás a németek játéka.
Nem tagadhatom, az is bosszant persze, hogy a franciák továbbjutottak. De lesz ennek böjtje majd akkor, ha a sok langaléta fekete nigériai passzussal fog bekéredzkedni Marseille, Lyon vagy Párizs klubcsapataiba, és jön majd velük kecskéstől, gyapjas birkanyájastól a szavannai rokonság, sógorok, komák, jóbarátok.
Ám a germán mítosz nekem akkor is szertefoszlani látszik.
Vagy csak a labdarúgás vált ilyen lehetetlenné?
Gondolom, nem egymagam néztem úgy a meccset, hogy a vége felé már megenyhülten, kedélyesen vihorászva inkább kívántam az Észak-afrikaiak sikerét! Gondoljunk bele: egy történelmi focidiadal esetenként komplett országoknak, népeknek, kis nemzeteknek képes visszaadni hosszú időre az önbecsülésüket. Nem véletlen, hogy mi – magyarok – még a mai napig az Aranycsapat egyre halványabban pislogó örökmécsesénél melengetjük a lelkünket, és komor sóhajjal ellegyintjük napjaink NB1-es meccseit. Emitt, Afrikában meg, ahol a tuareg törzsek néhány pálmafaligetért, kisebb bugyogó forrásért ontanak vért egymás között, olyan jól jönne a nemzeti megbékélést hozó közös fociünnep, mint egy falat kövön sütött piláf, mint a legszebb tevekancával töltött éjszaka öröme...
Még jó, hogy az algériai csapat is mocskosul gyengén játszott. Legalább erős alappal vélhettük úgy, hogy a gót banda is ugyanattól a brazíl neppertől vette a hasist. Az arabok szépen szekundáltak Güntherék tesze-tosza játékához, így a két fél - meghazudtolva a geometriai törvényeket – a taglalt esetben, egyáltalán nem jelentett egy egészet. Érzett ebből valamit a fiatalkorú Winnetou-ra kísértetiesen emlékeztető német szövetségi kapitány is, mert a gesztikulációját leolvasva egy szégyenlősebb siketnéma jeltolmács belepirult volna.
Mivel bejegyzéseim kezdeténél már jeleztem, hogy nem vagyok igazi labdarúgás-szakértő, így aztán csak halvány segédfingnyi ötletem van, hogyan kéne fölrázni a schwarzgelb brigádot.
Löw mesternek üzenem: Az öltözőben, tessen szíves lenni hivatkozni a hagyományos német-francia barátságra. Emlegesse kicsit Elzász-Lotaringiát, Drezda újjáépítését, az első meg a második világháborús német kártérítést, a pofátlan párizsi sarcot, és a német dédöreganyjukra rászabadított szenegáli, marokkói, és egyéb színes francia gyarmati katonák huncutságait. Esetleg tegye hozzá, hogy a meccs eredményét ugyanabban a vasúti kocsiban jegyzik majd, ahol már kétszer alá tetszettek írni a feltétel nélküli fegyverletételt.
Vagy egyszerűen mondja meg a fiainak:
 - Mein Herren! Ein unnütz Leben ist ein früher Tod. (Uraim! Meddő élet – korai halál.)
Nagy tételben fogadok rá, hogy a franciáknál meg a bajszos kis piktor szónoklataira melegítenek.
Mivel egyiknek sem szurkolok, ezt a tét nélküli meccset kávé mellett, olykor föl-fölpillantva, Danielle Steel kötetét lapozgatva fogom megnézni.
Hajrá egyik se!

Pósa Károly