Reagálás a magyar Szóban megjelent Cikázó kakastollak című írásra

http://www.magyarszo.com/fex.page:2008-11-27_Cikazo_kakastollak.bot

2008. november 27.

Tisztelt Fischer Jenő!


Most már tudom milyen az, amikor valaki az indulatának szabad szárnyakat adva, epébe mártott pennájával úgy próbálja cseppet sem hízelgő véleményét a jámbor olvasóra oktrojálni, hogy közben meg sem próbál tárgyilagosságra törekedni.
A magyar csendőrségről írott, avatag forrásokból, ferde, sőt hibás, vagy bűnösen torzított történelmi adatokból összegründolt írását kénytelen vagyok néhány – Ön által nem ismert, vagy a rosszabbik esetben elhallgatott – információval kiegészíteni.
Meglepő a lekezelő hangnem, a bátor odamondogatás a zsurnaliszta részéről, ha egy már nem létező testületről mond sommás egyéni ítéletet, amikor a kollektív bűnösség vizes lepedőjét húzza nem is takargatott rosszindulattal az azóta már (1987-ben Grósz Károly által!) rehabilitált Magyar Királyi Csendőrségre. A kollektív bűnösség elvével egyébként csínján kell bánnunk, a XX. századi példák legalább is erre kéne, hogy intsenek bennünket. Bűnbakok, megbillogozottak voltak itt a magyarok, a kulákok, némelykor a láncos kutyák, a cigányok és a zsidóság is.
Ugye jól emlékszem Fischer úr?
Hát ennek tudatában osztogassuk az igét.
Az első világháború végén begyűrűző őrületet, a vörös terrort, Szamuely, Korvin Ottó, Cserni Jóska fémjelezte bűnbandát, Kun Béla 133 napos országlásának összes szennyét a '2o-as évek elejétől kezdve pont a csendőrség hathatós rendteremtő erejével sikerült eltakarítani. Egy kifosztott, megcsonkolt országban teremtettek olyan közbiztonságot, ami már akkor utolérte a lényegesen fejlettebb nyugat-európai államokét! Adatokkal alátámasztott tény, hogy a felderítési sikermutatójuk többnyire 9o% körül mozgott, majdnem biztos, hogy Fischer úr ellopott biciklijét is megtalálták volna. Működési területük a vidék volt, és tudom bizonyosan, hogy élnek még közöttünk olyan galambősz párák, akik emlékeznek arra, hogy két csendőr héthatár tanyavilágát felügyelte úgy, hogy közben egy beteg csirke se tűnt el senki udvarából... A tisztek 4o% jogi diplomával (!) rendelkezett, a testület szabályzata pedig előírta a beosztási területen élő kisebbségek nyelvének alapfokú ismeretét, amiből nyelvvizsgát tett(!) az állomány érintett része.
Minapi hír: a demokráciánk rendőrei jövőre – 2oo9-ben! - próbálkoznak majd valami hasonlóval...
Hamis és történelmietlen az a vád is - ami vörös nyusziként unos-untalan előrántgattatik a baloldali politikum zsírfoltos cilinderéből – miszerint a zsidóság deportálásában tevékenyen részt vettek. Tagadhatatlan tény, hogy csendőrök kísérték a deportáltakat. De nem a csendőrség, hanem a hatóságok írták össze a listát, természetesen német nyomásra. Ezen az elven a Magyar Állami Vasutakat is lehetne kárhoztatni, és utólag számon kérni minden baktert. Józan logikával is érthetetlen egy olyan szervezetről antiszemitizmust feltételezni, amelynek tagjai három és fél évtizeddel korábban részt vettek az orosz és román pogromok elől menekülő zsidó lakosság mentésében, majd annak védelmében. Csöndben megjegyzem: az ezen akcióban részt vevő csendőrök némelyike, nyugdíjasként megélte, hogy 1945-ben, sztálini ukázra, rájuk lett ütve az antiszemitizmus bélyege...
És a paradoxon: Vitéz Temesváry vezérőrnagy, Vitéz Balázs-Piri, Vitéz Király csendőr-ezredeseket, vagy Kudar Lajos cs. alezredest (hogy csak a főtiszteket említsem) a nyilas uralom alatt végezték ki, amiért pártját fogták a deportálandó zsidóságnak! Milyen emberek, milyen testület lehetett az, amit a kart-karban összefogva danoló két diktatúra, a fasizmus és a kommunizmus is irtani igyekezett, most mondja kedves Fischer úr!? Érzi ennek csiklandó báját?
Persze a Magyar Királyi Csendőrség nem vádolható baloldali elhajlással, hála Istennek! Az őszirózsás söpredék után így kellett ennek lenni. A cikk írója hivatkozott a “népi írók”, pontosabban a kommunista-szimpatizáns írók írásaira, az azokból kiragadott dehonesztáló sorokkal megpatkolva. Nos, ezek az állítások annyira igazak, mindez annyiara hiteles amennyire pl. Csáth egy novellájából megállapítható, hogy szerzője milyen lehetett szakorvosként... A '45 utáni irodalom hasonjellegű megállapításaira pedig kár a szót fecsérelni, hol zsarnokság van..., ugye, ott az író ember tollát is a rezsim fogja... Az sem felel meg a valóságnak, hogy a csendőrségről nem született még átfogó szakmunka. Dr. Szakály Sándor, atyai jó barátom lassan az ötödik kötetét jegyzi e témában, és akkor még Czakót, Kaisert nem is említettem... Olvasgasson, drága Fischer úr!
A Magyar Királyi Csendőrség jelszava a “híven, becsülettel, vitézül”volt.
Olyan hatékonyan működtek a rend védelmében, hogy ha ma még létezne a testület, és engem, az újvidéki Duna-parton sétáló idős, tiszteletre méltó nagy vajdasági írót aljas módon hátulról fenékbe rúgna egy ismeretlen, a följelentésem után pár órával már a fülénél fogva húznák elém a gazembert...

Ide másolom, mert megéri. Vagyis megérdemli.
Ez a Fischer nevű irdancs volt az, aki a Duna parton sétáló Németh István írót alattomos módon hátulról megrúgta. Elmenő félben még vihogott, amikor a megdöbbent öregember utána nézett.

Pósa Károly