33

Minden ember létsorsában van egy pillanat, amit örömmel és megnyugvással tud egy életen körösztül szeretni. Még a legszerencsétlenebb sorsúaknak is. A boldogabbjának számolatlanul megadatik ez a kegyelem.

Nem biztos, hogy olyan fennkölt érzéshez köthető, mint a szerelem, fölmagasztosulás, vagy más efféle élmény. Olykor nagyon kicsi, csak villanásnyi az ajándék, amire már elmenő félben lévőként is mosolyogva emlékezhetünk, ami halálunk percében is vigaszt tud majd nyújtani. Meglehet, sőt – egészen biztos -, hogy míg tart a földi létünk, igen sokszor észre sem vesszük a csodát: elmegyünk mellette. Ilyenek vagyunk. Kicsit süketen meg vakon ódalgunk előre, és hagyjuk magunk mögött veszni az értékeket.

Nagyon haszonelvűnek tűnhet, de szükségünk van mindezekre a finom mozzanatokra. Gesztusokra. Hatásokra. Érintésekre.

Kis túlzással tán, de - el is éldegélhetünk melegükből.

Az már megint más lapra tartozik, hogy az emberi hörcsögtermészet gyűjtögetni szeret, kierőszakolni a jót. Minden áron. De amiről én most beszélek, annak a gondolatát is csak dédelgetve tudom megidézni. Azt semmi emberi hatalom, parancs, akarat nem hívhatja életre.

Ahhoz több köll.

Például.

Egyik ilyen - erőt és hitet adó -, soha meg nem bánt fordulat része lett életemnek az, ahogy megismertem két barátomat. Kis időeltolódással előbb az egyiket, aztán a másikat. Most egy födél alatt dolgoznak, és így hetente egyszerre tudok kettejükhöz járni. A harmadik itt van, közel a temetőben. A negyedik messze, Topolyán.

Megismerkedésünk ideje zavarba ejtően homályos. Arra már nem emlékszem mikor és hogyan történt, de azt nagyon jól tudom, mert érzem itt legbelül, hogy miért.

Szükség hozta. Szükségünk volt egymásra.

Csak egyszerűen egymás mellé sikerült ténferegnünk.

Az, aki tudatosan, vagy tudat nélkül mindkét kezét kitárva megy az útján, előbb vagy utóbb összeérintkezik a tenyere valakivel, másként közlekedővel. Ha meg már egyszer összeért, akkor az össze is fog fonódni.

Biztos vannak angyalaink, akik odafigyelnek ránk, és azok lökdösnek össze bennünket.

A két építésznek sokat köszönhetek. Múlhatatlan az, ami hozzájuk köt.

Ezek a marhaságaim meg, amiket néha írogatok: ezek is fontosak. Visszajelzés, hogy van az ember valahol. Mondták a minap, hogy ez csak kirakat.

Találó. De a kirakatban én vagyok.

Mindig jó érzéssel töltött el, amikor valaki ismerős, vagy ismeretlen föliratkozott olvasói listámra. Büszkeség tölt el. A 33 nekem bűvös szám. Hetek, hónapok óta vártam a lista bővülését. Lestem, figyeltem, mikor és ki lesz az, aki megtisztel érdeklődő bizalmával.

Most látom, hogy betöltetett a hely.

Nagyon jól esik.

Fontos időben érkezett, jókor és jól.

Biztos ugyan olyan véletlennek tűnő dolog volt, mint eddig bármi más. És mégis.

Nagyon szépen köszönöm Neki.

Mint mondtam, vannak pillanatok, amikért érdemes.

Ötödik: örök ezredesem. Cseh Tamás.