2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2012. november 19., hétfő

Frankenstein a halpiacon


Piac

Kiben erősebben, kiben gyöngébben, de minden emberben él a kupászkodásra való hajlam. A nők esetében ez – a tudományosan még nem igazolható állítás - hatványozottan igaz. Hisz a használt ruhát forgalmazó turkálókat jóformán csak ők látogatják. Izgalmas szórakozássá vált a levetett göncök között kincsekre vadászni. A módosabbja plázában shoppingolva rázhatja a rongyot ugyan, de nem okoz-e legalább akkora örömöt, ha fillérekért sikerül kikupászkodnunk ránk illő, gusztusunknak megfelelő ruhadarabot?  Ugyan ez a bizsergető érzés jelentkezik nálam, amikor idegen padlásra tévedek, vagy lomtalanításból származó holmikat látok. A “hátha jó lesz valamire” elve reflexként működik minden olyan emberben, aki megszokta, hogy máról-holnapra kell élnie, fölkészülten minden eshetőségre. Külön örömmel látogatom a bolhapiacokat, a kirakodó- vásárokat, ahol sokszor újságpapíron, vagy sátorponyván hever a portéka. Rozsdás patkószögtől a gőgicsélő zsidógyerekig. Rinfúzba! Szabadka, Mórahalom, Ruma vagy Pesten az Ecseri! Mára fogalmakká váltak. Éppen ezért hiányolom a kanizsai nagy vásárokat, a hűvös oldalon kirakodó árusokat, akiknél a hagyományos vásárfiának számító takonycukor mellé használt csavarokat, képkeretet, hajsütő vasat, elpiszkolódott szakadt regényt és számtalan más bügyürűt lehetett venni. Nem új a hír, csak a szándék lett komoly, hogy az állam éppen ezeken az apró-cseprő dolgokat árusítókon szeretne bevasalni adókat. A piacok éltetőin. Azokat abajgatják, akik napi szinten látják el olcsó közszükségleti cikkekkel a szerényebb jövedelmű rétegeket. Mondjuk ki! Ennek a társadalomnak: sajnos zömét… Hogy ebből a pattanásig feszült helyzetből mikor lesz robbanás, nehéz megjósolni. Január 4-éig kaptak haladékot az árusok. A majdani karácsonyi bevételtől remél szociális békét és megegyezést a hatalom. Aztán veheti a pénztárgépet a köszörületlen késeket, szárvágókat árusító csak úgy, mint az, akinél tornacipőt, alsógatyát lehetett venni. Már megint a kisembereknél kezdik a törvények betartatását. Ide illik az idézet, fogjuk így föl: „A pofon egy rövid taps, de nem a csattanó után.” Az illetékesek talán nem sejtik: ebben az országban még nem dőlt el, kik fogják adni, és kik kapják?



Világvége – újratöltve

Ne legyenek illúzióink! Valakinek nagyon megéri ez a hülyítés. A gagyi tévék 1999. végén hetekig riogatták a közvéleményt. Jöttek a „tudományos” találgatások a „nulla átállásról”, a rendszerek összeomlásáról, a számítógépek megbolondulásáról és arról, hogy hónapokba, évekbe telhet, míg az emberiség kiheveri a 2000. esztendő első pillanatainak sokkhatásait. Ennek dacára mindösszesen az történt, hogy aki a jelzett napon szilveszterkor többet ivott a kelleténél, az kissé másnaposan ébredt. De a katasztrófa elmaradt, legföljebb hányt egy kicsit. A televízió és a média pedig nyüszítve magyarázkodott.
Mint most, december 22-én fog, ha addigra kiderül, hogy a maja naptár által megjósolt világvége tragédiát – a szereplők betegsége és más egyéb technikai okok miatt – bizonytalan időre el kell halasztani. Se szeri, se száma az interneten, közszájon keringő halálvárásnak. Egymásnak magyarázzák a Föld pólusváltását olyanok, akik már hatodik elemiben is négyesre álltak földrajzból, és a mágneses erőterek szakértői egy hagyományos kondenzátor működési elvét se ismerik. Lássuk be, hogy kellemesebb dolog lehet valami nagyszerű, távoli, globális méretű összeroggyanásról filozofálni, mint napi szinten kétszer tiszta vizet adni a kutyának és leülni a gyerek mellé, ha a szerbet kell magolnia.
Mindazonáltal az én generációm igazi túlélő nemzedék. Válságról válságra tántorgók vagyunk. Már a születésünk éve is katasztrófa, hisz 1970-ben apáink a Tisza gátján zsákoltak. Aztán jött a cukor, étolaj és az emlékezetes kávé válság, amikor a Sanyi-boltban jegyre adták a pörköltet. (Még szerencse, hogy a mama bőröndszámra csempészte az olaszoktól...) Volt áramkorlátozásos telünk a nyolcvanas évek közepe táján, páros és páratlan rendszámtáblás időszak, amikor a benzinválság tombolt, mert mi még emlékszünk Milka Planinc nevére, és tudjuk mit takar az a csúnya szó, hogy stabilizáció... Hogy a közelmúlt két évtizedének egymás sarkába hágó válságos időszakairól, helyhiány okán - most ne is szóljak. A rettegőknek ajánlom, hogy vegyék elő Hernádi Gyula: Frankenstein című regényét. Arról szól, hogy a keselyűk tényleg megérzik-e a vég közeledtét? Miután az összes keselyű agyából kivont anyag egyetlen dátumot rögzít, elindul a világvége várás izgalma, a hisztéria. Nagyszerű könyv! Akit érdekel, olvassa el. A regény tanulsága a végére marad, de én nem árulom el...
Mert az hagyján, hogy jön a világ vége, de mikor fogunk megint “csak” két piros pénzt adni egy mázsa kukoricáért?!

Halak

“A cápák ezekben a szűk esztendőkben is degeszre tömik a hasukat, miközben a tisztességes ember csak csalinak jó.”

A kanizsai halpiacon most szardíniák árulnak csaliknak. A nagy halak meg mindet bekaphatják.


Pósa Károly

Nincsenek megjegyzések: