A gödény vére

(publicisztika)

1764-ből eddig egy sornyi írást sem találtunk, az akkori Kanizsáról.

Pedig ez a nevezetes esztendő az, amikor Erdélyben, a kőrösfői református templomban, egy szász mester - bizonyos Umling Lőrinc – ecsetet ragad, és a szentély fa kazettás mennyezetének 225 képéből 135-öt megfest. A magyaros lomb- és virágmintákkal, mértani alakzatokkal díszített káprázatosan színes alkotások a mai napig elbűvölik az oda látogatókat. A számos bibliai témájú kép között akad egy, ami az önnön testével fiókáit tápláló pelikánmadarat ábrázolja. Őseink hite szerint a pelikán - vagy régies nevén a gödény -, mesebeli tulajdonságokkal bíró teremtmény.

 

„A pelikán nagyon szereti a kicsinyeit. Amikor fiait világra hozza, és azok, amelyek valamelyest fölcseperednek, arcul ütik a szüleiket. A szülők erre megfenyítik és megölik őket. Aztán megesik rajtuk a szülők szíve, és három napon át gyászolják megölt fiaikat. Harmadnapra anyjuk föltépi oldalát, s a kicsinyek élettelen testére csepegő vére feltámasztja őket.”

Nehéz nem észrevenni a megható jelképrendszer utalásait.

Lépjünk vissza a mába.

A minap csörög a telefonom. Száraz férfihang köszön, nem mutatkozik be. Közli velem, hogy olvasta a helyi járulék fontosságát taglaló cikkemet. Nagyjából egyet is ért velem. De vegyem tudomásul, hogy ő akkor sem fogja megszavazni! Mert minek? – teszi hozzá a névtelen telefonáló, és rögtön válaszol is az önmaga által föltett kérdésre: Mindene megvan. Immáron több mint tíz éve. Víz, gáz, kanalizáció, aszfalt, járda. Az ő számítása szerint idestova egy évtizede teljesen fölöslegesen áldoz a fizetéséből, hogy másoknak jó legyen. Perceken körösztül, majdnem egy levegővel magyarázza igazát, mint aki betanult szöveget olvas. (Látszik, hogy készült.) Amikor végre szusszanásnyi idő engedi, és éppen belekezdenék a válaszba: már nem hallja. Letette.

Állok a monotonon búgó kagylóval a kezemben, és arra gondolok, hogy ez most mi végre volt? A polgártársnak rossz a lelkiismerete? Érzi, hogy az érvelése – finoman szólva – támadható? Netán magától is rájött arra, hogy a közösség érdekeiért önkéntes áldozata még mindig leginkább érette, szeretteiért, utódaiért van? Azokért, akiknek az iskoláit kell segíteni, mert a minisztériumi pénzek ígéret szintjén szoktak csak létezni? A sport- meg művelődési egyesületekért, akiknek pár tízezer dináros támogatásból, bizonytalan eredményű pályázatokból, málló vakolatú öltözőkből, fűtetlen edzőtermekből kell hozniuk gyerekeink által az országos és nemzetközi eredményeket? A már megépült utak, intézmények, infrastruktúra fönntartásáért?

Persze, mint máshol, itt nálunk is dívik az ellendrukkeri hozzáállás. A világhálós közösségi oldalakon egymást érik a bejegyzések. Jobbára névtelenül, de mindig erősen átpolitizálva.

Hogy dögölne meg a szomszéd tehene!

Mert a harcos kárörvendés és a mocskolódás, a féligazságok terjesztése mellé arcot, nevet fölvállalni már kissé kényelmetlen.

Itt egy gyöngyszem, Vörös Ördög álnév alatt rázza az öklét: „Kinek volt fontos a Halász tér? Az 5 milliós wc a Tiszán? Kinek volt fontos, hogy a szeméthordásból származó tiszta hasznot Ausztriába vigyék?! Ugyan igy (sic!) lesz ez a helyi járulékkal is. Valaki jól jár, de azok nem mi leszünk.”
Jelentem: én jól járok.

Meg rajtam kívül még azok a földijeim, akik kulturált körülmények között szeretnek strandolni. Meg azok a melósok, akik még ma is a szintén osztrák tulajdonú téglagyárban dolgoznak és több száz családot tartanak el jövedelmükből. Meg azok a kanizsaiak is jól járnak, akiknek nem az a fontos, hogy a szomszéd hogyan nem fizeti a helyi járulékot. Mert tisztábban nézhetünk a többiek szemébe. Hogy mi megtettük.

És nem bontunk pezsgőt, nem ujjongunk, röhögünk, amikor az internetes próba-szavazáson a tagadók kerekednek fölül, mert tudjuk, megtanulhattuk, hogy az elutasításból, a tagadásból, az áldozat nélküli cselekvéstelenségből soha nem születhet eredmény. (Lásd magyar a példát: 2004. december 5. !)

Az önzés a Pató Pálok nem fölvállalt szennyes inge. Az önzetlenség, pedig a pelikánmadár erénye. Aki szeretetben neveli fiait, bár hűtlenek lesznek hozzá. Mint a nemmel szavazók, ahogy Magyarkanizsát, az utánunk jövők lehetőségeit megtagadják.

Aquinói Szent Tamás szerint: a Pelikán a fiaival létünk alapkérdéseit hordozza, az élet megőrizhetőségének, folytathatóságának követelményeit évezredeken át.

Úgy vélem, semmi sem igazolja szebben a gödénymadár legendáját, mint az, hogy most a saját megváltásunk magunkon múlik.

Hogy elég kurázsi szorult-e belénk?

Hogy lehetőségeinkhez mérten képesek vagyunk-e mi is adni?
Vagy ücsörgünk inkább, a pelikánról mélázva és közben várjuk a sült galambot.

Pósa Károly