(publicisztika)
1764-ből eddig egy sornyi írást sem találtunk, az akkori Kanizsáról.
Pedig ez a nevezetes esztendő az, amikor Erdélyben, a kőrösfői református templomban, egy szász mester - bizonyos Umling Lőrinc – ecsetet ragad, és a
szentély fa kazettás mennyezetének 225 képéből 135-öt megfest. A magyaros lomb-
és virágmintákkal, mértani alakzatokkal díszített káprázatosan színes alkotások
a mai napig elbűvölik az oda látogatókat. A számos bibliai témájú kép között
akad egy, ami az önnön testével fiókáit tápláló pelikánmadarat ábrázolja.
Őseink hite szerint a pelikán - vagy régies nevén a gödény -, mesebeli
tulajdonságokkal bíró teremtmény.
„A pelikán nagyon szereti a
kicsinyeit. Amikor fiait világra hozza, és azok, amelyek valamelyest fölcseperednek,
arcul ütik a szüleiket. A szülők erre megfenyítik és megölik őket. Aztán
megesik rajtuk a szülők szíve, és három napon át gyászolják megölt fiaikat.
Harmadnapra anyjuk föltépi oldalát, s a kicsinyek élettelen testére csepegő
vére feltámasztja őket.”
Nehéz nem észrevenni a megható jelképrendszer utalásait.
Lépjünk vissza a mába.
A minap csörög a telefonom. Száraz férfihang köszön, nem mutatkozik be. Közli
velem, hogy olvasta a helyi járulék fontosságát taglaló cikkemet. Nagyjából
egyet is ért velem. De vegyem tudomásul, hogy ő akkor sem fogja megszavazni!
Mert minek? – teszi hozzá a névtelen telefonáló, és rögtön válaszol is az
önmaga által föltett kérdésre: Mindene megvan. Immáron több mint tíz éve. Víz,
gáz, kanalizáció, aszfalt, járda. Az ő számítása szerint idestova egy évtizede
teljesen fölöslegesen áldoz a fizetéséből, hogy másoknak jó legyen. Perceken
körösztül, majdnem egy levegővel magyarázza igazát, mint aki betanult szöveget
olvas. (Látszik, hogy készült.) Amikor végre szusszanásnyi idő engedi, és éppen
belekezdenék a válaszba: már nem hallja. Letette.
Állok a monotonon búgó kagylóval a kezemben, és arra gondolok, hogy ez most
mi végre volt? A polgártársnak rossz a lelkiismerete? Érzi, hogy az érvelése –
finoman szólva – támadható? Netán magától is rájött arra, hogy a közösség
érdekeiért önkéntes áldozata még mindig leginkább érette, szeretteiért,
utódaiért van? Azokért, akiknek az iskoláit kell segíteni, mert a minisztériumi
pénzek ígéret szintjén szoktak csak létezni? A sport- meg művelődési egyesületekért,
akiknek pár tízezer dináros támogatásból, bizonytalan eredményű pályázatokból,
málló vakolatú öltözőkből, fűtetlen edzőtermekből kell hozniuk gyerekeink által
az országos és nemzetközi eredményeket? A már megépült utak, intézmények,
infrastruktúra fönntartásáért?
Persze, mint
máshol, itt nálunk is dívik az ellendrukkeri hozzáállás. A világhálós közösségi
oldalakon egymást érik a bejegyzések. Jobbára névtelenül, de mindig erősen
átpolitizálva.
Hogy dögölne meg
a szomszéd tehene!
Mert a harcos
kárörvendés és a mocskolódás, a féligazságok terjesztése mellé arcot, nevet
fölvállalni már kissé kényelmetlen.
Itt egy
gyöngyszem, Vörös Ördög álnév alatt rázza az öklét: „Kinek volt fontos a Halász tér? Az 5
milliós wc a Tiszán? Kinek volt fontos, hogy a szeméthordásból származó tiszta
hasznot Ausztriába vigyék?! Ugyan igy (sic!) lesz ez a helyi járulékkal is. Valaki jól
jár, de azok nem mi leszünk.”
Jelentem: én jól járok.
Jelentem: én jól járok.
Meg rajtam kívül
még azok a földijeim, akik kulturált körülmények között szeretnek strandolni.
Meg azok a melósok, akik még ma is a szintén osztrák tulajdonú téglagyárban
dolgoznak és több száz családot tartanak el jövedelmükből. Meg azok a
kanizsaiak is jól járnak, akiknek nem az a fontos, hogy a szomszéd hogyan nem
fizeti a helyi járulékot. Mert tisztábban nézhetünk a többiek szemébe. Hogy mi
megtettük.
És nem bontunk pezsgőt, nem ujjongunk, röhögünk, amikor az internetes
próba-szavazáson a tagadók kerekednek fölül, mert tudjuk, megtanulhattuk, hogy
az elutasításból, a tagadásból, az áldozat nélküli cselekvéstelenségből soha
nem születhet eredmény. (Lásd magyar a példát: 2004. december 5. !)
Az önzés a Pató Pálok nem fölvállalt szennyes inge. Az önzetlenség, pedig
a pelikánmadár erénye. Aki szeretetben neveli fiait, bár hűtlenek lesznek hozzá.
Mint a nemmel szavazók, ahogy Magyarkanizsát, az utánunk jövők lehetőségeit
megtagadják.
Aquinói Szent Tamás szerint: a Pelikán a fiaival létünk alapkérdéseit
hordozza, az élet megőrizhetőségének, folytathatóságának követelményeit
évezredeken át.
Úgy vélem, semmi
sem igazolja szebben a gödénymadár legendáját, mint az, hogy most a saját megváltásunk
magunkon múlik.
Hogy elég kurázsi
szorult-e belénk?
Hogy lehetőségeinkhez
mérten képesek vagyunk-e mi is adni?
Vagy ücsörgünk inkább, a pelikánról mélázva és közben várjuk a sült galambot.
Vagy ücsörgünk inkább, a pelikánról mélázva és közben várjuk a sült galambot.
Pósa Károly
1 megjegyzés:
Figyelj paraszt!
Ha már nem tetszik az, amit írok, akkor névvel kritizálj, tokkal-vonóval, ahogy illik. Az ilyen lapító sunyi senkik miatt vagyunk még ma is ott, ahol éppen tartunk.
Névtelenségből szurkálódó szarházi.
Megjegyzés küldése