 |
| A rajzom ezúttal nem illusztráció |
Isten kegyelméből fordulatos és mozgalmas életem egyik újabb epizódjának ismérve lett, hogy mind sűrűbben járok színházba. Magamtól nem mentem volna: ezt belátom. Beismerem.
Mikor mehettem, jobbára akkor is kihagytam. Furcsán hangzik, egyik alkalmat se bánom.
Ha kérdezik miért, mindig el szoktam mondani, immáron ódzkodok a kortárs színházi produkcióktól.
Régtől rá kellett döbbenjek, nem nekem lettek kitalálva. Természetesen általánosítani nem akarnék, a távolabbi és a közeli múltban is akadt, láttam majdnem kifogástalan produkciókat, amik után elragadtatással tapsoltam. De ezek ritka gyöngyszemek voltak. Sajnos az esetek többségében kiábrándultan fixíroztam a legördülő függönyt.
A csalódás még hagyján! Volt, amikor háborogtam, volt, hogy dühös lettem, olykor fölidegesített a darab. Viszont a legsilányabbak után már csak az undor maradt: el is ment a kedvem a színházazástól.
Röviden összefoglalom.
Nem szeretem a didaktikus előadásokat.
Azt tartanám kívánatosnak, hogy elsősorban a néző egyéni szemszögéből adódó értelmezését hagyják szabadon. Utána következhet a darab szerzőjének, vagyis az előadásnak az üzenete, legvégül pedig a rendező mondandója.
De hát ma minden visszájára fordított. Miért lenne a színház kivétel?
Éppen emiatt a fonák módi úgy igazítja a dolgokat, hogy általában a darab rendezőjének a koncepciója a vezérsík. A rendező víziója a kinyilatkoztatás. Ezt megtoldva az előadásba visszamenőlegesen beleszuszakolnak egy csomó “korszerű” ideológiát, nem ritkán köznapi politikát, mindenféle propagandisztikus, szájba rágott gesztust, felvonásonként túladagolva ömlesztik a publikumra az “eszmét”. Így sikkad el a mű igazi szellemisége. A legrosszabbul jár a kiskorúsított közönség, aminek a torkán lenyomkodják a mirelit “igazságok” bonbonjait. Kinek hiányzik ez? Nekem nem, annyi szent. Mégis - ahogy kezdtem - mostanában ismét jegyet váltok egy-egy ígéretesebb produkcióra.
Nem válogatunk: a kísérleti kamaraszínpadoktól kezdve a táncszínházakon át a Nemzeti Színházig mindenütt áhítjuk a katarzist. Eltagadhatatlan, néha bekövetkezik. Néztünk már előadást, amit minden szempontból hibátlannak, szerethetőnek találtunk.
Gondolkodtam is rajta, egy-egy rövid kritikával megírhatnám a véleményemet.
Ha másra nem, magamnak, emlékeztetőként jó lenne, hogy a sűrű hétköznapok, a hónapok tovatűnő eseményeibe legalább jegyzet formában megmaradna mit láttunk, mit indított meg bennünk, miként sikerült az este? Aztán inkább letettem róla.
Példának okáért itt van a múlt csütörtöki színház.
Bizony, jobban jár mindenki, ha nem írom ide, melyik intézmény melyik színdarabjáról van szó: a békességet szeretem, utólag már fölösleges felkorbácsolni az indulatokat, megtette ezt a darab, mégpedig olyan vehemenciával, hogy negyven perc után felálltunk és kijöttünk az előadásról. Teszem hozzá, az első sorból távoztunk, kamaradarab lévén aligha sikerült feltűnés nélkül. Némi elégtétel, hogy a mellettünk ülő pár női tagja, egy idősebb hölgy rémült tekintetéből kiviláglott, itt és most szívesen utánunk indulna.
A katarzist emlegettem: művelődni, szórakozni, érzelmileg gazdagodni megyünk színházba. Elegem van a szennytengerből, a parttalan trágárkodásból, a blaszfémiából, a túltolt pornográfiából, a szerző-rendező öncélú, köldöknézegető bazsalygásából, az aberrált mondandóból, amit abszurd gyanánt jelenítenek meg a színpadon, de ami nem abszurd, hanem csak egy minden értékrend híján lévő beteg agy- és torzszülemény sötét végterméke, a pokol küblijének a legalja.
Szóval, mikor a szülni készülő apából a szakállas doktornő láncfűrésszel kezdte kiszedni a születendő gyermeket, akkor nem a köldökzsinór, hanem a cérna szakadt el nálunk.
Kívül tágasabb és jobb lett.
Egy budai kisvendéglő teraszán megtelepedtünk. Akusztikus duó játszott, a gitárakkordok elültek az esti, ondolált szellőben.
Nem igaz, hogy színház az egész világ. Van amikor kifejezetten kellemes, derűs a lelkünk, amikor azt tapasztaljuk, hogy nem is olyan élhetetlen a mindenség, amikor eluralkodik rajtunk a szépség nyugalma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése