PÁPAVÁLASZTÁS

AGÓNIA

Jugoszláviában születtem, ott éltem húsz évig. Aztán 1990-ben más ország állampolgára lettem, pedig nem költöztem sehova. Harminc éves koromig - közjogilag - ha jól számolom, vagy három különféle állam polgára voltam (JSZSZK, Szerbia és Montenegró: "Kis-Jugoszlávia", majd Szerbia), és még mindig ugyanott laktam. Amit tudok, azóta is mélyen vallom: a néhai Jugoszlávia Szlovéniától a Macedón határig kicsiben ugyanaz volt, mint most az Európai Unió. Tényleg. Fejlett és fejletlenebb részek, politikai-etnikai kuszaság, más-más történelmi háttér, másmilyen gazdasági erővonalak és kisezer egyéb fontos tényező, amiket a különféle érdekekkel szemben csak a szocialista diktatúra ereje tartott egyben. Lehet szépíteni, de fölösleges. Másként ez nem megy. És mivel az EU képtelen erős kézzel a rendpártiságot szavatolni, hisz az erre irányuló közép-európai, vagy a magyar törekvéseket is csak gáncsolni tudja, borítékolhatóan szét fog esni, akárcsak a volt Jugoszlávia. A pénz, a jólét semmit sem ér, erő, akarat nélkül.

Nagyon egyszerű, plasztikus példa, ha az igazamat akarom bebizonyítani egy EU-rajongónak, számos alkalommal húztam párhuzamot a házasság, és az Unió között. Ha két ember, ha sok ország kapcsolatát pusztán gazdasági szempontok alapján kötjük össze, a bukás eleve szavatolt. A pénz nem elég összetartó erő, márpedig az Unió egy szén és acél közösségként cuccolt össze, majd gazdasági társulásként folytatta.  Mára a debil és önsorsrontó vezetői politikai alapon igyekeznek egyben tartani, irányítani: csakhogy ez kontraproduktív. Minél jobban erőltetik a központi akaratot, annál nagyobb lesz az ellenállás a szuverén országok részéről. Azok is ki fognak farolni ebből a kényszerházasságból, akik most még kussolva tűrnek, sodródnak inkább. Be fog telni a pohár. Lesz Európa, talán lesz valami laza szövetség is, de ez a mai formája tarthatatlan és végtelenül káros. Pont mint a régi Jugoszlávia: ugyanazok a szimptómák Brüsszel tájékán. Egyszer már átéltem. Ismerős a döglődés.

PARÁDÉ

Május 9-ére már suvickolják az orosz csizmákat. Moszkvában külön gondossággal takarítják a Vörös teret, katonai parádé lesz, nyolcvan éve ért véget a II. világháború. A média terheltebb fele versenyezve a nyugati mainstream politikummal aggódva jajong, vajon ki lesz ott az ünnepségen, kivel fotózkodik Putyin és kivel nem.  Felemelt ujjal mutogatnak Budapest felé is. Elképesztő ez a pimaszság. Nagyon dühítő, mikor mások akarnak belepofázni a mi dolgainkba, mások kritizálják egy szuverén ország vezetésének a politikai döntését. Nem hinném, hogy Orbán ott lesz Moszkvában, de az majdnem biztos, képviseleti szinten Magyarország igenis részt vesz a ceremónián. Kinek mi a baja ezzel? Rosszul tudom, nem a Vörös Hadsereg nyerte meg a II. világháborút, nem ők rúgták be a berlini bunker vasajtaját? Mert előfordulhat, hogy rosszul tudom, Virág elvtárs, ideológiailag én nem vagyok képzett... Ha viszont a Szovjetunió és a szövetségesei győztek nyolcvan éve, illik megtisztelni őket legalább egy jelképes állami delegálttal. Nyugi, garantálom, hogy a lapító némaság dacára lesz ott német küldött is.

BUKTA

Schiffer András nagyszerű tanulmányát olvasom a brüsszeli parazita elitről, miként herdálják el az Unió maradék hitelességét. A liberálisok, vagyis a napjainkra átpúderezett kommunisták mindig azt hirdették, hogy kiválóan be tudják osztani más pénzét, állandóan mások zsírján élősködtek. Aztán mégsem sikerült a gazdasági csoda: rendre csődbe vitték a rájuk bízott bármit, legyen az intézmény, vagy épp egy egész ország. Rükvercben Robin Hoodok, az aljasabb fajtából: ők a szegényeket is előszeretettel fosztják ki, és sosem adnak vissza semmit. Lépcsőházi effektus, utólag még idebiggyesztem, mert kikívánkozik belőlem: akkor lesz igazán jó Magyarországnak, ha a Fidesz politikai ellenzékét legalább ilyen Schiffer kaliberű figurák fogják vezetni. Hogy ez mikor következik majd be, egyáltalán lehetséges-e, na, az egy jó kérdés marad.

PÁPAVÁLASZTÁS

A sokadik szenzációs cikk lihegi, mekkora esélye van egy magyar pápának. Készségesen elismerem, egyházpolitikailag és történelmileg is hatalmas magyar siker lenne, de aligha lesz: legalábbis személy szerint kételkedem Erdő Péter bíboros úr megválasztásában, ne legyen igazam. 

Kicsit úgy lennék vele, mint Kertész Imre irodalmi Nobel-díjával. Jó, hogy kaptuk, de...