MAGYAR DILEMMA

Dilemma

Eleinte hüledeztem rajta, hogy lehet egy ilyen jellemtelen, nyilvánvalóan pszichopata fazonnak ekkora népszerűsége? 

Aztán, mint jelenséget kezdtem vizsgálni ezt a Poloskás elmebajt. Ha elvonatkoztatok a szektavezér szemmel látható emberi gyengeségeitől, ha pusztán a tömegpszichózis okait nézem, máris világos, mitől ájul el a magyar választópolgárok bizonyos hányada.

 

1. Ezekből a Fidesz ellen pattogó prolikból mindig volt egy méretéhez képest hangos, hőbörgő réteg. 

2. Bő másfél évtizede, nagyjából Gyurcsány zsákutcás visszatérési kísérletei óta az Orbán-fóbia akut idegi becsípődés egy minden vágyát vesztett, csalódott népségben, akik képtelenek feldolgozni a ciklikusan bekövetkező kudarcaikat. 

3. Az egyéni sikertelenség legkézenfekvőbb gőzeresztő szelepe, a hibáink másra hárítása, vagyis az aktív ellenzéki hangoskodás: mindenszarizmus, sosejó, O1G, bezzegromáinia stb. 

Nos, EZEKNEK valóban egy fröccsöntött messiás kell. Az sem gond, ha részeges, vagy összemindenezve az ülepe. Nagy baj ez az országra nézve? Aligha.

Szerencsére a normális többség is el szokott menni szavazni. 

Ha jól számolom, az országgyűlési választásokon negyedszer verte agyon a Fidesz az ellene újrázó, amőba módra folyton átalakuló, a lényegét véve viszont változatlan összetételű kompániát. Rendre azt látni: az urnák előtt ciklikusan csődöt mond a magyar ellenzék tudománya. Mi ennek az oka? Egyszerű: ilyen, ennyire impotens egy banda. Csak a hangerő, csak a sivalkodás, az megy, azt szépen tudják. Pártot építeni, talpalni, szervezni, napi szinten egyeztetni, tagságot verbuválni, alapszervezeteket hozni létre a semmiből viszont büdös nekik. Poloskának egy sufniba van regisztrálva a Tiszás székhelye. Tisztességes ember egy ilyen trehány cég kilincsét se fogja meg. 

Ennek dacára zakatol a hergelés, a káoszba taszítás, az agresszió fokozása. Ez járja a Fröccsöntött Messiás összetarhált zászlaja alatt. Érdemi munkát, normális párbeszédet, valamire való épeszű javaslatot, konstruktivitást ne is várjunk tőlük. Piramisjáték szerű politikai megbízatás az egész Tiszás jelenség, külföldről finanszírozott alakokkal. 

Teljesen mindegy, hogy az első emberük fekvőtámaszt csinál a színpadon, vagy diszkós nagylányok öle alatt csúszik-mászik révülten. 

Mi a vádja, mi a hívó szó? A kormány ragaszkodik a hatalomhoz. A kiskésit! 

Nézzük a dolgok lapját-fonákját, akkor ki ragaszkodik a stallumhoz? Az, aki irányít egy országot, jövőképpel, hosszútávú tervekkel, vagy az, aki csak sodródik, és a biztos veresége tudatában pusztán arra ügyel, ki ne bukjék a parlamenti patkóból, megmaradjon a mentelmi joga, esetleg "a világ legnagyobb kamu állásában" tömhesse a zsebeit? 

Nem áltatom magamat, Szerbiában is hasonló a helyzet. Kérdezik a tüntetőt, Vucsity helyett mégis kire bízná az országot? Mindegy, csak ne ő, ez volt a válasz. Pont mint Budapesten: O1G és annyi. Se jövőkép, se elképzelés, csak a nyers indulatok. Az újvidéki tragédia már régen csak ürügy. 

Ugyanaz, mint George Floydnál, a BLM. Az összes eszement ideológia képviselőjének kellett egy gyúanyag, amire lobbantani lehetett a folyton elégedetlenkedőket: magyar földön Tiszás csőcseléknek hívják a mindenszaristákat, Szerbiában meg a szélsőliberális mainstream szeretne a hatalomhoz jutni, de nem ám választásokon (mert azt rendre elbukják, és el is fogják bukni), hanem "utcai revolúcióval", mert a demokrácia, a többségi népakarat ennek a rétegnek sosem jelentett semmit. Nekik addig van csak demokrácia, kánaán, amíg ők diktálnak hatalmi pozícióból. 

Ezért látni, hogy tizenéves, anarchista ifjak kólót járnak a júgónosztalgiás tanáraikkal, egy rakat kommunista meg punk együtt gajdolják harmonikaszóra a Bella ciao mozgalmi nótát. Úgy próbálják beállítani, hogy ez az új Otpor. Csakhogy az eredetileg Milosevity tényleg diktatorikus rezsimje ellen harcolt. A mai vágyvezérelt örökösök meg egy demokratikusan megválasztott kormányt akarnak külföldi pénzekből, külföldi parancsra megbuktatni.

Tót DAC

A hétvégén a dunaszerdahelyi csapat Pozsonyban rúgta a bőrt. Kettő-kettes döntetlennel végződött a derbi. A fővárosiak az utolsó percekben egyenlítettek, pedig - a magyar kisebbség csapatának mondott - sárga-kékek végig két góllal uralták az egész pályát. Tehát izgalmas meccs lehetett. 

Mégsem a játék miatt emlegetik a találkozót. 

A mérkőzés kezdetén ugyanis a Slovan szurkolói a magyarságot gyalázó hatalmas molinót feszítettek ki. Volt azon minden, ami egy összedrótozott fejben elfér: Magyarország mint Mongólia, az ellencsapat mongol játékosai között valami furcsa logikával két Fradi focista is helyet kapott az iskolapadban, a táblánál pedig egy Slovan mezbe és kék símaszkba (!) bújt önérzetes tót drukker pálcával, vagy inkább bottal szemérmes inkognitóban magyarázta a "mongol" nebulóknak, mi fán terem Szlovákia. 

Hogy még egyértelműbb legyen az üzenet, betűkkel is megtoldották a molinót. 

Az öles szöveg, amolyan "tudjuk, ki az úr a boltban" stílusban hirdeti a kortárs szlovák írásbeliség ötlettelenségét. 

Előrebocsátom, nem vagyok egy nagy foci szakértő, de azt látom, hogy a bunkóság nem ritka kísérője a mérkőzéseknek. Hogy némi önkritikát gyakoroljak, tapasztaltunk már magyar bajnokin is tahó megnyilvánulásokat. Istenem, ilyen a sport, a szurkoló szurkolni megy, nem bölcsész továbbképző teadélutánon elmélkedik, hanem kiadja magából a gőzt. 

Hogy a tót szomszédok mit eresztenek ki, más kérdés: elég beszédes, hogy egy vendég csapat 11-ének és a maroknyi ellendrukkernek kell bizonygatniuk, mennyire otthon érzik magukat a saját bőrükben. A sötétedéskor erdőben hagyott kisfiú is betojva fütyül leghangosabban. Viszont az efféle kiskamaszos tót emberkesésre a legjobb válasz, ez a nemes méltósággal megfogalmazott reagálás. Át kell nézni fölöttük, így helyes. Ez idegesíti őket legjobban. Világ életükben nagyobbnak akartak látszani attól, amik, csak hát valahogy sosem sikerült nekik. Mindent lenyúltak: országot, hagyományt, címert, történelmet... 

Ennek kapcsán egy vallomással tartozom. Nagyon röstellem, de valahányszor fölcsendül a tót himnusz, sosem állom meg nevetés nélkül. Nem tehetek róla, régi kedves emlék. Magyar nótaként a Dénes bácsi minden este elmuzsikálta a Piroska vendéglőben.

Tót atyafiak