Kis Kanizsai Enciklopédia - 5. rész

’acskó – Jellemzően kanizsaias nyelvi szörnyszülött ez a szó. Valójában zacskó lenne, de valami érthetetlen, a közbeszédben gyakran előforduló hangelspórolás miatt a „z” mássalhangzó rendre elmarad. Számolatlan ízben hallom a boltban, a péknél:

 - Kér ’acskót?

Eleinte próbáltam helyesbíteni a nekem szegezett kérdést, de vagy az oktatási rendszerünk olyan-amilyen, vagy a pultos lánykák, hölgyek nem egykönnyen meggyőzhetőek, mert egy ideje fölhagytam a folytonos kiigazítással. Nem éri meg. Még a végén rám mondják a verdiktet, hogy tudálékoskodok! És ahogy a katonaságnál ajánlott volt keresni a szakács rokonszenvét, úgy a kereskedőket sem kifizetődő sokat bosszantani. Pláne akkor, ha hiányos műveltségükkel szembesítjük őket. Menten neked adják a szárazabbik kenyeret, és nincs mit csodálkozni, ha sokadik alkalommal is éppen nálad fogy el a friss gyümölcs, vagy ha megbarnult parizer végen túl egyebet sosem mérnek a kosaradba.
Van ám az ’acskónak más egyéb különlegessége is! Míg mások bélyeget, érméket, régiségeket, csupa haszontalanságot gyűjtögettek, addig a kanizsai idősödő asszonyok a régi tejgyári, kék-fehér tejes-zacskókat halmozták egy rakásra! 

„Ami többet ér egy döglött tetű bűrinél, azt vidd haza” – tartja az itteni mondás. A naponta vásárolt tejes zacskókat, pedig szorgos kezek mosogatták tisztára, és csipeszekre aggatva lógtak az udvarokon, a kifeszített kötélen. Aztán megszáradva begyűjtötték mindet – esküszöm, hallottam, hogy akadt olyan öregasszony, aki még vasalta (!) is a nejlonjait -, majd lesimogatva, dúcgumival a fiókba rakva várták új szerepüket. Lett belőlük sokfunkciós háztartási ’acskó, amibe prézlit pont úgy lehetett tárolni, mint törött paprikát, vagy szárított kamillát. Egy pár éve még a dédmama tyúkjai által tojt tojásokat is azokban a kipreparált, gondosan eltett tejes-zacskókban kapta a család. A tojások frissek voltak ugyan, de az ’acskók vagy harminc-negyven évesek: menten a gyerekkoromat juttatták az eszembe… (Ezt úgyse érti az, akinek ma a piacon, önkiszolgálóban, szupermarketben számolatlanul, ingyen adják a különböző reklámszatyrokat, a méretes, és kisebb nejlonzacskókat.) Pedig a nehezen húzódó konyhai kredencek fiókjaiban tán még ma is lelni tucatszámra szabadkai tejes ’acskót, ahogy a szúette komódok alján összegumizva lapítanak. Így, a mostani, hálátlan, pazarlóbb korban emlékeztetnek bennünket arra: hajdan éppen akkora becsülete volt az ’acskónak, hogy ma szemérmes illemből talán, de még mindig a leszegényített, zöngétlen változata forog közszájon.  

Pósa Károly

Az előző négy részt az alant lévő vékony, piros betűs Kis kanizsai Enciklopédiára kattintva elolvashatja!