Éjfél is elmúlt, mikor eszméltem.
Kanizsán ütötték velem a vasat,
és visszaütött az akarat.
Tejútos a mankó.
Láttam magamat.
Nem voltam szép, csak a Tiszán átívelő
híd íve volt merész.
És néztem, ahogy nézhettem a dolgokat.
Álmodtam. A zsebemben végig
ott lapult a kárhozat.
Szerettem, ahogy szerethettem.
Kívülről nézve sem voltam más,
csak egy ember. Ember.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése