A motorokról

 Elvesztett szabadságunk megtalálása

  "Ismerd meg önmagad.
  Ismerd meg a saját békédet.
  Találd meg a saját beteljesülésedet.
  Ezzel az adás és kapás igénye is megszűnik."

 
Fotó: Schrodt Péter

A 19. század gőzmozdonyai még lépést tartottak a vágtató lóval. A következő évtizedekben viszont a motorizáció olyan mértékű fejlődésnek indult, hogy először a száz kilométeres álomsebesség lett meghaladva, aztán a kétszázhúsz feletti tempó vált egyre izgalmasabbá, és mára a szuperszonikus gyorsaság is csak hétköznapi hírecske. 

Ma már a fénysebesség a mérce, tudósok raja bütykölődik az ügyön.

Akik viszont meg szeretne maradni a régi vágású tempó mellett, azok motorjukra pattannak, és élvezik a gurulást, mert a régen vágtázó lovagok kései utódaként az ellenszél borzolja hajtincseiket, a kipufogójuk férfiasan pöfög, jólesően haladnak előre, majdnem a végtelen felé, és elveszett emberi szabadságukat – vagy ennek legalább részbeni megvalósulását – megint átélhetik.

A motorozás mára – bármennyire is hihetetlenül hangzik – legkevésbé a sebesség hajszolásáról szól. (A városközpontban trükköző, a tinilányoknak zsonglőrködő eszeveszetten motorjukat búgató kis nyikhajok nem a motoros társadalom részei, csak ilyen zárójeles magakellető pojácák.)

Mert amikor valaki megvásárolja élete első nagymotorját, óhatatlanul belekerül egy bűvös körbe, a világ motoros embereinek testvéri táborába, ahol lóerőkről, polírozásról, olajminőségről és a jóég tudja még milyen szakkifejezésről értekeznek. Baráti közösséget alkotnak bárhol a világban, ahol nem számít a máshol fontos társadalmi rang vagy hovatartozás, csakis egy valami: a két kerék adta szabadság áhítása. 

A túrák és találkozók alkalmával meglett családapák vonulnak ki motorjuk nyergében, üzletemberek, kosztümös asszonyok húznak bőr ancúgot, deres szakállú, sörhasú népség vedlik vissza jó kedélyű fiatallá. Ilyenkor a gondtalanságukat lehet tőlük elirigyelnünk, a gondosan lesikált fém monstrumok dübörgését, amik egyúttal tiszteletet parancsolnak, és valahol üzennek minekünk, hogy így is szabadna élnünk, lazábban pedálozva, a napi taposómalmunkból kilépve, egymást segítve, egymáson és magunkon is önfeledten nevetve.

A Magyarkanizsán, a hét végén megtartott motoros találkozó valami hasonlót ajánlott mindannyiunknak.

Megfontolandó?