Ki kurdot ránt, kurd által ismeri meg a halált
 | |||||||||||||||||||||||
| Lovász és lova (grafikám) kréta, szén, farost 40 x 65 |
Én még a régen várt Mars-expedíció érájában is csak a tata fekete férfibiciklijével fogok suhanni, ezért ne várja tőlem senki, hogy értsem ezt a digitális kort.
De úgy tudom, hogy e nyavalyás világszőttesen, illetve ennek kiókumlált becsületkódexe szerint boldog és vigasztalan használhat neki szottyanó álnevet, álorcát, széles karimájú kalapot; mankót, botfület meg lábat; púdert, síkosítót, szexuális segédeszközt; puskát meg galambokat; Timúrt csapatostul, és a többit.
Föl is tarajozik a bátorságunk, amikor kommentálni van kedvünk híreket.
Egymás valagába érnek az események, vér, iszonyat, napi stresszadag bőven a rendelkezésünkre áll.
A tévén, meg az interneten keresztül vesszük észre, hogy a világ zanzásodott. Tőlünk pár ezer kilométerre már vígan ölik egymást a népek. A veszélyeztetett fajok közé szépen odaférne néhány náció. Menetrendszerűek a népirtások. Hol mérges gázzal, hol machetével, hol meg halálra éheztetéssel likvidálnak törzseket, más nyelven beszélőket, másképpen fohászkodókat.
Mi, magyarok minden napszakban két 6alom között feszengtünk, pótszéken nézhettük saját sorsunk alakítását, a fölvonások között meg a budiban szedették velünk a pénzt, meg perecet árultunk, pedig páholy dukált volna, megfizettünk érte, hajjaj!
A némettől is csak egyetlen fönntartó dolog maradt örökül: a hózentrógli.
(Meg Habszbujg Ottó, szegényke.)
És mielőtt szentségelnénk egyet, vessük latba azt is, hogy azért még mindig jobban jártunk velük, mert a ruszkiktól még ennyit se.
Örültünk, ha nem lopták el ama nadrágtartót.
Szóval, ha valakinek file van a kisebbségek jajpanaszaira, azok mi vagyunk, bár nem értünk egy pipa fingnyit se grúzul, se örményül, se tamilul; a burmai dajak kisebbség meg egymást se nagyon; megannyi nyelvjárás, tarka náció.
Az afrikai leopárdmintás törzsi katyvasztól már kisdiák koromban is megfájdult a fejem.
Nehéz elhinni, hogy ők egymás között különbséget tesznek és pusztán egy ágyékkötő alapján döntik el, hogy kit fejeznek le bozótvágó késsel.
Pazar logika, mit mondjak?
Olyan ez, mint a kínaiak azon tulajdonsága, ami szerint teljes bizonyossággal tudják a saját fajtájukat megkülönböztetni - még ha nekünk tojásnyira egyforma kis sárga embernek tűnik is mind a cirka másfél milliárd -, ellenben az európai rasszokat nem érzékelik. Nekik egy svéd vagy egy délolasz tökugyanaz. Egyszerűen nem regisztrálják a faji és karakterbeli tulajdonságokat.
Heringzabáló viking, hagymaszagú breton, a füttyös portugál vagy szőrös móc: nekik nyolc.
Vicces, nem?
Fotelből, távkapcsolóval nézzük az előttünk zajló mészárlásokat.
Híradós vágóképek, önégető szerzetesek, síró asszonyok, földúlt települések kapnak negyven másodperceket a kis színes bulvár meg az időjárás-jelentés előtt. Mire a döbbenet részvétté transzformálódna, már az Austria Lottó nyerőszámait húzza a miniszoknyás ciklon.
Innét értük sokat tehát nem tehetünk. Ám ha egy kis nép nem is ér meg egy misét, rebegjünk értük ekkor-akkor egy-egy miatyánkot.
1849-ben, '20-ban, '44 telén, vagy '56-ban kábé ennyit lendített rajtunk a művelt világ is.
Pósa Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése