A chilkoot takaró

„A fiú ezt gondolta:

Befele alszik a rózsa

szirma szélén csöpp harmat

alszik a világoskék rózsa”

Az élet csoda. Küzdelmekben fogant, és mégis szépséges. Egyszeri, megismételhetetlen. Ezért ennyire emberi.

Életutak keresztezik egymást, sorsok simulnak egybe, amelyek közös akaratban összetartó erejét naponta tapasztaljuk. Elég, ha a Nagyutcán kézen fogva sétáló fiatalokat, kisgyermeket tologató családokat látunk. Mélyen hiszem, hogy gondviselés kimért ösvénye kinek-kinek eleve személyre szabott buktatókat vagy pihenőket tartogat. Helyes vagy hibás döntéseink alapjában nem befolyásolják jövőnket, sorsunk alakulását. Legfeljebb késleltethetik a jelenségeket. Esetleg elvehetik a következmények élét. De a beteljesülés soha nem odázható el. Nem is szomorú, vagy tragikus ez, hanem mint mondtam – emberi. Tele gonddal, vágyakkal, csalódással és könnyekkel ugyan úgy, mint örömökkel, feledhetetlen élményekkel. Egy idős barátom szerint embernek megmaradni a legnehezebb. Jó hír, hogy azért ebben a furcsán alakuló világban is van még egy dolog, ami nekünk embereknek segítséget nyújthat. A hanyatlás korszakában ugyanis csak egyetlen mentsvárunk maradt: a szeretet. 

 

Két ember már közösséget alkot. Közös a sorsuk. Bár múltjukban egyénnek születtek, egy bizonyos ponton – amit az elrendeltetettség szerint a kettejük szeretetének a mértéke fog meghatározni – össze fognak fonódni. Innét már pár lesz belőlük. Párosuk is maga lesz az egyediség, mert közös életük folyamán olyan utat fognak megtenni, ami csak őáltaluk bejárható. Föntről rájuk testálták, ha úgy tetszik. Összekapcsolt létük alapja, működtetője és igen, végső soron – életük egész értelme csakis a szeretetük lesz. Szeretetük fokmérője teremti majd meg a családi légkört, a gyermekeikben körvonalazódó jövőt. A reménységet. E nélkül ugyan olyan nehéz végigkaptatni az úton, mint a szeretet segítsége nélkül. A csoda tüneménye a szeretet, ami talán mára az egyetlen el nem herdált ajándékunk, amit az égtől kaptunk. Kárpótlásul vagy vigaszul adták-e nekünk: azt most talán ne firtassuk. Egy biztos: ettől a végső ajándéktól nem kéne megszabadulnunk. Kincseket nem szokás szétszórni. Mert amikor egy ember végképp lemond a szeretetről, a teremtő ránk ruházott kincséről, akkor bizonyos, hogy kisvártatva az Isten markából a földre fog peregni. Nyom sem marad utána. Nem lesz neki termése. Mert a szeretet kegyelme az a titok, ami kerek egésszé varázsolhatja mindennapjainkat. Elviselhetővé tesz mindent, és a kilátástalannak tűnő helyzeteket is szelíd szándékkal úgy orvosolja, hogy a behegedő sebeink sajgását csak akkor érezzük, ha utána mi is a szeretet törvénye ellen vétenénk.  

A chilkoot takaró csoda. Küzdelmekben készül, és mégis szépséges. Egyszeri, megismételhetetlen. Ezért ennyire emberi.

Egy chilkoot indián takaró elkészítése hosszú hónapokat, nem ritkán éveket vesz igénybe. Számtalan szál fonódik egybe. Létrejötte igazi közös munka. Férfiak a tervezők, akik a mintasablonokat készítik. Ezek segítségével a nők szövik meg a takarót, aminek jellegzetes művészeti formája, káprázatos színvilága a törzs hagyományában gyökeredzik. A pazar díszítésű takarón geometriai minták, állat- és szemmotívumok találhatók. A chilkootok – hasonlóan más indián népekhez – rendkívül erősen kötődnek a szellemvilághoz. Hitük szerint csak a Teremtő Isten a tökéletes. Ezért a chilkoot takaró végletekig finom kidolgozottsága és pontossága ellenére mindig rejt magában néhány melléfűzött, rosszul elcsomózott szálat. Nem a gondatlanság, hanem a szerénység, a tisztelet vállalása az, ami arra készteti a szövés készítőjét, hogy a hibátlan Mindenható előtt önmaga munkájával nem akar versengeni.

Tudott dolog, hogy emberek vagyunk. Ennél fogva eleve erényekkel és gyarlósággal terheltek. Pont ettől, és pont ezért szeretetre vágyunk. Hibáinkkal együtt akarunk szeretni és szeretve lenni.

Mert az égiek adománya, a sorsunk titka, a szerepünk, hogy közösséget vállaljunk egy másik emberrel, s lássuk meg őbenne is az isteni szikrát.

Sosem szabad hagynunk, kihűlni a fényét.

Mert akár egy hibásan elcsomózott chilkoot takaró melege is őrizni tudja azt.

Elnézést, ha egy közönséges pokrócról szóló cikkem túl hosszúra sikerült volna. Antik mentegetőzéssel élve: hosszú levelet küldtem, mert nem volt időm rövidet írni.

Pósa Károly