ŐSZI DIÁRIUM - I.
Olykor elborzaszt
Az írott malaszt.
Aztán elbűvöl.
A síkon megülök,
Csak úgy,
Mint a tetőkön.
Még őrködök.
Még lángokat
szítok,
Kórókat szakítok
Akár a sokat
vergődött,
Pásztorok
Vagy a
letaszított
Kitúrt angyalok.
És a végén
Talán én is
eltűnök.
Ha gyúl a lobogás
Vadul a
szívdobogás,
S duhaj
csűrdöngölök.
Füstként végzem,
Mert előtte –
Embert ölök.
Majd
Mögöttem ködök,
Üszkös tarlók
maradnak.
Utánam úgyse
aratnak.
Valami azt súgja,
Hogy a valóság,
Ez a magabízó
Zabolátlanság
Szertefoszlik,
elvész.
S – ahogy mások –
Ha üt az óra:
Te is elmész.
Ami szép volt és
becses,
Harmadízig,
Kakasszóra
Elszenesedik.
Pósa Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése