Hét év elmúltával ezt még tisztábban látom.
A rajzom akkor készült, a szöveget meg most írom hozzá. Késve, mert mi mindig késve kapcsolunk. Sosem tudunk a jelen időben azok lenni, amik egyébként lennénk: alighanem ez is annak a bizonyítéka, hogy nagyon emberiek, nagyon esendőek vagyunk. Így szalajtunk el perceket, gesztusokat, örömöket, és így veszejtünk el embereket is. Hogy nem szólunk időben. Nem mondjuk ki, amit egyébként nemhogy egyszer, hanem minden nap sokszor ki kéne mondanunk. Gyávaságból, tunyaságból? - nem tudható miért. Magyrázat nincs rá.
Így utólag merek már őszinte lenni. Tudlak szeretni, tisztelni, félteni és sajnálni. Persze, mindhiába. Rengetegen szerettünk. Talán csak ennyit mondhatok. Már úgyis tudod. Csak a szeretet számít. A többi: üres frázis. Csak a szeretet, az marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése