GYERTYÁK HAVA

Az utca a juhszéllel volt határos. Hiányzott a páros oldala. Csak egy sor ház fércelte össze. Bölcs közönnyel görbedtek előttük a novemberi fák. Ott kanyargott a fűnőtt árokparttal párhuzamosan egy cseréptörmelékes út, ami kivitt a semmibe, és a kerítéseket, a fölsöpört udvarokat jobbára mogyoróbokrok szegélyezték.
De a sírást fakasztó járási szél sosem nyugodott a villanypóznák között.

A város felőli sarkon kiskocsma működött, aminek küszöbén túl mindig nagyobbra nőttek az árnyak. Mindössze egy gyenge, negyvenes villanyégő erőlködött a sűrű cigarettafüstön áthunyorogni. Teljesen reménytelenül. A parányi csehóban emberalakok álltak a pultnál. A falakhoz odatolt asztaloknál is kucorogtak néhányan. Kora reggel már a pálinka éteri gőze lengte be őket. Míg az ócska rádión unt dal recsegett, csak az összekoccanó poharak felelgettek egymásnak. A szederjes arcokat alig-alig lehetett felismerni.

Pedig ott voltak mind.

Legbelül, a sarokban, kezét söröspohárra kulcsolva gubbasztott a Parkettás Maris, akit hajdan bál szépének választottak. Akkor a hajába még virágot tűzött a sok gavallér, gyöngyház nyakéket ajándékoztak neki, keresték a pillantását, de mára már csak festett csókját árulta. 
Jobbról a három kőműves, malteros gúnyában. Biciklijeik odakint, szerszámjuk a csomagtartókon. Dermedtek a zúzmara alatt a málló vakolatú falnak támasztva. 
Kunyera Pista megbicsakló térdekkel szorította össze az ujjait, mintha fogna valamit. Nyomorék volt a bal keze. 
Oldalt tőle a kis növésű kupec, meg a fullajtárja támaszkodtak. Tekintetük tisztának tűnt, de a lélek bennük közönyösen fénylett. A pulton túl álomtól dagadt képű, rosszkedvű pincérnő csörömpölt az üvegekkel. Egy kései, bágyadt légy mászott a párás ablakon.

Aztán csak elröppent, ahogy a kricsmi zöldre mázolt, nehezen nyíló ajtaja kivágódott. 
Idősebb ember csoszogott be rajta. Tanyáról jöhetett, néhányuk ismerni vélte. Hátán madzaggal összekötött batyu púposodott, foszlott kosarat tartott a karján. Újságpapírba bugyolált csomagocskák voltak benne. Gyöngéd kézzel tette le őket az asztalra.

Kibújt a madzagos motyójából, meggombolta a kabátját. Széket húzott, majd óvatosan letelepedett a garabolya mellé. Két öklét az asztal lapjára tette. Nagy, feketén piszkos körmei voltak. Rongyos mandzsettája is kilátszott. A pincérnő lapos, kérdő pillantására egy pohár vizet kért. 
„Az ilyen kuncsaftoktól mentsen meg az ég” – hallatszódott a kelletlen válasz a söntés mögül, de kisvártatva csak előjött a zsémbes pultosnő, és a kockás abroszra koppintotta a poharat. 
A kupec üzletet neszelve megkérdezte az öreget, mit visz a kosárban? 
Miután lassú, nehéz kortyokkal megitta a vizet, a tanyasi ember óvatos kézzel kibontott egy kis csomagot. Árvácska volt abban, tövével, kevéske földdel. 
„Még a szegény feleségem ültette. A sárgát szerette. A két kezemmel kapartam ki mindet a kertből. Beviszem a városba. Húsz pénzt tán csak megérnek” – mondta tompa, motyogó hangon a gyűrött ruhájú tanyasi.

Ha lehet, sűrűbb lett a csönd kocsmában. Néztek maguk elé. Az öreg hangtalanul susogott még valamit. Senki sem értette mit. Csak a szája mozgott. A pincérnő abbahagyta a pakolást. Lassú csíkokban olvadt a fagyott ablakon a reggeli pára, és a nap korongja halványan megmutatta magát.

Először a kupec lódult meg. Intett a fullajtárjának. Pénzt dobott a pultra, aztán az öreg asztalához lépett és mogorva, karcos hangon, foghegyről odavetette:

  – Na! Adjon kend nekem ötöt! Ennek a ziccingernek meg egyet. Majd kiviszi az anyjára. Ha már életében annyit keserítette… – leszámolta az asztalra a lila bankókat, azzal már fordult is kifelé, nyomában a kísérőjével.

Kunyera Pista kacska kezében is ott volt az előkotort papírpénz. Öt árvácskáját a pincérnő segített szatyorba rakni. A három kőművesnek aznap vidám színű virágok virítottak a csomagtartóikon, és a pincérnőre rámosolygott az embere, amikor odahaza, a bejárati kapu mellé elpalántálta a sárga szirmú árvácskákat.
Mire teljesen följött a nap, a garaboly alján egy csomagocska maradt. A tanyasi öreg azt a kezébe fogta, kibugyolálta a papírból, és a Parkettás Maris elé tette.
Aztán kosarastól kibotorkált a kocsmaajtón. A Maris szeme akkor egyszerre elkomolyodott. Valahová elnézett, fölfájón, messzire.

 

Pk