 |
| Lukács bácsi, nagy kalapban |
Már az orromban a fűszeres, forralt borok illata, a meleg pattogatott kukoricáé, meg a Karácsonyra állított fenyőfa gyantájáé. Hallani a reklámokon - a tőzsérek, kufárok dörzsölik a tenyerüket, kupecek emelik és engedik az árakat, a kalmárszellem belengi a hószínű felhőkbe csomagolt világot. Most hamarjában minden akcióssá lesz. A szeretet, és az emberség is.
Csak a madaraknak nincs ünnepük. Meg némely embernek. Egyikük is, a másikuk is olykor karnyújtásnyira tőlünk.
Várakozunk.
Ádvent közeleg. Valahol nem is a csillag vezérelte királyokat lessük, hanem a legendát. Azt a hitet, hogy azért talán mégis megéri embernek lenni. Hogy tudunk másra nézni. Máson segíteni.
Néha mindössze egy jó szóval. Meghallgatunk valakit, ha érdemesnek találnak bennünket arra.
Mekkora dicsőség mások bizalmát elnyerni!
Mekkora tett az odafigyelés!
Jusson eszünkbe. Egyre gyakrabban. Most, amikor az év vége felé megcsöndösödnek az éjszakák, és álmainkat csak egyvalaki látja, egyvalaki érti.
Pk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése