KÖSZÖNTŐ

Sosem találkoztunk. De merem hinni, hogy valamikor, egy másik rezsimben azért még fogunk, elvégre annyiszor hívtam, kértem, hogy veselkedjen neki a déli végeknek, induljon el egyszer Magyarkanizsára. Ide imbolyogna a nagy télikabátjában, fityegő gombokkal… Előttem állna, néznék föl rá, ahogy a vezérgúnár kémleli az esős fellegeket, félre fordított fejjel, görbedett nyakkal, mert irgalmatlan hosszú ember, amúgy. Sál a nyakán, a szívén meg Szeged csókja.
Persze, e téren (is) megbízhatatlan. Olyan, mint én. Biztos lenne erre egy kínai közmondás, hogy futnak össze az utak, a folyók, a fasorok, vagy tudomisén. Hogy kell szelíden várni a bekövetkező összeérkezést, az egymás vállára való borulást.

A kínaiaknak mindenre van bölcsességük.

Kivéve a Temesi Ferit.

Mikor az ágyban hempergek, és nem tudok aludni, úgy kábítom magamat, hogy visszagondolok a közelmúlt kézfogásaira. El sem hinnék, ki mindenkivel paroláztam már! Mert például ahogy György Attila erdélyi úriembernek megszorítottam a kezét, úgy általa a fél Székelyföldet magamhoz öleltem. Ő meg pertuban van a Temesivel, a tenyerem melege ilyetén kicsit illette a Por megíróját is.

Nem beszélve a pápa Őszentségéről, meg egyik-másik rendszerváltoztató potentátról

Titokban kaján vigyorral lesem. Értem a tempóját. Mintha olvasnék a gondolataiban. Pedig csak a könyveit ismerem, a régieket, meg ezt az újat. Bartók bátyámat. Amszterdamot. A másnapos kis szösszeneteket. Az enciklopédikus tiszteletköröket. Fejből fújom a megénekelt nőit. Értük, meg egy kicsit érte is bármikor asztal alá hagynám itatni magamat. Micsoda Puszták népe?! Kocsmák népe vogmuc. Egytől-egyig. Klári, Kati, Olga meg Helga. Mintha mellettem ébredtek volna azokon a lucskos hajnalokon.  

Aztán persze elmaradoznak a csehtamásos „régi lányok”. Csak a párnák cihájában marad a hajuk illata. Az is csak titkon, mert mulandó a dicsőség.

Irgalmazz nekünk Jézus Herceg. Ugye.

A köztünk meglévő huszonegy év épp három hetes. Állítólag hétévente cserélődünk ki, mármint sejthalmazilag. Ha elhisszük a sok hülye tudósnak, hogy az ember pusztán fehérjékből meg vízből való biodíszlet. Nem bokréta a Jóisten kalapján, hanem rossz vicc. Biztosítótű, a Teremtő foszlott kiskabátján.

Persze, nem így hisszük.

Kéne ott legbévül lenni egy kis léleknek is. Szív, ami sokszor fáj. Lüktető csend, a magány, ami úgy tágul ki a mellkasunkban, ahogy a világegyetem sorvad önmagába. Erre a legszebb bizonyosság, ahogy az ilyen Temesi-féle alakok irkálnak. Hökkenten lehet lapozgatni a könyveit. Az a jó, hogy nincs egyetlen rossz sora sem. Hiába!

Író.
Nem tehet róla.

Életveszélyes a foglalkozása. Én mondjuk bicska nélkül hozzá se mernék fogni.

A tetejébe meg ehol-e: 65 éves is lett. Az már kor, kérem szépen. Anthony Quinn megtoldotta két évtizeddel, aztán szépen fölcsinálta a titkárnőjét. Így is lehet.

Rosszul mondom.

Csak így lehet.

Ismeretlenül is Isten éltessen Temesi Ferenc! 

Jó, ha tudod: elalvás előtt Rád mondok egy vasárnapi Miatyánkot. Állítólag - az sosem árt az embernek. Még annak sem, aki amúgy éppen nagyszerű példakép, és nem mellékesen kortárs író.