NAPLÓ 8.

 "Néha tényleg érezni, hogy működik egyféle bőséges, de titokzatos kegyelem, aminek folytán bepillanthatunk a színpadi paraván mögé. Képletesen mondva. Ilyenkor elszáll a szívet szorongató aggodalom. Izgalom nélkül, kedélyesen lehet szemlélni saját sorsunkat. Bólintani, ha helyén valót tapasztalunk, ajkbiggyesztve, keserű tekintettel látni, hogyha valamit elrontottunk.

Ez – a különben nem létező - véletlen adta lehetőség a legváratlanabb pillanatokban szokott rám törni.

Mihelyst lever a lábamról a láz. Amikor a hőemelkedéssel járó könnyű tavaszi nátha mérges üszögként eszi a mellkasomat. Ilyen kölyökbetegséget lábon elvinnék, ha olykor nem kólint fejbe a türelmetlen bosszúság. Milyen érdekes! Amint beint a csoda: a torkomból fölbugyborékol a nevetés. 

Látom magamat a lepedőn, kiterítve. Ide-oda ugrál a szemem. Nyakam megfeszül, vonaglanak arcizmaim, és kicsiny, csillogó izzadtságcsöppek jelennek meg a halántékomon. Az ágy langyán fekve mezei bárányok csengettyű hangját hallom, amihez csak a régi lányok nevetése hasonlítható. Eszembe jut egy iskolában tanult komoly vers két sora. Evett-e valaki hozzám hasonlíthatóan igaz halászlevet, amit Kiss Józsi bácsi követett el? Kókusztej szagát érzem. Lehet, valaki egyszer ilyen sampont használt? A haj. A bőr. Beleharapni a kerekedő vágyaink karimájába: habzsolt élvezet. Míg a nap tovavonszolja magát az égi pályáján, folyton újabbnál újabb képek vetülnek elém.

Nézem plafonra vetítve saját mozimat.

Észre sem venni, hogy a múlt emlékei között rendre fölvillannak a még meg nem történt dolgok, összekuszálódtak az idősíkok. Valakik, nagy kapkodva kezelik a vetítőgépet, mert olykor ugrik a film, szemcsésedik a látvány, eltűnik, majd előjön a hang, aztán kép sincs hozzá egy darabig, csak a zene szól.

Ember legyen a talpán, aki érti ezt! Összességében inkább hangulatot, mint értelmet sugallnak.

Mindeközben milliónyi merev lábú bogár végzi életét a földbe vetve, alattam. Itt vannak a barázdált sáros árkok. 

Bácska. Keréknyomokba fullasztott időket élünk.

 - Hé fiúk! – kiáltanám -, gyertek, igyunk egy sört!

A legszemélyesebb ügyünket mégsem visszük ennyi teher alá."

    
Pk