A SKORPIÓ FARKA - Gondolataim a közéletünkről

A besúgó

Új magyar sorozatfilm készült. Valakitől azt hallottam, a A besúgó jól sikerült széria. Egy részt, az első epizódot kíváncsiságból végignéztem. A többit már nem volt kedvem. 52 éves vagyok, mi híján. Majdnem az én generációmról, a fiatalságomról szól(na) a sorozat. Megéltem azokat az időket, a nyolcvanas évek közepét, második felét.
Elsősorban a színészi játék miatt nem néztem tovább a filmet. Egész egyszerűen hiteltelenek a szereplőket tolmácsolók. Komolyan mondom, én lennék a legboldogabb, ha rendesen intonáló, helyesen beszélő, karakteresen alakító fiatal színészekről lelkendezhetnék, de ez sajnos messze nincs így. Legalábbis amit láttam, az alul múlja a filmes igényeimet. De, aki akarja: nézze. Sokfélék vagyunk. A moziszerető közönség tényleg nem várja el, hogy minden utcasarkon egy-egy klasszis tündököljön. Be kell látni, Latinovitsból egy volt, de neki a szeme villanása többet ért, mint jelenleg némelyiknek a komplett életműve. Bessenyeinek a szilaj orgánumát máig sem tudják még utánozni se. Hol van ma Tordy Géza laza, természetes játéka, vagy Szersén Gyula apácabódító hangja?! És akkor még nem is beszélek arról, mi lenne ezekkel az önkifejezés netovábbjaival, ha egy hagyományos zenés-táncos produkcióban a színpadon kéne annyi eleganciával meg életkedvvel táncolniuk, mint tette azt Rátonyi, vagy Latabár...
Nem. Ma kétféle módi dívik: hamarjában el sem tudom eldönteni melyik a bicskanyitogatóbb.

Az egyik túltolja a biciklit. Mindig föl van ajzva. Ripacs, pozőr, bármiféle lelki tartalom nélkül elhiszi magáról, hogy sztár. Még a fiatal férfiak is nyafkán, fejhangon affektálnak, mintha egy latin-amerikai szappanoperából léptek volna át emide, próbafelvételre. A gesztusaik szélesek és az érzelmi skálájuk kimutatása kimerül abban, hogy vagy suttognak, vagy óbégatnak.

A másik fajta meg az ürességétől virít. Gombszem. Értelem és érzelem nélküli tekintet. Monoton fahang, mintha kisiskolás mondaná vissza a magolt szövegkönyvet, vagy mintha utcáról berángatott amatőrrel tartanának olvasópróbát.

Megkíséreltem úgy nézni kortárs magyar játékfilmet, hogy kínomban már levettem a hangot. A színészek tátogtak némán. Legnagyobb döbbenetemre így még inkább szembetűnt, mennyire sivár a játékuk. Gesztusok, mimika, a helyzetre adott és elvárható testbeszéd legelemibb jeleinek a hiánya: a teljes kudarc élménye volt. Elkapcsoltam. Nem vagyok színházi szakember. Filmes sem. Csak szeretem a jó mozit. Amire – a magyar színjátszás utánpótlását elnézve, ahol ilyen Noárok meg mindenféle macskajancsik is kameraképesnek nyilváníttatnak – még jó sokáig várhatok…

BPÁ

Bod Péter Ákos szerint a magyar pénzügypolitika legnagyobb gondját ma az okozza, hogy Magyarországon még mindig forintnak hívják a fizetőeszközt.

Nehéz visszafogottan szavakba öntenem, mit gondolok Bodról, nehéz eldöntenem, a forint-e a nagyobb probléma, vagy a nemzeti oldal árulói. Mikor még Antall-kormány volt, és ez a szopott gombóc fejű Bod Péter Ákos még úgy volt valaki, hogy már akkor is egy senki volt, nagyon emlékszem miket irkált róla az akkor ellenzéki, SZDSZ-es, szocialista kompánia. Elmondták mindennek. Farkasházy Tivadar a lapjában Bod Péter pénzügyi, szakmai alkalmasságáról konkrétan azt írta, hogy tőle egy általános iskolában tanító matektanár is számszakilag nagyságrendekkel különb képességekkel rendelkezik. Túl azon, hogy ezúttal alighanem igaza lehetett, mit látok pár évre rá?

A Fakasházy-kúria kertjében, az elhíresült balatonszárszói értelmiségi találkozón megjelent a nevezett "szakember" is. Kedélyesen beszélgetett a többiekkel, lapogatta Farkasházy vállát, ahelyett, hogy leakasztott volna neki egy svungos parasztpofont. Nem tette. Nincs és sosem volt becsülete Bodnak. Így is kell nézni, amiket kinyilatkoztat. Mióta nem kapott stallumot Orbán Viktortól, azóta szakmányban gyalázza a kormány gazdaságpolitikáját, házal a baloldali médiumokban a hülyeségeivel, azok pedig úgy mutogatják, mint konzervatív pénzügyi szakembert. Bod meg mint egy elgyötört fogoly az őrzői között pislogva nyilatkozik.
Van a montenegróiaknak egy jó mondásuk az ilyen emberre: "ljigav". Nincs rá magyar szó, például a tengeri uborka ilyen "ljigav" valami. Csúszós, nyálkás, undorító massza. Talán a magyar gerinctelen kifejezés illik hozzá. Bod Péter zavaros, riadt tekintetében ott van, már nem bírja leplezni, tudatában van, hogy tudjuk róla, elárulta a jobboldalt. Egyébként, ha jól számolom, az euró mint pénz valami 23 éve létezik. A forint meg 700 éves. Csak úgy mondom.  

A saját farkába maró skorpió

A német Scorpions zenekar énekese nemrég arról beszélt, hogy megváltoztatták világhírű szerzeményük, a Wind of Change dalszövegét, mert az „Ukrajnát érő katonai agresszió miatt nem akarták tovább romantizálni Oroszországot”. A minap rádiót hallgatva, már ez az aktualizált változat ment, ki is húztam a kábelt a konnektorból. Orwell világa beköszöntött.

A nyálas rock balladájuk – Istenem, milyen hiteltelen, nyögvenyelő hakni, mikor egy szőrös, agyontetovált, bárdolatlan rockernek a reszelős hangján vacak trubadúrként giccses nótákat kell nyökögnie – akkor sem ért egy kalap kishomoki fosószilvát sem: most meg már pláne. Műmájer kemény fiúk, jahh...

Mintha a svédek bodorított, tupírozott hajú kortárs "metálosai", az Europe énekelné az egyetlen számukat, amit valaha is jegyeztek, azt is csak valami adminisztratív tévedés folytán. Már csak Bon Jovit várom, hogy megjöjjenek a tolófájásai és szüljön egyet.

                                        Pk