 |
| Pósa Ilka, Emma és Luca, 2006. Kukoricafesztivál |
Fordulj, nyergelj!
Nagy dolog, hogy Budapestre jött a Giro d’Italia kerékpáros verseny! És utána
már a francia körverseny is ide kacsingat. Hatalmas sportdiplomáciai siker. Nem
mellesleg óriási lehetőség országimázs szempontból is. Látták? A magyar
huszárok vágtája a show legjobb eleme volt, ilyenből még többet, ha kérhetném,
hadd dagadjon az egyébként mélabúra hajlamos magyar kebel! Így kéne tovább
folytatni. Nemcsak a sportban, a külpolitikában is: az irány egy ideje jó. A
Welt am Sonntag lap cikke szerint Magyarország lassan kezd Közép-Európa Svájca
lenni. Önálló nemzetpolitika, önálló gazdaságpolitika, béke és biztonság
szempontjából pedig a környéken nincs még egy ilyen normalitást megjelenítő
ország: és ezt nem Budapest kommunikálja, hanem az USA kormánya volt kénytelen
elismerni a minap kiadott éves biztonságpolitikai elemzésében. Csak így tovább.
Az EU rozzant akolja meg hadd égjen porig. Addig is melegednek, utánuk meg
úgyis az özönvíz politikát folytatják, önsorsrontásból jelesre vizsgáznak.
Ahová egy Ukrajna kérheti és megkapja a csatlakozási belépőt, mindenféle
feltételek teljesítése híján, közép-afrikai korrupciós viszonyokkal, a
jogállamiság legalapvetőbb ismérvei nélkül, ott nekünk nem sok keresnivalónk
van. Nálunk ugyanis a nyilvános lincselés már Szent István uralkodásának
kezdetén kiment a divatból.
Hogyan neveld a magyarodat?
Hogyan neveld a magyarod címmel érdekes beszélgetés
volt Vágvölgyi B. Andrással, a Magyar Narancs hajdani főszerkesztőjével. Végigolvastam
a Nagy József féle – tényleg nagyon nagy, azaz hosszú – interjút. Vágvölgyi
írásait a Magyar Narancs indulásakor ismertem meg. Akkoriban járattam a lapot.
Húsz évesen mindenki liberális, lázadó, a kiskésit neki! Kikérem magamnak!
(Mellékszál, bocsánat.) A mostani hosszúra nyúlt diskurzusból egy sértődött, ám
velejéig öntelt személyiség képe bontakozott ki, aki felett "elrepült az idő
vasfoga", és ezt nehezményezi, meg leginkább azt, hogy az a vircsaft, amiben ő a
lábvizet kavarhatta már lecsorgott a magyar történelem küblijén, annak is a
legbüdösebb csatornáján. És mivel Vágvölgyi amúgy okos ember, vagyis esze van,
igen rosszul veszi, amiért nem ő, meg a vele egyívású régi szadeszos káderek
seggéből világít immáron a felkelő napsugár. (Van helyette Nyugati Fény, mert a
világosság nem vész el, csak átlopják az elvtársak a másik oldalra. Meg Mérce,
ami régi szokásuk szerint annyira kettős, hogy ahhoz képest a kállai csak
monoton toporgás.) Én mindenesetre tanítanám ezt az interjút, megmutatnám a
csírázó bölcsész, muciológus nemzedéknek: csak így fiúk-lányok, csak így nem
szabad megöregedni.
A bukás
Pont egy hete, június 7-én írtam:
„A Jobbiknak annyi. Nem is kár értük. A szimpatizánsaik normálisabbja már régen
átment a Fidesz szavazókhoz, a másik fele meg a Mi Hazánkat vitte be a
parlamentbe. Eljön az idő hamarosan, amikor Jakab Péter már Gyurcsánynak sem
lesz hasznos, sőt az sincs messze, amikor ez a családjának is hazudozó,
jellemtelen sutyerák végképp kiesik a Mamuszos szopófantom kegyeiből is. Akkor,
csakis akkor majd beköszönt az igazság pillanata. Már várom.”
Tegnapi hír, hogy Jakab valószínűleg a Jobbikot is elhagyja, kénytelen lesz
függetlenként politizálni – már ha az ő ízléstelen megnyilvánulásait politizálásnak
lehet nevezni… A pünkösdi királyfi pofáját megnézném azért, miként reagálna, ha
mostanában szembesítenék vele, hogy egykoron mekkora arccal pöffeszkedett a
miniszterelnöki székben. Kitelt az esztendő. Egyre lejjebb adja őkelme. Sokat
tett érte, hogy utolérje a sorsa. A családját szétkúrta, a parlamentbe balhézni
járt, a munkalakásába meg munka helyett kufircolni. Jól tartja a mondás: attól,
hogy a magas polcon szarként vagy dunsztolva, még nem lesz belőled
automatikusan szilvalekvár. Ráadásul a magas polcról jó nagyot lehet esni:
zsupsz! – most ennek vagyunk tanúi. És amikor a dunsztosüveg összetörik, mi
marad? Egy rakás, bűzölgő, önmagába omlott, undorító kupac, Jakab Péterként
felcímkézve.
Van Isten. Ő meg nem bottal ver.
Pk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése