Néha meghőkölök attól, ami rám vár. A saját magamnak feladott lecke aggaszt.
Írni, rajzolni kell, kicsit festeni is muszáj, és ez borzasztó felelősséggel jár. Hajnaltájt, mikor valamiért megébredek, menten a teendők jutnak az eszembe. Kísérteties pirkadatok az ilyenek. A súlyos, és mégis hangtalanul tovalibbenő álmokból a valóság még nyomasztóbb közegébe csöppenve ilyenkor érzem a szekrény tetejére tett vekker minden tiktakoló másodperce mögött a szó hiányát. Érzem az űrt az oda illő mondatok helyén, a soha meg nem húzott ceruzavonalak deficitjét, egyszóval azokat a foghíjakat, amiknek fantomfájását csak az neszeli meg, akiben ott szúr legbelül minden ki nem mondott gondolat, akiket bánt az üresen maradó papír, vagy a vakrámára feszített vászon hulla sápadt fehérsége.
Pirkadatkor, résnyire zárt szemem mögött főpróbát tartok. A fejemben bizsergő viszketéssel rendezem a dolgaimat. Van, hogy nem bírom ki: tollat ragadok, cédulára jegyzetelek.
Lelkesítőleg hat rám, hogy az éjjel kipihent agyam az álom éteri szféráiból olyan útravalót kapott, annyi értékes szuvenírt hozott vissza magával, amit az ébrenlétben okosan lehet kamatoztatni. Föltárul az éjszaka kincsesládájának a fedele, mert a test elterülve, moccanatlanul öntudatlan ugyan, de a lélek kóbor állapotában a Tejút csillagporát méri épp a zsebbe. A fejfájós délelőttök megváltása lesz belőle. Egy-egy jó ötlet az aktuális esszé anyagához, fordulat a regényben, csiszoltabb látásmód a készülő illusztrációnál, amikor mint egy villámcsapás után a megperzselődött legelőn az ózon szaga, az álom béli vízió átható illata csak lassan foszlik semmivé a párnahuzat gyűrődései fölött. Bolond reggelek. Tegnap hisztérikusan sütött a nap, negyven fokot ontott az aszfalt, hogy mára feloldozásképpen a borús ég alatt virágszirmokat sodorjon a hirtelen érkező nyári vihar, eső lába lógjon – eszelős augusztus az idei… A nedves tetők gerincén megül a régi nyarak emlékezete.
Felelősséggel teli ez az idő. Hinni és érezni kell. Most a kánikulában is hideglelős tekintettel nézem az előttem virító papírt, a tus toll hegye elevenen remeg a bal kezemben. A falakról, mint önelégült zsarnokok, dölyfösen tekintenek le a már elkészült, bekeretezett képek, amik hasonlatosak az alkotó reménytelen sorsához, mert egyszer elkészültek, az akkori állapotot véglegesítették: lezártak valamit, soha vissza nem térőn. Egyetlen ecsetvonással, egy árnyalattal sem lehet azokat a festményeket már jobban befejezni, pusztán rontani lehet rajtuk, s ha netán lázas igyekezettel a tökéletlenséget akarnám púderozni, az csak nevetséges lenne... Meg hiábavaló is.
Ahogy a leírt szöveg sem fogja önmagát immáron folytatni. Csak a legendája, a misztériuma él tovább a textusnak. Ugyanis az írásnak – ha fizikailag van is – szellemileg sosincs vége, míg valaki azt kézbe nem veszi, elolvassa és értelmezi. Egyetlen nappal később fedezik föl a szöveget, vagy ötszáz évvel később – ugyan mi a különbség?
Szemüvegemet föltolva homlokomra előveszem a régi jegyzeteket. Péntek van, augusztus, nyugtalanul köhögök. Szuszogva keresem azt a furcsa jelzős szerkezetet, aminek csiszolása tegnap sem sikerült. Tán ma, ha Isten megsegít. A szobában a madár motoz, szőlőszemmel játszik. Egyébként csönd honol, miközben gyöngyöző halántékkal a majdnem lehetetlent próbálgatom, ahogy szigorúan figyelem a betűk halmazát, a többszörösen alárendelt mondat értelmét kóstolgatom, hátha épkézláb szerkezet sikeredik belőle.
Közben az jár az eszemben, hogy ugyanolyan fölfoghatatlan egy A4-es rajzpapírra kanyarított grafika, mintha az univerzum igazságát akarnám megfejteni. A vonal kanyarjában tán egy régen élt híres költő lakozik, vagy egy szépen ívelt versének a kötött fordulata. A hajdani költemény rímjei megihletik most a papírt karcoló tollat, ahogy a foszlott, a fehér rostokon szétterül a fekete tinta igazsága. És szól a zene, amire érdemes odafigyelni. Az életem mellékessége, de mégis fontos, mert igaz: „Kiskertemben van egy kis fa, nem látszik, minden éjjel tizenkétszer virágzik.”
Halálmegvető bátorság ez. Zavarba ejtően őszinte. Akár a szavak, a színek, a vonalak, a hangok is tiszták, hitelesek. Itt kezdődik és itt végződik, amiért érdemes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése