2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2022. december 17., szombat

BUGYIT, FOGKEFÉT KOFFERBA!




Csehül áll az EU

A brüsszeli megvesztegetési botrány kapcsán a Momentum üdvöskéje, Cseh Katalin is megszólalt. Bár ne tette volna. Legalább ő hallgatna, akinek annyi van a fején, hogy a napra sem kell mennie, már árnyékban is vastag sugárban csordogál a hátán a vaj. Azt írja a lila párt EP-képviselője, hogy „Katar megpróbált kenőpénzzel befolyást szerezni az Európai Parlamentben, meg akarta vásárolni a pozitív visszajelzéseket, és el akarta hallgattatni az EP-t a katari jogsértésekről. Csakhogy nem sikerült. Ha a kormány valóban ennyire aggódna a katari befolyásszerzés ellen, akkor Orbán Viktor és Szíjjártó Péter is lemondta volna a katari utazásait.” Meg mond még ettől meredekebb dolgokat is, itt megnézheti, akit érdekel. Figyelmesen elolvastam a szöveget. Kétszer is. Helyettesítsük be a Brüsszel meg az Európai Unió szavakat Budapesttel és Magyarországgal. Mindjárt értelmet nyer ennek a horpadt szemű mákvirágnak a mondandója: a jogállamiság ott kezdődik a magyar hazában, hogy szépen lebukott az ellenzék, amikor Katar helyett Washingtonból parittyáztak át nekik cirka három milliárdot, nettó hazaárulásért cserébe. Nem könyöradományt kaptak, hanem zsoldpénzt – amolyan harminc ezüstöt.„Végtelenül aggasztó, hogy a külföldi befolyás a Parlamentet is elérte, mindent meg kell tenni azért, hogy megvédjük az intézményt ez ellen, a lobbiszabályok, transzparencia-követelmények erősítésével” – Csehnek ezzel a mondatával például maradéktalanul egyetértek.
Valóban, az Országházban ülnek külföldről finanszírozott ügynökök. Egy csomó vett gazember alakítja a balliberális magyar politikumot. Ütni őket, ahol csak érjük. Ehhez a gurított dolláros botrányhoz képest a Tocsik-ügy, a bécsi szocialista pártkassza és sok más egyéb is mind-mind kismiska volt. Jóformán nem is a pénzről van itt szó. Hanem a hazáról, ami ezeknek piacképes áru, eladó és el is adják. Feketére büntetni mindet, aki idegen érdekekért pénzt nyalt fel! Se szeri, se száma a törtető senkiháziknak, akik úgy tántorognak pártból pártba – hogy a végén Gyurcsány homokozójába jussanak –, mint annak idején Szekeres Imre imbolygott a Gripenek átadásán. Amúgy Csekk K. rovott múltú közszereplő helyében én összekészítenék egy kisebb bőröndöt, fogkefével, tiszta bugyival, összecsukható Berg Dániellel, hogy ha kell, pucolni lehessen a magyar nyomozó szervek elől, míg nem késő. Mehetne Kanadába vissza, vagy Szerbiába, a szüleihez. Csak aztán Vucsity nehogy húsvéti ajándékként visszatoloncolja Orbán valamelyik ünnepi alkalmakra tartott kínzókamrájába.

Kereskedő utca 23.

Valamelyik nap „a feminista filmművészet úttörő alkotását” szavazták meg minden idők legjobb filmjének. Filmkedvelő ember vagyok, hökkenten olvastam a hírt – mégis, miről maradtam le? Jól gondoltam: épppenséggel semmiről. Egy három és fél órás hosszúságú, a hetvenes évek elején forgatott, egy prostituált életéről szóló filmről van szó, aminek Kereskedő utca 23. a címe: tegye föl a kezét, aki valaha hallott róla, netalán még látta is. A 2022-es újított besoroláson második helyre került a korábbi listavezető, a Szédülés, és harmadik lett az Aranypolgár. Hitchcock és Orson Welles most biztos bután néznek össze az égi moziban, ugyan, mit tesz velük és életművükkel a politikailag korrekt XXI. század elmebaja. A finnyásabb kritikusokon kívül a kutya nem hallott erről a világelső moziról, a filmszínházakban gyakorlatilag a kezdet kezdetén megbukott. Megint a politika veri a tamtamot. Nem új keletű a dolog. A filmművészetben az Oscar óta tudott, ki kaphat plecsnit és miért adják neki. Ezen a "legjobb filmen" sincs okunk meglepődni. Ha valaki netán csodálkozott, az maximum a még élő stáb valamelyik tagja volt, akinek ötven év után esett le a tantusz, hogy "minden idők legjobb mozijának" a részese lehetett. Amúgy nonszensz az egész, csak szarkasztikusan lehet kommentálni ezeket az új, progresszív marhaságokat.

Szekeres Gripenek

Odébb, fentebb más egy mondatot szenteltem neki. Mivel a fiatalabbak nem emlékezhetnek rá, ide kattintva megnézhetik azt a mulatságos videót, amelyiken az akkori szocialista hadügyminiszter az új harci gépek átadó ünnepségén alig forgó nyelvvel hadovál a kecskeméti katonai reptéren. Nagyon emlékszem rá, jókat röhögtünk, meg szörnyülködtünk rajta. Az hagyján, hogy sakál részegen zagyvált a mikrofonba mindenféléket. Az volt a legviccesebb, hogy ez a magyarított nevű Stein – évekkel korábban – még a Varsói Szerződésért adta volna proletár vérét, amit persze sosem kértek tőle. Ezek mindig más vérével-verítékével akarnak történelmet írni. Aztán abból nemhogy történelem, hanem ócska kutyakomédia lesz. Közben a Balaton melletti privát építkezésére kivezényelt honvédek szorgalma révén felépült ennek a beültetett hajú senkinek a villája.

Nincsenek megjegyzések: