FILMES NAPLÓ - 23.

 
Utolsó befutók (Slow Horses) – 3. évad (2023)

"Elvis lőtte le JFK-t és Hitler építette a piramisokat" – a mai napom, de lehet, hogy az egész hetem legjobb aranyköpése. Ebből a szériából származik, miként az is, amikor Gary Oldman – az öreg, lompos Lamb ügynök szerepében – csak úgy jellemzi az ügyefogyott embereit, hogy "annyira vagytok hasznosak, mint az aranyerem".

Hatalmas sorozat, írtam már a korábbi turnusokról is. Idén jön a 4. évad, bezengték, rövid részleteket is villantott belőle a forgalmazó. Nagyon várom. Ezzel aligha vagyok egyedül.

Nem ismételném magamat, a tavalyi évadnak is rettenetesen élveztem minden percét. Pont az a jó benne, hogy ez a bolondos, de izgalmas filmsorozat még magát sem veszi komolyan műfajilag. Mintha Rejtő Jenő írná a klasszikus 007-es történeteket, csak a sármőr James Bond helyett Tuskó Hopkins és baráti társasága lett kivéve a naftalinból, a vacsorát a Nagy Levin főzi, a háttérben pedig Piszkos Fred londoni figurája kavarja a málnaszőrt...
Kémekről szólna a sztori, ám valójában az ügynökök itt ugyanolyan kisemberek, mint mi. Halandók, telve gyarló hibákkal. Az egyik alig tudja fizetni a lakásfelújítása kölcsönét, a másik meg egyéjszakás, link férfiaknál keresi a boldogságát, a harmadik zugivó és látens kábítószerfüggő, amaz meg simán szociopata, a szuperhős szerepét játssza, de csak a virtuális világban találja fel magát. Jól összehozták ezt a sorozatot a britek. Gag követi a gaget. Van a filmekben minden, akció, feszültség, fordulat is bőven, de a fekete, gyilkos humor teszi igazán megismételhetetlenné, szerethetővé. 10/10. Aki teheti, nézze meg!

4 x 4 (2019)

Ebből a klausztrofób helyzetből az argentin filmesek kihozták a maximumot. Érdekes a sztori, nem szokványos. Aki hozzá van szokva, hogy látványában puritánabb egy alkotás, nincsen igénye a nagy akciókra és egyéb, kápráztató klisékre, annak minden bizonnyal tetszeni fog ez a kamaradarab, amit egy színpadra vitt adaptációban is simán el tudnék képzelni.

Buenos Aires külvárosában, egy eldugott utcán vadonatúj luxuskocsi parkol. Az autó jelenléte bizarr, úgy elüt a lepukkant sikátortól, mintha rózsaszín tangabugyit lelnénk a hófödte Ferenc-József földön. Egy éppen arra járó piti bűnöző menten ki is szúrja a puccos járgányt, majd a gazdag zsákmány reményében föltöri, de a rosszcsont fiatalembert hamar utoléri a végzete: bár könnyedén bejutott az utastérbe, a kocsiból kijutni egyszerűen lehetetlenség. Mi több, egy nálánál is nagyobb gazember játékszerévé válik, aki a luxuscsapdába esett, lassú kivégzésre szánt áldozatát fokozatosan az őrületbe kergeti.

Nem éreztem unalmasnak a történetvezetést, noha a film zömét elég kis helyen, pár négyzetméteren forgatták. Jó volt az operatőr. Néha, mikor leült volna a mese, jött valami újdonság, egy új jelenetben, és ismét ébren tartotta az izgalmakat. Mivel spoilerozni nem akarok, nem mondom el a végét, de nekem az volt a film csúcsa. Oda futott ki minden lelkiismereti és egyéb pszichés szál, az erős társadalomkritikával együtt. Luis Brandoni nyúlfarknyi szerepe volt az igazi katarzis, a monológja, amikor az élete értelméről vet számot. Kikerestem az öreg argentin színész nevét és meg is jegyeztem egy életre. Összességében megérte megnézni, 10/7.

The Inferial Machine - Pokoli gépezet (2022)

Először azt hittem, régi klasszikus horror földolgozásról van szó. Stephen Kingnek van egy kisregénye (vagy csupán elbeszélése?) a Halálos árnyék, amit megfilmesítettek. Az alaphelyzet majdnem ugyanez, csak ott több a misztika és horrorba hajlik a történet.

Ebben a kétórányi – amúgy portugál kivitelezésű – moziban inkább a drámai vonulat nyerőbb. Szépen ívelő, értő szívvel vezetett igazi fejlődéstörténet, nem vitás. Csavaros a mese, alaposan megforgatják, szándékosan félrevezetik a nézőt, hogy a csattanó még nagyobbat szóljon. 

Guy Pearce korunk egyik legjobb karakterszínésze. Rossz filmet még nem láttam tőle, legfeljebb gyengébb rendezést. Itt is szépen formálja az önmagát utáló, alkoholista ex írót, aki a régi dicsőségének – meg a múltjának – a rabja. A félrehúzódva, magányosan élő meghasonlott Bruce Cogburn emberi tragédiája nagyon is hétköznapi. Ezzel együtt engem csöppet sem zavart, hogy nem huhogtak minden bokor mögött a kísértetek, nem volt tengernyi vér, meg puskaropogás, és idegborzolásnak is megtette az a feszültségteremtő erő, ami lassan az elmezavar határára billentette ki a főhőst. Utóbbiról még annyit: esendőségében is egy szerethető alkat a főszereplő szétcsúszott karaktere. Igazi antihős. Persze, ha valakinek lézerpisztolyos hollywoodi megváltók, szuper képességű képregényfigurák a zsánerei, az ebben a filmben iszonyúan fog csalódni, lévén még a történet sem sétagalopp mód szimpla, szájbarágós. Inkább egy kis agymunkát igényel. Jó ez a lassúbb ritmusú, ügyesen építkező film, mondjon bárki bármit. 10/8