2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2024. január 26., péntek

VITÉZYM

Nem Cameron, de brit
(rajzom)

Troli

Biztos lesznek, akik azt hiszik, a nagyobb hatás kedvéért csak lódítok, pedig dehogy: a múlt szombaton, délután kettő körül Vitézy Dáviddal utaztam a 78-as trolin a Garay utca végállomásáig. Közben telefonált, a hangját is fölismertem – kihallottam –, épp Bécsbe készült a Keletiből. Nagy volt bennem a drukk, a kajánkodó akarat, hogy odaszólok neki: jóember, ugyan légy oly kedves, csapj már szét a Karógeris városházi pojácák között! Végül mégiscsak hallgattam. Inkább tisztelettudón udvarias maradtam. Mindazonáltal Vitézy szakértelme elvitathatatlan. Én kinézek belőle egy majdani főpolgármesteri karriert. Akár a Fidesz támogatásával is. (Az lenne szép, káoszos zavar a túloldali kompániánál! Pláne, hogy az LMP is jelöli…) Ha a kormány helyében lennék, vicces kedvemben megjátszanám ezt a lapot, pusztán az élvezet kedvéért, hadd lám, mekkora óbégatás gerjed majd a túlfélen, szórakozni sem árt alapon. Persze, a fővárosi politika nem szórakozás kérdése. Még akkor sem, ha a totálisan alkalmatlan Karógeriék éppen mivelünk, a rovásunkra szórakoznak évek óta.

Kreszkessetek!

Minden nap a VII. kerületi Bethlen téren vágok át a zebrán. A frekventáltabb belvárosi útkereszteződésekkel ellentétben itt se piros, se zöld – semmilyen lámpa sincs. Úgy tudom, a KRESZ szerint minden gyalogátkelőhely előtt – elvileg – köteles megállni, de legalábbis alaposan lelassítani a gépjárművezető. Nekem viszont pont az a tapasztalatom, hogy a Bethlen téri zebrán tíz átkelésből minimum hét, de inkább nyolc alkalommal simán elütnek, ha nem lépek vissza, vagy ha nem engedem el az autós forgalmat. A taxisok a legkegyetlenebbek: értem, hogy siet a szaki, de miért az én gyalogos életem kockáztatásával? Elképesztő a magyar közlekedés-kultúra!
Svájcban elég volt csak egy pillanatra megtorpannom a járdaszegélyen, már fékezett a sofőr, én meg kínomban átmentem a túloldalra, szemlesütve megköszöntem a szívélyességét, türelmét, miközben semmi dolgom nem lett volna odaát, amúgy eszemben sem volt átkelni. A másik példa Montenegró. Mondhat bárki bármit a balkáni szokásokról, az ottani – pusztán a gázpedált és a dudát ismerő – autósokról, de én még az öbölben komolyabb balesetet nem láttam. Persze, lehet, véletlen.  Azt viszont bizton kijelenthetem, hogy bár a mi habitusunk szerint vadul vezetnek, ezzel együtt rendkívül előzékenyek. Nem csak a gyalogosokra ügyelnek, hanem a besorolni szándékozó gépkocsit is előre engedik, ráérősek, mosolyognak és integetnek egymásnak ismeretlenül is.
Mi meg sajnos ilyenek vagyunk. Idegbetegek, kapkodók, türelmetlenek, önzők. Mondom ezt kissé keserű szájízzel.

25

A brit külügyminiszter megint megszólalt, igazolandó, hogy az emberi hülyeség nem egy nemzet, vagy egy előkelő pozíció függvénye. Lord Cameron azt nyilatkozta, hogy az Európai Unió egykettőre legyőzi az oroszokat, lévén az Unió gazdasága huszonötször nagyobb Moszkváétól, nehogy már Brüsszel megijedjen Szerjózsáéktól.
Igen, igaza van a derék Caméleonnak. Én sem akarnék egy tőlem huszonötször okosabbal vitába szállni, vagy egy huszonötször gyorsabbal maratonozni. Huszonötször nagyobb gazdasági potenciállal szemben senkinek sincs kedve fenekedni. Azt viszont elfelejti ez a hörcsögpofájú brit politikus, hogy a huszonötszörös erő minimum huszonötszörös érdekek tekintetében nincs ám egybe szálazva, hanem ki-ki a saját fonala mentén akar háborúzni, újjáépíteni, ügyeskedni, fegyvert venni és sutyiban eladni, hogy csak a legfontosabb szempontokat említsem: és akkor még a politikai indítékokról egy szót se írtam. Szóval, Caméleon és az egybesült európai barátai is úgy valahogy járnának, mint a viccbéli versenyautós, aki több száz lóerővel hencegve leelőzte ugyan az egylovas parasztkocsit, de a száguldása végén egy fára csavarodott, s mikor beérte a szekér, a paraszt csak flegmával odaköpte: "Mi van komám, tán szétszaladt a ménes?"
Az oroszok nem az európai értelemmel bíró szláv nép. Márai Sándor nyolcvan évvel ezelőtt szépen, pontosan jellemezte a lelkületüket. Sosem érti meg őket Európa. Ha meg valaki netán birokra kelne velük, borítékolhatóan veszíteni fog. Kérdezzék meg Napóleont, vagy a bécsi piktort. 


Nincsenek megjegyzések: