2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2009. december 2., szerda

Wass Albert találó szavai

-->

Wass Albert találó szavai a háromféle magyarról:

Háromféle ember van ebben az országban, háromféle magyar.


Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel.

Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak.



Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket.

Csatlakozik hozzájuk.
Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte.


Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik.


Védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé.

A maga jussát az élethez.
A maga jussát a szabadsághoz.
A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája.
Verekszik másokért is, mindenkiért.

A mások jussáért, a mások szabadságáért.


A még csak meg sem születettekért is verekszik.

Mindenkiért és mindenki helyett.


Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgyis nevezhetünk: a nép.


Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó.
Sem szép, sem csúnya.
Se nem hős, se nem áruló.
Senki és semmi.

Tömeg.


Nyáj.


Nem tesz se jót, se rosszat.


Semmit se tesz.


Csak meghúzódik és vár.


És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed, tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint.

De sohasem egészen.

Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt.

Érted?

Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért, érted?


Ez a nagy tömeg.

Ez a nép.





(Wass Albert)

3 megjegyzés:

Pósa Károly írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

“Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
S a kék vizekben tündökölt a hold,
Tündér leány állott a tenger partján,
S a hab lágyan, szerelmesen dalolt...
De egy este... messze észak felől
Orkán hadával érkezett a tél,
A tündér sírt és fényes könnyeit
Zúgó tengerbe hullatta a szél...
Aztán elment... a tenger várta, várta,
És fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
Sötét vizén nem tündökölt a hold...
S a mélybe hallott tündér könnyekből
Lettek a fényes igazgyöngy szemek...
A gyöngyhalász néha megtalálja
A mélybe rejtett tündér-könnyeket...
Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,
És verseim az igazgyöngyszemek...
Egyszer lelkembe zokogott egy tündér
S azóta néha gyöngyszemet lelek...”

/ Wass Albert : Igazgyöngyök /

sat. írta...

+++