PORHÓ

II. Hosszúsor, 36-os ház

Reggeli ébredés.

Az éjjeli szép álmomra gondolok, és dúdolni van kedvem. A szék karfáján ott a kikészített ruhám. Élére vasalt ing, tiszta zokni. A megnyitott csapból, ahogy az lenni szokott, rögtön a meleg víz kezd folyni. Borotválkoznék, de teljesen fölösleges. Ennyi borostával éppen csak, de tán még divatos vagyok. A kávé már gőzölög, illata betölti a házat. Kellemes enyhely a konyhában, a kemence tegnap este óta még ontja a meleget. Majd kora délután elég lesz begyújtani. Szól a rádió. Politúrozott műremek, megvan vagy hetven éves. Úgy kaptam kedves ismerőseimtől, születésnapomra. Cseh Tamás énekel belőle. Mit ad az ég: a kedvenc számom. Aztán híreket olvasnak. Valamelyik magyarországi faluban egy hatgyermekes református lelkész ember megnyerte az ötöslottót. A pénz feléből most kezd jótékonykodni.

Kinézek az ablakon: a jégvirágokon túl - haloványan igaz -, de világít a téli nap. Egy hete ilyen derült az idő. A köd már hajnalban feloszlik. Roppan kicsit a vállam, a könyököm, míg nyújtózok. Nem baj! Néhány fekvőtámasz következik. Egy éve tartom a fogadalmamat, és rendszeresen tornázok napi öt percet. Elégedetten állapítom meg: hál’Istennek semmim se fáj!

Éjszaka az udvarunkat tisztára söpörte a szél. A hófúvás a napos oldalon talált magának helyet. Két szomszédom a havat hányja, széles mosollyal köszöntenek. Mutatják, hogy nagy szorgalmukban előlem már ellapátolták a havat. A szemben lakó ügybuzgalmában a járdánkra is szórt hamut. Megköszönöm nekik. Behívom egy-egy nyelet birsalma-pálinkára mindkettőjüket. A tavalyi termésből való, az idén isszuk a maradékot. Bőven jut belőle Karácsonyra is.

A gyerekeim jó kedvvel indulnak az iskolába. Könnyű a táskájuk, ma igazán kellemes az órarendjük. Két természet és társadalom óra, amit régi szokás szerint az erdészház mellett tartanak meg, kettő rajz, majd zenei nevelés, torna és egy laza beszélgetős osztályfőnöki óra. Nem csoda, ha nevetgélve húzzák a vadonatúj téli cipőiket.

Nagyon csinosak, fessek, hisz tegnap óta mindhármójuknak sikerült - viszonylag olcsón, egy nagy árleszállítás okán – téli kabátot, meleg holmit vásárolnunk.

Persze, nem a fizetésből költekeztünk, hanem abból a pénzből, amit a minap kaptam három grafikámért. Nagy keletje van mostanság a művészetnek.

Mielőtt fölvenném a kabátomat, szokás szerint áttapogatom a zsebeket, és legnagyobb meglepetésemre találok bennük egy elkallódott ezrest. Szó nélkül nyújtanám át a lánynak, de közli, hogy erre a hétre éppen elég az uzsonnapénze, inkább a húgának adjam.

A hátsó udvarban vigyorogva fogad a kutya. Hajítom neki a régi, szakadt, Adidas tornacipőmet, lohol utána, apportíroz. Hiába: az én idomításom, na! A lovak előtt nem fagyott be a víz. Vetek eléjük herét, hadd fogyjon! Dugig tele a padlás. Kell a hely az idei kukoricának. Az égen vadlibák húznak, gágogásuk fölveri az utca csöndjét. Mennek északnak, enyhül az idő, alig lesz telünk az idén. Megcsörren a telefonom. Ugyan ki üzenget nekem ilyen korán, hétfő reggel? Megnyugodva látom: a bankom szólt, hogy a számlám egyenlege pozitív, növekedést mutat, ezért megemelték a megengedett mínuszom összegét. Rendesek ezek a pénzügyesek, a múltkor kávét is főztek, míg a soromat vártam. Összetegeződtünk a pultos hölggyel. 

Ma nem biciklivel megyek munkába, mert egy ismerős jön értem, aki autóval visz. Így sokkal kényelmesebb, neki is és nekem is, lévén, hogy az utak mindenütt járhatóak. Napok óta tisztítják a mellékutcákat, a kanizsai földművesek nafta ellenében, közmunkából, traktorokkal túrják a havat. Néhány önkéntes is segíti őket.

A Fruzsa iskola előtt két biciklis rendőr vigyáz a zebrán áthaladó kisgyerekekre. Mellettük gőzöl a forró tea, amit a trafikos asszony főzött nekik. Köszöngetnek, integetnek a rájuk dudáló autósoknak.

Még a szemafor is zöldre vált.

A város központjába érve látom, hogy a villanydrótokon galambok ültek a verebek mellé.

A Nagytemplom digitális kijelzője pont hét órát mutat.

Felhőtlen, tiszta az ég. Szépen indul a napom.

December 36-a van. 2050-et írunk.

Pósa Károly